A legfrissebb Magyar Narancsban terjedelmes riportot olvashat a csernobili atombaleset utóhatásairól. Bementünk a Zónába, ellátogattunk a kiköltöztetett embereknek épült Szlavuticsba, és Kijevben beszélgettünk több ukrán szakértővel arról, hogy mit jelent 30 év távlatából a csernobili atomkatasztrófa. Az írás több meglepő momentumot is tartogat – találkoztunk olyan szakemberrel, aki ujjongott, amikor a baleset után Csernobilba mehetett dolgozni, de bemutatjuk azt a férfit is, aki nagy erőkkel a baleset „átbrandelésén” dolgozik. Riportunk egyebek mellett foglalkozik a baleset nukleáris iparra gyakorolt hatásaival, illetve Ukrajna energiapolitikai dilemmáival, melyek szintén nem függetleníthetőek a 30 évvel ezelőtt történtektől.
| ||
Anyagunkból most egy személyes történetet idézünk. Egy olyan emberét, aki részt vett a helyreállításban, és amitől komoly pszichikai problémái lettek – de ezeket végül sikerült feldolgoznia.
Likvidátornak hívták azokat a kármentőket, akiket a szovjet vezetés a helyszínre vezényelt, hogy az elszabadult poklot megállítsák. Először a tüzet kellett eloltani, majd a szétrobbant egység fölé építeni a szarkofágot, a betonból és fémből készült fedelet, hogy „bezárják” a sugárzást. Bányászokra is szükség volt, mert a szétroncsolódott reaktor egyes részéhez csak alagút ásásával lehetett hozzáférni. Ezek az emberek, több ezren, óriási sugárterhelésben dolgoztak, többen hamarosan életüket vesztették, sokan tartós egészségügyi károsodást szenvedtek
Szerhij Mirnij is likvidátor volt, kémikusként neki sugárzásmérés volt a feladata. 1986. július közepétől egy hónapig volt terepen. „Nem féltem, felismertem a radioaktív vegyületeket, el tudtam kerülni a bajt.” Egész nap talpalt, mérte a szennyezést. „A méréseink alapján kellett a falvakat kiüríteni. Ez komoly stresszt okozott, mert a falubeliekkel jóba lettünk, aztán meg kellett mondani nekik, hogy hagyják el az otthonaikat… Ettől bűntudatkomplexusom lett. Ezzel álmodtam, nem tudtam túllépni a tehetetlenség érzésén.”
Miután Mirnij hazatért, fizikailag rendbe jött, de elhatalmasodott rajta egy fura, általa pszichotraumának nevezett állapot. „Ha elkezdtem Csernobilról beszélni, ömlött belőlem a szó. Lávaként kezdett hömpölyögni bennem valami. Feltört, és órákra elöntött. Kemény és fájdalmas érzések voltak ezek, teljesen kikészültem tőlük. Kerülni kezdtem, hogy beszélnem kelljen róla, mert folyamatosan ez ismétlődött meg. Ettől megváltoztam.” Mirnij ekkor írta első novelláját, és észrevette, az írás használ. Később tudatosult benne, hogy tulajdonképpen írásterápiát alkalmazott, azóta több könyve megjelent – egy magyarul is –, szépirodalom és kutatás egyaránt foglalkoztatja. „Tudom, hogy teljesen átlagos az esetem. Aki nem fizikailag sérült meg, az lelkileg lett terhelt. Én szerencsés voltam, tudtam ezzel kezdeni valamit. A társaim többsége nem.”
Nagy Gergely Miklós helyszíni riportját a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatja.
