Tomo Kriznart augusztus közepén háromévi börtönre ítélték illegális határátlépés és kémkedés miatt. A Pulitzer-díjas Paul Salopek pere szeptemberben kezdődik, hasonló vádak alapján. Kriznar beismerte, hogy valóban nem volt vízuma, ez Salopekről is elképzelhető: mindketten Csád felől léptek szudáni területre, hiszen máshonnan aligha juthattak volna el Darfurba, ahol a helyzetről akartak tájékozódni és tájékoztatni. Márpedig ezt Khartúmban nem veszik jó néven.
Szudán Afrika legnagyobb országa a maga két és fél millió négyzetkilométerével, ebből Darfur egy Franciaországnyi területet foglal el. A kelet-szaharai országot 35 millióan lakják, a nyugati-délnyugati Darfurban kb. hatmillióan élnének, ha hagynák őket. Nomád állattenyésztők és túlélésre berendezkedett földművesek lakják a területet, kisebb-nagyobb konfliktusokban, teljes nyelvi és etnikai keveredésben. Valamennyien mozlimok. Szudán déli részében viszont húsz éven át változó intenzitású polgárháború zajlott: az olajban gazdag terület autonómiája volt a tét. 2001-ben béketárgyalások kezdődtek, a tűzszüneti megállapodást további egyezkedések követték, ami a földműves darfuriak körében is megcsillantotta saját autonómiájuk lehetőségét. Két, voltaképpen a khartúmi hatalmi harcok következtében létrejött gerillamozgalom is erőre kapott - azt remélték, hogy ez a térség is kiharcolhatja magának a nagyobb önállóságot. A khartúmi kormány azonban nem hajlandó további engedményekre, hiszen lázong az északi és a keleti régió is, s a hatalmi elit befolyása végképp megroppanna, ha eldőlne egy újabb dominó. A déliek ugyanis egészen jól jöttek ki a végén a történetből: kormánypozíciókkal és erős gazdasági önállósággal, az esetleges teljes önállóság ígéretével.
A darfuri nomádok lovas és tevés szabadcsapatainak erősödő támadásait 2003 óta a hadsereg, ezen belül a légierő is lényegében nyíltan támogatja - szóltak a hírek. A kormány viszont rezzenetlenül tagad, mossa kezeit, egy-egy látszatintézkedéssel pedig még olyan benyomást is próbált kelteni, mintha semmivel sem állnának közelebb a szívéhez az arab milíciák/ szabadcsapatok, mint a felkelők, akiket természetesen a távolból nehéz megkülönböztetni a békés lakosságtól. Elkezdődött a földműves többség - más olvasatban: a feketék - üldözése, módszeres legyilkolása, menekülttáborokba kényszerítése. Eddig 250-300 ezren haltak meg (ide számítva a harcok nyomán kialakult éhínség áldozatait is), és mintegy 2,5 millióan hagyták el lakhelyüket. Mindez igen bizonytalan becslés: a térség alig megközelíthető, a segélyszervezetek csak néhány táborba jutnak el, az újságírókat, megfigyelőket - mint látható - igyekeznek távol tartani a helyszíntől. Az elszórt beszámolók azonban mérhetetlen szenvedésről, kiszolgáltatottságról, erőszakról tudósítanak. A módszeres népirtás gyanúja is felmerült, úgyhogy közbelépett az ENSZ és a három éve alakult Afrikai Unió (AU). El is érték, hogy az utóbbi hétezer katonával megkezdje első nagyobb szabású békefenntartó akcióját, amely a jelek szerint kudarcba fulladt: az AU-katonák hatásköre szűkös, a számuk csekély, felszerelésük gyenge, a respektusuk nulla. Jelenlétük hivatalos magyarázata: segítik a kormányt Darfur pacifikálásában.
Hiába akarja Nagy-Britannia és az USA, hogy maga az ENSZ küldjön úgy húszezer békefenntartót Szudánba, Khartúm egyre határozottabban jelzi, hogy nincs szüksége további "segítőkre", mert ez már az ország gyámság alá helyezését jelentené. A Biztonsági Tanács (BT) hétfőn tárgyalta az ügyet, de Khartúm nem képviseltette magát. (A BT-n belül egyébként Kína egyértelműen Szudán érdekeit védi, a saját hosszú távú olajbehozatali érdekeit követve.)
A darfuri helyzet megint egyre katasztrofálisabb: humanitárius szervezetek egyre nehezebb körülmények között, az ellehetetlenülés határán tevékenykednek, a lovasrohamok újból szaporodnak, a táborok női lakóit hosszabb-rövidebb időre elragadják szexrabszolgának. Egy minapi ENSZ-jelentés szerint a kormány támogatását élvező csoportok, de maguk a katonai egységek is erőszakkal fogva tartanak és soraikba kényszerítenek kiskorúakat. Lépni kellene tehát, de a nemzetközi próbálkozások megfenekleni látszanak.
A felkelők tetteiről keveset tudni - nekik azt hányja szemükre a kormány, hogy nem hajlandóak semmiféle kompromisszumra, és szó, ami szó, nehéz volna ennek az ellenkezőjét bizonyítani. Az egyik csoport egyik szárnya egyébként májusban békemegállapodást írt alá a kormánnyal, vezetője pedig csatlakozott a délieket is magában foglaló nemzeti egységkormányhoz, de maga Darfur egy lépéssel sem került közelebb a békéhez.
