A Szovjetunió és Japán között, ha valaki nem tudná, a II. világháború még mindig nem ért véget, a szibériai cserjésekben úgyszólván hetente bukkannak elő ottfelejtett különítmények, ritkás ősz szakállú parancsnokuk tört oroszsággal érdeklődik a volokalamszki országút holléte felől, míg a tokiói kettes számú főpostán nemrég sikerült nyakon csípni egy KGB-ügynököt, aki családostul érkezett média-ösztöndíjasnak adta ki magát, ezzel szemben órákig fotózgatta a postapalota fűtési rendszerének tervvázlatát, majd faxot kísérelt meg feladni Tolbuhin marsallnak.
A két nagyhatalom között, melyeknek egyike pedig azóta ráadásul meg is szűnt, a Kuril-szigetek hovatartozása mindenféle békeszerződés kerékkötője. A négy, légypiszoknyi felületű és jelentőségű domborzati viszony főbb terményei a guanó, valamint a körülöttük bóklászó halféleségek. Stratégiai jelentősége valaha számottevő volt, a repülés feltalálása óta azonban naponta csökken, jelenleg körülbelül a Podmaniczky utcáéval vethető össze; ha valaki éppen arra akar küldeni egy tankhadosztályt Moszkva vagy éppen Tokió felé, megteheti éppen, de számoljon azzal, hogy ellenségei kiröhögik.
Hasimoto Rjutaro japán miniszterelnöknek és Jelcin elnöknek tehát nem lehetett könnyű dolga Krasznojarszkban, ahol tárgyalni ültek össze. Talán épp ezért izmoztak annyit, hogy találkozójukat lezser hétvégi dzsemboriként igyekezzenek feltüntetni - a világsajtó a két államférfi nyakkendőtűiről, valamint a horgászatban elért eredményeiről számolt be, előbbiekről, hogy negligálták őket, míg utóbbiak soványnak bizonyultak, sajnos.
És persze a Kuril-kérdésnek esze ágában sem volt kimozdulni a holtpontról. A külön ez alkalomból a találkozóra odarendelt Borisz Nyemcov első miniszterelnök-helyettes, az az ember, akit a Nyugat - az önbeteljesítő próféciák műfajában utazva - hónapok óta Jelcin legesleglehetségesebb utódjaként tart számon, hűtötte le az esetleges túlzó várakozásokat. Oroszország alkotmánya, mondta, garantálja a határok sérthetetlenségét, tehát juszt sem ad vissza egy fia szigetet se, míg Japán, amelynek alkotmánya szintén valami hasonlót futtat veretes sorai között, nem mond le róluk. A világháborút lezáró békeszerződésről tehát egyelőre szó se lehet, bár mindkét politikus egyetértett abban, hogy 2000-re, amikor úgyis egy merő nóta, móka, kacagás lesz a világpolitika, ők is aláírják a magukét. Addig is megegyeztek a szigetek körüli halászatról - ami idáig, békeszerződés híján, afféle potenciális háborúforrás is lehetett volna -, a transzszibériai vasút újjáépítéséről és egy Szibérián át a Csendes-óceánig vezető olajvezeték megépítéséről.
A szigetek sorsa egyébként, néhány magáról megfeledkezett hal- és gátőrtől eltekintve, kit sem érdekel, bár tény az is, hogy a látványos gesztusok a tétre menő nagypolitikában sem ritkák, nyilván nem véletlenül. Jelcin és Hasimoto tárgyalásainak lényege azonban az volt, hogy Japán, amely még az utóbbi években tapasztalt megtorpanása ellenére is egyike az abszolút világhatalmaknak, nem szívesen mondana le Oroszországról, amelynek áldott földjében még mindig akad jócskán ez-az, főként olaj, továbbá könnyű- és színesfémek, és amelynek, ha egyszer lesz ott valaha valami élhető nívójú élet, akkora piaca lesz, amihez csak a kínai mérhető, az, amelyen a japán iparnak és tőkének történelmi okokból nem lesz könnyű dolga.
Oroszország ugyanakkor, ezt most már lassan ideje megállapítani, Európából többé-kevésbé kiszorult, a többi kontinensről nem is beszélve. Hasimoto talán nem véletlenül beszélt szinte az egész találkozó alatt arról, hogy Oroszország helye Ázsiában van, amelyet az évszázadok során elhagyott ugyan, ám minden bizonnyal félreértés következtében, és amely visszavárja a tékozló államot. A Krasznojarszkban megkötött megállapodások között találhatunk orosz üzletemberek Japánban folytatandó képzéséről, továbbá katonai együttműködésről szólót is.
Tekintettel arra, hogy Japán, bár a világ befogadta azóta, hogy a világháborút elvesztette, gazdaságilag pedig már rég abban a helyzetben van, hogy ő dönt arról, befogadja-e a világot, vagy hagyja még előszobázni, katonailag változatlanul afféle páriának számít a nemzetközi közösség szemében; tekintettel továbbá arra, hogy Oroszországnak, legalábbis egyelőre, más téren, mint a katonain, nemigen van esélye, hogy újra nemzetközi tényezővé nője ki magát - vagyis hogy Oroszország a létéért küzd, Japán pedig a lecsúszás távlatában kell hogy gyönyörködjék: az ember akár frászt is kaphatna egy körvonalazódó orosz-japán katonai szövetség láttán. Még szerencse, hogy nem egyeztek meg a szigetekről.
De 2000-re megegyeznek.
- kk -
