Csernobilból jelentjük! – Helyszínen térképeztük fel a legnagyobb nukleáris baleset máig ható következményeit

  • - ngm -
  • 2016. április 20.

Külpol

A csütörtökön megjelenő Narancsban részletes riportot olvashat Csernobil megannyi aspektusáról. Most az egyikből adunk ízelítőt. Személyes történet jön.

A legfrissebb Magyar Narancsban terjedelmes riportot olvashat a csernobili atombaleset utóhatásairól. Bementünk a Zónába, ellátogattunk a kiköltöztetett embereknek épült Szlavuticsba, és Kijevben beszélgettünk több ukrán szakértővel arról, hogy mit jelent 30 év távlatából a csernobili atomkatasztrófa. Az írás több meglepő momentumot is tartogat – találkoztunk olyan szakemberrel, aki ujjongott, amikor a baleset után Csernobilba mehetett dolgozni, de bemutatjuk azt a férfit is, aki nagy erőkkel a baleset „átbrandelésén” dolgozik. Riportunk egyebek mellett foglalkozik a baleset nukleáris iparra gyakorolt hatásaival, illetve Ukrajna energiapolitikai dilemmáival, melyek szintén nem függetleníthetőek a 30 évvel ezelőtt történtektől.

Pripjaty, a szellemváros

Pripjaty, a szellemváros

Fotó: Sióréti Gábor


Anyagunkból most egy személyes történetet idézünk. Egy olyan emberét, aki részt vett a helyreállításban, és amitől komoly pszichikai problémái lettek – de ezeket végül sikerült feldolgoznia.

Likvidátornak hívták azokat a kármentőket, akiket a szovjet vezetés a helyszínre vezényelt, hogy az elszabadult poklot megállítsák. Először a tüzet kellett eloltani, majd a szétrobbant egység fölé építeni a szarkofágot, a betonból és fémből készült fedelet, hogy „bezárják” a sugárzást. Bányászokra is szükség volt, mert a szétroncsolódott reaktor egyes részéhez csak alagút ásásával lehetett hozzáférni. Ezek az emberek, több ezren, óriási sugárterhelésben dolgoztak, többen hamarosan életüket vesztették, sokan tartós egészségügyi károsodást szenvedtek

Szerhij Mirnij is likvidátor volt, kémikusként neki sugárzásmérés volt a feladata. 1986. július közepétől egy hónapig volt terepen. „Nem féltem, felismertem a radioaktív vegyületeket, el tudtam kerülni a bajt.” Egész nap talpalt, mérte a szennyezést. „A méréseink alapján kellett a falvakat kiüríteni. Ez komoly stresszt okozott, mert a falubeliekkel jóba lettünk, aztán meg kellett mondani nekik, hogy hagyják el az otthonaikat… Ettől bűntudatkomplexusom lett. Ezzel álmodtam, nem tudtam túllépni a tehetetlenség érzésén.”

Miután Mirnij hazatért, fizikailag rendbe jött, de elhatalmasodott rajta egy fura, általa pszichotraumának nevezett állapot. „Ha elkezdtem Csernobilról beszélni, ömlött belőlem a szó. Lávaként kezdett hömpölyögni bennem valami. Feltört, és órákra elöntött. Kemény és fájdalmas érzések voltak ezek, teljesen kikészültem tőlük. Kerülni kezdtem, hogy beszélnem kelljen róla, mert folyamatosan ez ismétlődött meg. Ettől megváltoztam.” Mirnij ekkor írta első novelláját, és észrevette, az írás használ. Később tudatosult benne, hogy tulajdonképpen írásterápiát alkalmazott, azóta több könyve megjelent – egy magyarul is –, szépirodalom és kutatás egyaránt foglalkoztatja. „Tudom, hogy teljesen átlagos az esetem. Aki nem fizikailag sérült meg, az lelkileg lett terhelt. Én szerencsés voltam, tudtam ezzel kezdeni valamit. A társaim többsége nem.”

Nagy Gergely Miklós helyszíni riportját a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.