Cyber hírek

publikálva
2001/24. (06. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Internetfigyelés szeptembertőlSzeptember elsején megkezdi munkáját az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságának új internetfigyelő csoportja. A bejelentés szerint csak azoknak az internetes oldalaknak a készítőivel szemben lépnek majd fel, akik kimerítik a közösség elleni izgatás tényállását, pedofil képeket közölnek, vagy tiltott szexhirdetéseket tesznek közzé.

Nyomozati jogkörük kiterjed továbbá a számítógépes csalásokra és az okirat-hamisításokra is. Az internetfigyelő csoport nyomozói országos jogkörrel vethetik majd be a rendőrségi törvényben felsorolt összes nyílt és titkos eszközt. A magyar cyberzsaruk csak magyar szervereken elkövetett jogsértésekben járhatnak el.

Munkahelyi internetszex Világszerte egyre komolyabb gondot okoz, hogy az internet-hozzáféréssel rendelkező dolgozók munkaidejük egy részében egyszerűen kíváncsiságuk kielégítésére használják a világhálót - adta hírül a Dotkom Internet Consulting piackutató cég. A SurfWatch.com adatai szerint évente 1,1 milliárd dolláros veszteséget okoz az alkalmazottak privát jellegű internetezése; az erotikus honlapok monitorozásával foglalkozó Sextracker.com adatai szerint pedig a figyelt oldalak forgalmának 70 százaléka munkaidőben bonyolódik. Az American Management Association (AMA) tavaly végzett kutatásai szerint a megkérdezett amerikai cégek 80 százaléka figyeli meg dolgozói internet-, e-mail-, telefon- és videohasználatát. A tendencia egyértelműen növekvő, tavaly 10 százalékkal emelkedett az internetes megfigyelőrendszereket telepítő cégek aránya, miközben a vállalati felhasználók száma nem nőtt.

Szkeccsquake A Quake-kel ezután azok is játszhatnak, akik nem bírják elviselni a brutális látványt: egy kiegészítő program ceruzarajzzá változtatja a játékoskörökben kultikus tiszteletnek örvendő first person shooter horrorisztikus világát. Az Index által tesztelt NPR Quake-et (www.cs.wisc.edu/graphics/Gallery/NPRQuake/) a wisconsini egyetem számítástechnikai tanszékének négy hallgatója írta egy komputergrafikai szemináriumra. Alex Mohr és társai a játék OpenGL-re íródott verzióját dolgozták át, a kézirajz, tervrajz és tusrajz stílusban is működő új motort a csoport két hét alatt hozta össze.

Legális Napster A Napster (www.napster.com) további három nagy lemeztársasággal állapodott meg azok zenéinek licenceléséről, ezzel lehetővé téve új, előfizetéses szolgáltatásának nyári beindítását. A Napster a MusicNet szövetség (www.musicnet.com) tagjaival jutott megegyezésre, melyek a Warner, a BMG és az EMI kiadók, továbbá a RealNetworks. A létrejövő előfizetéses rendszer kétszintes, az alaphozzáférésért fizetők a független kiadók zenéit érik el, többletdíj ellenében pedig a nagy kiadók zenéi is letölthetők és CD-re írhatók. Az EMI ezzel egy időben megállapodott a Roxio céggel, mely jogvédett zenék biztonságos CD-re írásához fejleszt szoftvert, a Liberty Media Grouphoz tartozó Starz Encore produkciós iroda pedig megkezdte egy Napster-film előkészületeit: Scott Fields forgatókönyvíró a Napster-történet valamennyi résztvevőjét felkeresi.

Körmendy-Ékes kevesli az önszabályozást Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke csütörtökön a parlament informatikai bizottsága ülésén kijelentette: a jelenlegi médiatörvény alkalmatlan az új technológiák kezelésére, és messze áll az Európai Unió elvárásaiban megfogalmazott technológiai semlegességtől is. Körmendy-Ékes Judit szerint az új szabályozásnak a védeni kívánt értékekből - egyebek közt a véleményszabadságból, a személyiségvédelemből, a kiskorúak védelméből, valamint a műsorok sokszínűségéből - kell kiindulnia. Rámutatott: jelenleg a kommunikációs hálózatok által szolgáltatott tartalmat nem szűrik. Hiányosságként értékelte azt is, hogy a szabályozás nem érinti a véleménymonopólium kialakulását. Körmendy-Ékes Judit szerint bizonyos szintű állami szabályozásra szükség lesz az interneten megjelenő tartalomszolgáltatásnál is, azon túl, hogy az önszabályozás is működhetne. Véleménye szerint a tartalomszolgáltatók és közte kialakult hangos vitának is köszönhető, hogy az érintettek önszabályozó egyesületet és etikai kódexet hoztak létre. Az állami szabályozást egyebek közt azzal indokolta, hogy nem elég a tartalomszolgáltatók által meghatározott "morális szankció".

A Netscape feladta a böngészőháborút Az AOL Time Warner Inc. internetes médiaközponttá alakítja át a Netscape-et. A Netscape elnöke szerint a böngésző továbbra is "koronaékszer" marad, de alig fél év múlva a cég már nem erről lesz híres. A böngészőpiacról való részleges kivonulással a Netscape elismeri a Microsoft Internet Explorerének győzelmét, és a továbbiakban az interaktív médiáért lesz felelős az AOL-on belül. Az AOL fokozatosan igyekszik egyesíteni különböző részlegeit azóta, hogy januárban befejezte a Time Warner felvásárlását. A Netscape olyan Time Warner-cégeknek fog internetes hátteret biztosítani, mint a Fortune és a Time magazin, valamint a CNN televíziós hírcsatorna. A Netscape médiahonlapján már 18 különböző Time Warner-kiadvány képviselteti magát.

Magyar palmtop A kizárólag kéziszámítógépekkel foglalkozó Epocportal.hu és Palmtop.info.hu portálok egyesítésével létrejött a Pdamania.hu portál. A friss hírek, hardver- és szoftvertesztek mellett fórumokat is kínáló oldal EPOC, WinCE és PalmOS operációs rendszerű gépekkel egyaránt foglalkozik.

Jogdíjkereső Az amerikai szerzői jogi hivatal új keresőjével (www.loc.gov/copyright/search/) segíti az 1978 óta bejegyzett több mint 13 millió film, könyv, lemez és egyéb művek tulajdonosai jogvédelmét. Az adatbázis célja, hogy követhetővé tegye a jogdíjfizetéseket. Az állami szervezet korábban nem avatkozott bele az internetes szerzői jogi vitákba, bár hozzá tartozik például az online rádiók jogdíjfizetésének megállapítása is.

Féregvírus E-mailen utazó féregvírusként terjed, és denial-of-service támadás eszközeként működik az a DoS.Storm névre hallgató vírus, amely a Microsoft webkiszolgáló szoftverét, az IIS 4.0-ás és 5.0-ás verzióit futtató szervereket fertőzi meg, majd onnan a Microsoft web- és e-mail szerverét leterhelő támadást indít. A Microsoft biztonsági igazgatója szerint a vírus kapcsán nem tapasztaltak érzékelhető erejű DoS-támadást a vállalat szerverein.

Rendszerváltás A német parlament bizottságot alakított a Bundestag új operációs rendszerének kiválasztására. A döntéssel a Linux és a Windows 2000 között választanak majd - az SPD-frakción belül 30 képviselő vállalkozott a Linux tesztelésére. A képviselők, frakciótagok és hivatalnokok mintegy ötezer munkaállomásán jelenleg még a Windows NT fut.

Office XP A Microsoft piacra dobta első olyan szoftverét, amelyet a vitatott "kényszerregisztrációs" eljárással kell aktivizálni. Az irodai szoftvereszközök jelentős átalakításon estek át, és a telefonos vagy internetes regisztráció elvégzése nélkül csak 50 alkalommal indíthatók.

publikálva
2001/24. (06. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...