Cyber hírek

  • 2004. március 18.

Külpol

n Elektronikus pénz A magyar kormány jóváhagyta az elektronikus pénz kibocsátását végző szakosított hitelintézet szabályozására vonatkozó tervezetet, a törvény a pénzügyi tárca szándékai szerint május elsejéig hatályba lép. Az elektronikus pénztárca a feltölthető telefonkártyákhoz hasonló csipkártya lesz, amelyet jelszó és kód nélkül lehet használni, anonim, és elvesztés esetén nem lehet letiltani.
Elsősorban kis összegű kifizetésekre, parkolásra, vonatjegy megváltására szolgál majd. Elfogadása a bankkártyákénál egyszerűbb feltételek mellett történik, mivel a kártya tartalmazza a rajta lévő pénz mennyiségét, és leolvasásakor azonnal leveszi az összeget.

n Vírusmizéria A Netsky féregvírus legutóbbi, K jelű variánsa kódjában a szerző közölte: ez az utolsó változata a Bagle és a Mydoom ellen indított "jó szándékú" vírusnak, írta az Index a ZDNet nyomán. A Netsky, a Bagle és a MyDoom szerzői az elmúlt pár hétben folyamatosan üzengettek egymásnak a kódban, ez a változat különbözik a többitől, ugyanis a szerző közli benne: ez az utolsó Netsky-variáns. Bár a Netsky is számos problémát okozott, mégsem kártékony abban az értelemben, mint a Bagle vagy a MyDoom, melyeknek az a feladata, hogy a védtelen PC-ket kéretlen reklám-levelek küldésére használja fel. A Netsky - melynek szerzője már csak "antivírusíróként" utal magára és csapatára - legutóbbi változatai egyenesen megtámadták és eltávolították a Bagle férget.

n Robotcsáp Az Egyesült Királyságban csütörtökön mutatták be a Flexibot névre keresztelt robotcsáp prototípusát, amely elsősorban a tolószékhez kötött, mozgásképtelen embereknek nyújthat segítséget. Bár az egy méter hosszú csáp még csak etetni, fogat mosni, borotválni és sminkelni képes, a fejlesztők tervei szerint a következő változat már háromfogásos ebédet fog felszolgálni. A többi robottal ellentétben a 2,3 millió eurós költséggel fejlesztett Flexibot nem a földön jár, hanem a számára kialakított speciális aljzatokhoz kapcsolódva halad előre. A bajonettzáras aljzatok egyszerre két célt szolgálnak: megtámasztják és feltöltik árammal a robotcsápot, melynek mindkét végére lehet háztartási eszközöket, például elektromos fogkefét vagy borotvát csatolni, de fogni egyelőre nem tud, mert az erre alkalmas robotkéz csak áprilisban készül el. A csáp a beépített öt villanymotor segítségével legfeljebb négy kilogrammos súlyokat képes cipelni, de egy lakásban több robot is együttműködhet. A felhasználók egyetlen gomb nyomkodásával vagy akár egy szívószál fújogatásával irányíthatják a gépet.

n Kéretlen reklámlevelek A legnagyobb amerikai internetszolgáltatók közül négy cég bejelentette, hogy polgári perek formájában indít harcot a kéretlen elektronikus reklámlevelek küldői ellen. A Microsoft, az AOL, az Earthlink és a Yahoo a naponta kipostázott több száz millió kéretlen e-mail miatt fogott össze, a perekben az év elején elfogadott amerikai elektronikus reklámlevéltörvény rendelkezéseire támaszkodnak majd. A törvény értelmében a kéretlen e-mailekben lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a címzett jelezhesse, ha nem kíván a jövőben ilyen típusú leveleket látni postafiókjában. Ezenkívül a spam írója nem titkolhatja el kilétét azzal, hogy hamis e-mail címet használ, vagy félrevezető tárgyat ír a levél címzésében, és nem gyűjtheti össze korlátozás nélkül a különböző weboldalakról a felhasználók e-mail címeit. A BBC szakértője szerint jelenleg a teljes e-mail forgalom hatvan százalékát kéretlen levelek teszik ki, melyek kilencven százalékát kétszáz ismert csoport küldi szét. A Yahoo Kanadában máris beperelt egy családot, melynek tagjai szerinte kéretlen e-mailek millióit terjesztették. A család a szolgáltató szerint a címlistákkal is kereskedett.

MORZE


n Elismerés A Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét vehette át péntek délelőtt Magyar Bálint oktatási minisztertől Simon Tamás, az [origo] Tudomány rovatának vezetője. Simon Tamást 2002-ben az év tudományos újságírója díjjal tüntették ki.

n Áfamentesinternet A lengyel parlament alsóháza, vállalva a konfliktust az EU-val, eltörölte a magánszemélyeknek nyújtott internetszolgáltatások áfáját. Lengyelországban európai mércével mérve jelenleg a legmagasabbak közé tartozik az internetszolgáltatások díja.

n A sivatag nyert Bár a rajtvonalon felsorakozott tizenöt robotsofőr a legmodernebb technikákkal próbálta legyőzni a Mojave sivatag kegyetlen szikláit, ez egyiküknek sem sikerült: a Pentagon által felajánlott egymillió dolláros jutalom ellenére sem teljesítette senki a kitűzött 240 kilométeres távot, a legjobb autonóm robotjármű is csak tizenegy kilométert tudott megtenni a sivatagban.

n Antitröszt Az Európai Bizottság nem sokkal a Microsoft elleni eljárás lezárása előtt fokozza a szoftvercégre gyakorolt nyomást. A Wall Street Journal pénteki beszámolója szerint a bizottság el kívánja érni, hogy a Microsoft maga tegyen javaslatot az üzleti gyakorlata miatt rá kiszabandó büntetésre.

n Hackertanfolyam A The Training Camp nevű angol cég arra vállalkozott, hogy rendszergazdáknak tart ötnapos képzést, amelynek során megismerkedhetnek az etikus hackelés eljárásaival, hogy saját rendszereiket is hatékonyan védhessék.

n Kamerás mobil Az InfoTrends piackutató cég tanulmánya szerint 2004-ben az eladott mobilok negyede rendelkezik majd fényképező funkcióval. Várhatóan 2004-ben 580-585 millió miobiltelefont értékesítenek, ebből 156 millió kamerás telefon lesz.

n Trombitáló robot Trombitán képes játszani az a japán Toyota által kifejlesztett humanoid robot, melyet a napokban mutattak be. A gyártó reményei szerint a 2005-ös világkiállításon már a mostanihoz hasonló robotokból álló zenekar húzhatja a talpalávalót.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.