Crna Gora a vihar kapujában: Vadászjelenetek Alsó-Jugoszláviából

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
1997/45. (11. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Megkezdődött a vadászidény Szerbiában és Crna Gorában. Előbb bőrfejűek agyonvertek egy tizenhárom éves cigány gyereket Belgrádban, majd ugyanott fejbe lőtték Zoran Todorovic Kundakot, a nemzet szeme fényét. A hajtók ezután lehúzódtak Crna Gorába: az ottani elnökválasztások után szervezetten járják a városkákat, és egy a kettőhöz, hogy valaki agyon lesz lőve.

Megkezdődött a vadászidény Szerbiában és Crna Gorában. Előbb bőrfejűek agyonvertek egy tizenhárom éves cigány gyereket Belgrádban, majd ugyanott fejbe lőtték Zoran Todorovic Kundakot, a nemzet szeme fényét. A hajtók ezután lehúzódtak Crna Gorába: az ottani elnökválasztások után szervezetten járják a városkákat, és egy a kettőhöz, hogy valaki agyon lesz lőve.

Egy szerelmi történet csúfos végét kell most elmesélnem: igazi politikai love storyról van szó. Majd tízéves frigy szakadt most meg, kétévi huzavona, különélés után. A pár ´88-ban kelt egybe, maga Slobodan Milosevic jugoszláv (akkor még szerbiai) elnök boronálta őket össze a közös szent cél érdekében.

M&M, a két csokigolyó

- vagyis Momir Bulatovic és Milo Djukanovic - ekkor kéz a kézben küzdött azért, hogy a szerb "antibürokratikus forradalommal" párhuzamosan Crna Gorában is "megtörténjék a nép". M&M mindent megosztott egymás között, főképpen - Montesquieu után - a hatalmat: egyik lett az elnök, a másik meg a kormányfő, ez utóbbi úgy, hogy előtte egy fél napot sem dolgozott.

Aztán jött a háború, közösen búcsúztatták a Dubrovnik ostromára induló Crna Gora-i fiúkat. Az ENSZ-embargó bevezetése után pedig a feketepiacot kellett felosztani, úgyhogy még veszekedni sem lett volna idejük, feltéve, ha akartak volna. De következett a daytoni szerződés, ugrott a biznisz egy része, nőtt a rezsi, csökkent a kosztpénz, tudjuk, hogy van ez. Ráadásul az egyik daytonista lett, a másik meg maradt volna daltonistának, és operatíve vitte volna tovább az ügyeket. És természetszerűleg egy másik pártban, mert a Crna Gora-i Szocialisták Demokratikus Pártja (DPSCG) varrás mentén szakadt.

És jött tárgyév októbere, M&M egymás ellenében indultak a Crna Gora-i elnökválasztásokon. Ám az idén Jugoszláviában a bajszos elnökjelölteknek nincs esélyük, Szerbiában Milosevic jó embere, Zoran Lilic is elbukott. Október 19-én, a második forduló után pedig már a Crna Gora-i bajszos, Momir Bulatovic is lehúzhatta a rolót. De nem húzta, mert Milosevic kiakadt, mint a hózentróger. Két hete hétfőn a vereségét már beismerni szándékozó Momir felült a repülőre, és Belgrádban átvette az instrukciókat, amelyek szerint a választások már csak azért sem lehetnek érvényesek, mert Milo Djukanovic nyert, és Milo szeret szőrözni, és nem szereti Slobót, és nagyobb függetlenséget akar a kisebbik jugoszláv tagköztársaságnak, elfogadni látszik az európai normákat, dobja a nacionalizmust,

pragmatikus, reformista, és a felesége is jó nő

Ez így együtt túl sok, gondolják Belgrádban, és szegény becsületes Momirt belehajszolták minden idők egyik legszarabb szituációjába: győznie kell ott, ahol már más győzött. Slobo előszedte a naftalinból a kilenc évvel korábbi forgatókönyvet, és szinte hajszálpontosan azonos módon igyekszik megdönteni az új elnököt, Milót, mint egykor politikai apját, a szerb kommunista párt akkori elnökét, Ivan Stambolicot és annak garnitúráját.

Október második idusának végén egyébiránt többen szavaztak, mint az első fordulóban - a részvételi arány hetvenöt százalékos volt -; és ilyenre még nem volt precedens. Ezt a nóvumot igyekszik talán meglovagolni Momir csapata, mert ha ilyen még nem volt, az azt jelzi, hogy történhet olyasmi, amire még szintén nemigen akadt példa, és sikerül megtartani a fotelt. Erőt ehhez onnan merít Bulatovic, hogy csak hatezerötszázzal kevesebb szavazatot kapott, mint Djukanovic, ezt meg talán be lehet hozni (Szerbiában ez tavaly majdnem összejött). Úgyhogy Momir leült az íróasztalához, és rohamtempóban irkálta a fellebbezéseket. Tulajdonképpen én hiszek neki, és az EBESZ-jelentés ellenére - miszerint a választások fair és demokratikus légkörben zajlottak - van abban valami meghökkentő, hogy még hétfőn hajnalban is szavazhattak a polgárok, merthogy nagy volt a torlódás; hát persze, ki számított 75 százalékra. És éppen kb. nyolcezerrel többen szavazhattak a második körben, mint az elsőben, mert időközben rendezték a listákat, új embereket vettek fel és halottakat töröltek le. Momir pedig úgy látja, hogy a felvettek Milo-pártiak, és éppen ezen múlott az eredmény. Mivel az első körben ő nyert, az meg szerinte logikailag lehetetlen, hogy akkor a másodikban ne így legyen. Ráadásul ő tud vagy kétszázötven olyan emberről, aki kétszer szavazott. És médiaterror is volt, meg a Milo-irányította rendőrség is ellene játszott. S mint a Die Pressének adott interjújában mondta, ő nem azért tiltakozik, mert odavan az elnöki székért, hanem mert így akar rámutatni arra, hogy annak az országnak mily bizonytalan a jövője, ahol a rendőrség javítgatja a választópolgárok névjegyzékét, s hat a bírósági döntésekre, s ahol tehát demokrácia sincs.

Jóságos ég. Végre felelős poszton trónoló jugoszláv politikus szájából hallhattuk, amit úgyis tudunk, tudniillik hogy Crna Gorában (miképpen Szerbiában) nincs demokrácia, de van rendőrállam.

Momir szerint továbbá Milo azért nyert, mert a muzulmán szeparatisták, az albánok meg a mindenféle fasiszta-usztasa kisebbség Milóra szavazott. Ilyeneket mondani ugyan nem píszí, de Momirnak annyiban igaza lehet, hogy a Crna Gora-i kisebbségek - albánok és muzulmánok elsősorban - Milóra szavaztak; és Bulatovic azt sem tette hozzá, hogy a fiatalabbak, az iskolázottabbak, az ellenzéki pártok emberei is. Meg azok, akik reformokat akarnak, Európát Crna Gorában, gazdasági prosperitást, demokratikus rendet. És ha végül mégiscsak ők nyernének, akkor ez Szerbiára is jótét hatással lesz, a példa ragadós lehet, és gyengülhet Milosevic pozíciója.

A választások után előbb középiskolások vonultak fel

pisztolyaikat lóbázva és Milót éltetve,

majd jöttek Momir Szerbiából irányított zsoldosai, akik guzlicájukat pöngetve, tábortűz mellett azt skandálták, hogy "Momo, a szerb, Szerbia veled van!"; ugyanők biztatták Milót - aki, szemben Momóval, török, legalábbis szerintük - orális szexre tréfás rigmusokban. A Bulatovic-párti mítingelők Seselj, Karadzic és Draza Mihajlovic, a második világháború után kivégzett csetniktábornok képeivel masíroztak be a kisebbségek lakta településekre; ezeket a rendőrség védte meg a beprogramozott pogromoktól. A részeg és felfegyverzett tömeg a Bijelo Polje-i tévéstúdióba is beesett, hogy a képernyőn a szerb igazság legyen látható, de aztán jött a rendőrség, és kiverte kezükből a mikrofont. Közben Momir fellebbezéseit a választások szervezői meg a Crna Gora-i alkotmánybíróság visszadobták, vagy mert alaptalannak nyilvánították őket, vagy mert 54 percet késett Momir ordonánca a levéllel, mint Rozajéban.

Ha háború lesz Crna Gorában, akkor az most az egyszer biztosan polgárháború lesz, és nem vallási, etnikai stb., mint ahogyan az eddigi délszláv háborúkat beállítani próbálták. Lehet, hogy Momir végül összecsuklik a rákényszerített teher alatt - ez ugyan az ő politikai halálát és kegyvesztettségét jelenti, de legalább élve megússza. Lehet, hogy Milo hátrál meg, és gyönyörű nejével és a feketézésből összeguberált milliókkal elhajózik az Adrián át valamerre - lesz, aki befogadja. A háború csak a harmadik opció - bár tény, hogy a belgrádi televízió október 20-a óta olyan propagandát folytat, mint amilyet a szerb-horvát és a boszniai háború előtt és alatt. A médiagépezet felpörgött, Milo egyre inkább a Sátán vonásait ölti magára. Az se jó jel, hogy a jugoszláv hadvezetőség orrba-szájba a semlegességét hangsúlyozza: éppen ezt tették 1991-ben is. Kérdés, hogyan ébred a hitvesi ágyban Madame Milosevic, née Markovic Mira, az elnök főtanácsadója. Mert ebben a történetben az M betűsöké a főszerep.

Szerbhorváth György

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
1997/45. (11. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...