Steven Spielberg közismerten kedveli a hatásvadászatot. Nem tagadta meg önmagát azon a banketten sem, amelyet Clinton elnök adott a múlt héten kínai kollégája, Csiang Cö-min tiszteletére. "Olyan ez, mintha Forrest Gump hallgatózna egy történelmi pillanatban" -kommentálta a filmrendező a nagyszabású rongyrázást a Fehér Ház díszes Keleti Termében. Habár Spielberg szavai nem nélkülözik a teátrális felhangot, tény, hogy a 230 fős vacsorán mindenki ott volt, aki számít Amerikában - főként gazdasági téren. A hideg homárból és a borssal megszórt marharostélyosból olyan prominens személyek falatoztak, mint Philip Condit, a Boeing Corp. elnöke, Michael Jordan, a Westinghouse elnöke, John Welch, a General Electric elnöke, Louis Gerstner, az IBM vezérigazgatója, Steve Jobs, az Apple igazgatója, s jelen volt a Motorola, az Asea Brown Boveri (US), a General Motors és a Procter & Gamble magas rangú képviselője is.
A múlt szerdai vacsorára napokkal előbb kiküldték a meghívókat, így nem nagy merészség megkockáztatni azt a kijelentést, hogy az amerikai elnök előre eldöntötte: megteszi az ipari és kereskedelmi lobbi által régóta szorgalmazott lépést, és szakít az 1989 júniusa (a Tienanmen téri demokratikus tüntetés vérbe fojtása) óta folytatott
duzzogási politikával
Vagyis felszámolja a kínai-amerikai gazdasági kapcsolatokban nyolc éve fennálló, Washington által elrendelt korlátokat. Máskülönben miért invitált volna annyi gazdasági kulcsfigurát a Fehér Házba -a good news is real news viszont kellő kulisszát kívánt, s erről Bill gondoskodott is.
Mennyire más volt a múlt héten Csianggal tárgyaló Clinton, mint az a Clinton, aki 1993-ban első ízben találkozott Seattle-ben a kínai elnökkel! Az akkori fagyos, kimért tempót széles mosoly, vörös bársonyszőnyeg és 21 ágyúlövés váltotta fel (a kínai fél ragaszkodott a teljes, államfőnek kijáró ceremóniához). A demokrata párti jelölt az 1992-es amerikai elnökválasztási hadjáratban kíméletlenül ostorozta republikánus vetélytársát, George Bush elnököt, szemére vetve, hogy "diktátorokat dédelget", amikor elnöki vétójával megakadályozta, hogy a kongresszus az emberi jogok érvényesüléséhez kösse a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt megadását Kínának. Amióta ő a Fehér Ház lakója, Kína ugyanúgy a kongresszus prüszkölésének dacára kapja meg évről évre a vámkedvezményt, mint Bush idején - s a jó öreg Billnek szeme sem rebben.
A csúcstalálkozón szó esett ugyan politikai témákról is (Clinton buzgón emlegette Csiangnak az emberi jogokat, a vallás üldözését, az erőszakos sterilizálást meg Tibet problémáját), ám ezek miatt aligha érte volna meg a kínai elnöknek több ezer kilométert utazni kelet felé. Bill szemrehányásai gumilabdaként pattogtak vissza a joviálisan mosolygó vendégről, aki a történelmi fejlődés eltérő voltával igazolta az emberi jogok és a vallás kínai helyzetét. Az igazi tét üzleti jellegű volt: ambiciózus gazdasági céljainak eléréséhez Pekingnek szüksége van a legfejlettebb technológiákra, ezt pedig számos ágazatban csak az Egyesült Államoktól kaphatja meg. Másfelől pedig Washington is tudatában van annak, hogy az 1,2 milliárdos kínai piac igazi "nagy falat" minden iparág számára. (Mint az Eastman-Kodak elnöke megjegyezte: Kínában 1,2 milliárd ember vár arra, hogy kézbe vehesse első saját fényképezőgépét.) Meddig hagyjuk még, hogy az
emberi jogokra kevésbé finnyás
japán, kanadai és nyugat-európai riválisok elhalásszák előlünk a legzsírosabb üzleteket? - susogták a lobbisták éveken át Clinton fülébe; most végre célba értek.
A legnagyobb durranás kétségtelenül az a bejelentés volt, amely szerint az amerikai elnök igazolja a kongresszusnak: Kína biztosítékokat adott arra, hogy felhagy a nukleáris technológia exportjával a Washington által mély gyanakvással szemlélt Iránba és Pakisztánba, továbbá a jövőben nem szállít Iránnak robotrepülőgépeket (ezek ugyanis képesek elérni a Perzsa-öbölben lévő olajkutakat és amerikai hadihajókat), valamint eltörli az importautókra kirótt 114 százalékos vámot. Ennek fejében Clinton felszabadította a fejlett technológiák (köztük atomerőművek és erőművi berendezések, nagy teljesítményű számítógépek, korszerű mikroelektronikai termékek) Kínában történő eladását.
Hogy mekkora üzlet lehetőségéről van szó, arra jó példa az atomenergia. Kína - hogy lépést tartson a lakosság és a gazdaság exponenciálisan növekvő energiaigényével - a következő húsz évben meg akarja tízszerezni atomerőműveinek kapacitását. Ez ötven új erőmű építését jelenti, összesen mintegy 70-80 milliárd dollár értékben. Az amerikai energiaszektor óriásai (GE, ABB) Westinghouse - amelyek mellesleg 25 éve nem építhettek új atomerőművet az USA-ban) évi 1,6 milliárd dollárnyi megrendelésre számítanak Pekingtől. Ezáltal 25 ezer új munkahelyet tudnának létesíteni a high-tech szektorban. Nyilván a clintoni döntés is motiválta Csiang bejelentését, miszerint Kína az európai Airbus és az amerikai Boeing közül utóbbinak adott hárommilliárd dolláros megbízást 50 darab polgári repülőgép szállítására.
Kétségtelen, hogy a csúcstalálkozó valódi nyertese a kínai vendég volt. Az amerikai sajtó elképedve állapította meg a 71 éves politikusról, hogy széles látókörű, művelt, s kényesnek szánt, provokatív kérdésekkel sem hozható zavarba. Amerikai útjának első állomásán, Hawaii szigetén nem volt rest eljárni a "hula" nevű táncot egy általa fölkeresett iskola diákjainak körében. A helyi kormányzó által adott vacsorán pedig
maga kísérte gitáron
a kormányzó feleségét, aki a vendégek köszöntésére szolgáló hagyományos hawaii dalt énekelte neki. A washingtoni fogadáson mondott beszéde végén kínairól angolra váltott át, egy Longfellow-idézettel buzdítva a két népet a további termékeny együttműködésre. Amerikai lapok megírták, hogy Csiang számos verset tud angolul (köztük Shelleytől az Óda a nyugati szélhez címűt, valamint a Hamlet nagymonológját), jól beszél oroszul és románul, továbbá olvas franciául és japánul is.
Dorogman László
A kínai-amerikai kapcsolatok negyedszázada
1972. február Nixon elnök a pingpong-diplomácia eredményeként Kínába látogat; egy év múlva a két ország összekötő irodákat létesít egymás fővárosában.
1975. december Ford elnök pekingi útja.
1979. január 1. hivatalos diplomáciai viszonyra lép a két ország; még ebben a hónapban Washington vendége Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes.
1979. március Az USA bezárja tajvani nagykövetségét, decemberben pedig fölmondja az 1954-ben Tajvannal aláírt kétoldalú védelmi szerződést.
1982. augusztus kínai-amerikai közös közlemény a Tajvanra irányuló amerikai fegyverszállítások fokozatos csökkentéséről.
1984. január Csao Ce-jang kormányfő amerikai látogatása, amelyet Reagan elnök három hónappal később viszonoz.
1985. július Li Hszien-nien kínai államfő Washingtonba látogat.
1989. február George Bush elnök Kínában.
1989. június a kínai kormány vérbe fojtja a pekingi Tienanmen téren demokráciát követelő fiatalok megmozdulását. Néhány nappal későbbb a Bush-kormányzat szankciókat hoz Kína ellen.
1989. október Csien Csi-csen kínai külügyminiszter négy javaslattal áll elő a kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében.
1993. november Clinton és Csiang Cö-min először találkozik egymással Seattle-ben az ázsiai és csendes-óceáni térség gazdasági szervezete (APEC) államfőinek tanácskozásán.
1994. május Clinton bejelenti, hogy megadja Kínának a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt (MFN); egyúttal közli, hogy az MFN-t a jövőben az emberi jogok helyzetétől elkülönítve kezeli.
1995. október Csiang Cö-min és Clinton találkozója az ENSZ alapításának 50. évfordulóján rendezett ünnepségen New Yorkban.
1996. november az APEC-államfők éves találkozóján Dzsakartában ismét tárgyal egymással a kínai és az amerikai elnök.
1997. március Al Gore amerikai alelnök Kínába látogat.
1997. május Clinton elnök újabb egy évre meghosszabbítja Kína MFN-státusát.
1997. október Csinag Cö-min nyolcnapos látogatást tesz az Egyesült Államokban. A tőle kapott garanciák fejében Clinton elnök engedélyezi a legfejlettebb ipari technológiák exportját Kínába.
