Történelmi fordulat, újrakezdés, ígéret és hasonló kifejezések cifrázzák a Kongói Demokratikus Köztársaságban (így nevezik hivatalosan) vasárnap lezajlott választásokhoz kapcsolódó híreket. Szép remények - nagyjából ennyit mondhatunk erről.
*
Az ország már tíz éve háborús terep, elsősorban a keleti fele, ahol még ma is harcban állnak a különféle hadurak és milíciák a reguláris hadsereggel, az ENSZ 17 ezer fős békefenntartó missziójával, továbbá egymással. Egyesek közülük ruandai, mások ugandai támogatást élveznek, de hogy melyik milyet és mennyiben, az nem világos, mióta hivatalosan megszűntek ezek a külkapcsolatok, viszont a határok ellenőrizhetetlenek, a nyilatkozatok pedig megbízhatatlanok. Egész alakulatok rejtőzködnek az őserdőben, köztük szép számban ruandai hutuk is, akik még az ottani, 1994-es népirtás után menekültek ide az új hatalom feltételezett bosszúja elől. Pénzzel és az új életkezdés ígéretével próbálják megadásra bírni őket - megállapíthatatlan, hogy milyen eredménnyel.
"Hivatalosan" 1998-ban kezdődött a kongói (akkor még: zairei) polgárháború, amelybe a kormány kérésére az említetteken túl még néhány további szomszédos ország is bekapcsolódott. 2003 közepén állt föl az ENSZ gondoskodó felügyelete alatt az átmeneti kormány a két évvel korábban meggyilkolt államfő fiának, a hivatalosan már akkortól államfővé emelt Joseph Kabilának az elnökletével. A négy alelnök közül kettő egy-egy, békekötésre hajlandó felkelő csoport vezetője volt mindaddig; tudni lehet róluk, hogy továbbra is ezres nagyságrendben állnak fegyverben az embereik. Nos, ők voltak - Jean-Pierre Bemba és Azarias Ruberwa - a legkomolyabb kihívói Kabilának, de az összesen 32 elnökjelölt között ott találhattuk a több mint harmincévi országlás után, 1997-ben elmenekült diktátor, Mobutu, valamint a függetlenné válás utáni első, egykor részben általa megbuktatott kormányfő, Lumumba egy-egy fiát, az akkori elnök, Kasavubu lányát, valamint még egy hatvanas évekbeli történelmi név vi-selőjét, Antoine Gizengát. ' nem utód: nyolcvanévesen magamagát, illetve "Lumumba örökségét" képviseli, kevés komolyan veendő eséllyel. Nálánál az abszolút poli-tikai outsider Oscar Kashala, az USA-ból hazatért kutatóorvos is több eséllyel indult, nem azért, mert úgy hírlik, hogy ő az
egyetlen ember
az országban, aki tisztességes munkával keres jól, hanem mert a kampány hevében puccskísérlet vádjával letartóztatták több tucat tanácsadóját. Igaz, hogy bizonyíték híján pár hét után elengedték őket, Kashala viszont eközben nevet szerzett magának - mintha csak direkt csinálta volna. És még valakit meg kell említenünk: Étienne Tshisekedi, aki már Mobutu idején is ellenzéki volt az egyik legnagyobb párt élén, most bojkottot hirdetett a kampány során tapasztalt visszásságokra hivatkozva. (A kampány maga követelt ugyan halálos áldozatokat, de összességében rendben zajlott, bár Kabila nem tartózkodott attól, hogy kihasználja elnöki pozícióját: plakátjai eluralták a városokat.)
Ezek így persze csak nevek - karakteres politikai álláspontok nem köthetők hozzájuk. Kabila mögé több mint harminc, Bemba támogatására vagy húsz párt sorakozott föl, és a 260-ból még így is bőven maradt politikai csoport, párttá alakult frakció, amely a többi jelölthöz csapódhatott és viszont. A szélsőséges megosztottságot magyarázó tények közül kiemelendő az ország teljes etnikai szétszórtsága: egyik népcsoport lélekszáma sem haladja meg a laza becslés szerint úgy hatvanmilliós lakosság öt százalékát. Mivel pedig a választás lényeges szempontja az etnikai hovatartozás, az lesz a győztes, akitől a hagyományos gyökereiktől leginkább elszakadt rétegek várják a jobb jövőt. Csakhogy ők, a városokba sodródott fiatal munkanélküliek, a háborús rémségek aktív résztvevői és életre szóló sebeket kapott áldozatai, a gyerek-katonák, a fegyveres csoportok - ide értve a reguláris hadsereget is - által használt gyereklányok, mindenféle földönfutók.
A Kongói Demokratikus Köztársaság - sokára lesz indokolt ez az elnevezés - mérhetetlenül gazdag kobaltban, aranyban, koltánban. A története pedig a belga gyarmatosítás óta nem áll másból, mint ennek a gazdagságnak a lerablásá-ból. Kabila bírálói szerint az elmúlt években több külföldi cég bagóért - és az elnöknek (is) odatolt
jelentős baksisért
- jutott koncessziókhoz, és emiatt támogatja őt a külföld. Ugyanakkor tény az is, hogy az átmeneti kormányt többször is át kellett alakítania egy-egy miniszter súlyos korrupciós esetei következtében, ami okkal tüntette fel jó fényben külföldi támogatói szemében, akik a lakossággal összhangban a polgárháborús körülmények mielőbbi felszámolását tartották a legfontosabb feladatnak. Erre a támogatásra egyébként nincs semmiféle konkrét bizonyíték, tényként csak annyit lehet kijelenteni, hogy az ország pacifikálásának eddigi eredményei, a nyomukban beáramló tőke és a rettenetes életkörülményeken, a példátlan gyermekhalandóságon, az éhínségen enyhítő segélyprogramok valóban megerősítették az ideiglenes államfő pozícióit. Hogy ez csont nélküli győzelmet hoz-e számára, az a hónap közepéig eldől. Amennyiben nem szerezte meg a szavazatok felét, a két legerősebb jelölt - mondjuk ő és Bemba - még egyszer összecsap, és akkor novemberig is eltarthat, mire munkába áll az ország új vezetése.
A győztes azonban mindenképpen kaotikus kormányt igazgat majd. A szintén vasárnap zajlott parlamenti választásokon közel tízezer jelölt indult az ötszáz mandátumért. Voltak olyan választókerületek, ahol - nem tévedés - 4-5-600 jelöltre lehetett szavazni, amiből az következik, hogy adott esetben (a többségi rendszer miatt) akár egyszázaléknyi szavazat is elég lehet a győzelemhez. Márpedig ez aligha teremt stabil és főleg a nagyszámú vesztes számára meggyőző viszonyokat.
