Csak magát képviselte Orbán Moszkvában

  • narancs.hu
  • 2024. július 5.

Külpol

Az Európai Bizottság után a NATO is leszögezte: nem a nevükben tárgyalt Orbán Viktor Moszkvában.

Alighogy átvette a stafétabotot az unió soros elnöki székében, Orbán Viktor azonnak Kijevbe utazott és talákozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Épp egy hümmentésre maradt idő, mert a miniszterelnök szerdán már Moszkvában fotózodott Vlagyimir Putyinnal. A  két látogatás között nemcsak az volt a különbség, hogy Ukrajnába közúton kellett mennie, Moszkvába pedig repülhetett, hanem az is, hogy a keddi látogatást elégedett visszhangok kísérték, a szerdai után viszont mindenki azonnal magyarázkodni kezdett, hogy ahhoz nekünk semmi közünk.

Az Eruópai Bizottság után a NATO is így cselekedett. Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára a NATO-tagországok vezetőinek a július 9. és 11. között Washingtonban tervezett találkozóját megelőzően tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte: Orbán Viktor tájékoztatta a szövetséget pénteki moszkvai látogatásáról, ezzel együtt oda nem a NATO képviseletében utazott, hanem pusztán miniszterelnökként. 

Bár lehet erre cöcögni, Stoltenberg azt is elmondta, hogy Magyarország minden NATO-kötelezettségének eleget tesz. Ezzel együtt bármit is akart Orbán Moszkvában, bármit is egyeztetett a háború kimeneteléről - úgy, hogy Ukrajna nevét nem mondta ki - az nem biztos, hogy egybevág a NATO elképzeléseivel.

A jövő heti csúcs legfontosabb feladata az lesz, hogy megerősítse az észak-atlanti szövetség elkötelezettségét Ukrajna hosszú távú támogatása mellett. A tagországok vezetői várhatóan átfogó támogató csomag elfogadásában egyeznek meg Ukrajna számára, melynek része lesz a biztonsági segítségnyújtás mellett katonai képzés biztosítása is lesz. A NATO átveszi a nemzetközi biztonsági segítségnyújtás koordinálását, ami javítani fogja Ukrajna honvédő háborúját. "Ukrajnának győzedelmeskednie kell, melyhez szüksége van rendíthetetlen támogatásunkra".

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.