Libanon: Síita tér

  • Szlankó Bálint (Bejrút - Dél-Libanon)
  • 2006. szeptember 7.

Külpol

Hiába a sikerpropaganda, lehet, hogy alaposan elszámolta magát a Hezbollah, amikor július közepén támadást intézett Izrael ellen. A háború kivívta a mélyen megosztott libanoni társadalom jelentős részének ellenszenvét, és ha a Hezbollah lefegyverzésére nincs is sok esély, a hadsereg és a nemzetközi békefenntartók bevonulása Dél-Libanonba igencsak megnehezítheti a síita szervezet dolgát.
Hiába a sikerpropaganda, lehet, hogy alaposan elszámolta magát a Hezbollah, amikor július közepén támadást intézett Izrael ellen. A háború kivívta a mélyen megosztott libanoni társadalom jelentős részének ellenszenvét, és ha a Hezbollah lefegyverzésére nincs is sok esély, a hadsereg és a nemzetközi békefenntartók bevonulása Dél-Libanonba igencsak megnehezítheti a síita szervezet dolgát.

Ain Ebel pár ezer fős település Dél-Libanonban, néhány kilométerre az izraeli határtól. A falut körülvevő idilli dombokról könnyedén átlátni a határon, de jól kivehetők a szomszéd lejtőkön meghúzódó kis síita falvak is. Nem mintha a helyiek olyan nagy örömmel tekingetnének ezekre: Dél-Libanonban ugyanis a Hezbollah, a libanoni síita iszlámista párt és katonai szervezet az úr - Ain Ebel lakossága pedig többségében keresztény. Feltehetőleg pont ez hozott bajt a helyiek fejére - például Jasszer Georges Szaderra, bátyjára és családjára. Õk ugyanis - vagy negyven másik famíliával egyetemben - július 26-án, a Hezbollah és Izrael közt dúló háború második hetében úgy döntöttek: feladják a falut, és északra menekülnek, mielőtt az izraeli csapatok megérkeznek a térségbe. Egy idevalósi ENSZ-alkalmazott által javasolt útvonalon indultak el. A konvoj úgy ötven autóból állt.

Kié a ház?

Az első lövés Szader kocsiját érte - az haladt a karaván élén. A lövedék az oldalsó ablakon keresztül könnyebben megsebesítette őt, a következő négy pedig betörte a hátsó ablakot, illetve átütötte a csomagtartót. A következő sorozat a másodikat (amiben bátyja és családja ült) és a harmadikat érte, amit egy önkormányzati képviselő vezetett. Eltalálták Szader bátyját és még egy embert, az üvegszilánkok pedig megsebesítették a hátsó ülésen utazókat, köztük egy kislányt, aki rokonlátogatóban járt. "Ahogy a falu végéhez értünk, lőni kezdtek ránk. Minden kocsit, ami kifordult a kanyarból, eltaláltak, úgyhogy hamar elakadt a konvoj. Végül megálltunk és visszafordultunk, kivéve azokat, akik megpróbálták a sebesülteket tűz alatt eljuttatni a legközelebbi kórházba" - emlékezik a Narancsnak és egy helyi emberi jogi megfigyelőnek a 67 éves Juszef, aki maga is a konvojban volt. Az elbeszélés akkor válik igazán érdekessé, amikor elkezdenek erősködni: aznap még nem tartózkodtak a térségben izraeli csapatok, és a lövések nyugatról, tehát az ellenkező irányból érkeztek, mint amerről az izraeliek közeledtek. Juszef és felesége azt is állítja, hogy a lövések után maszkos alakokat láttak távozni a kanyaron túlról. Még az egyik eltalált kocsit is megmutatják - a lyukakat 7,62 mm-es Kalasnyikov-lőszer ütötte, míg az izraeli gyalogság az amerikai M16-os módosított változataival van felszerelve, ami valamivel kisebb, 5,56 mm-es lőszerrel működik.

A falubeliek fejében semmiféle kétely nincs afelől, hogy mindez mit jelent: a síita Hezbollah fegyveresei lőttek rájuk, így próbálván megakadályozni, hogy elhagyják a falut, és emberi pajzsként használhassák őket az izraeliekkel szemben. Ennek ellenére az evakuáció pár nappal később sikerrel befejeződött, csak egy-két ember maradt a faluban.

Kié az ország?

A történet hitelét százszázalékos pontossággal ellenőrizni persze lehetetlen. De a helyiek által elmondottak következetessége, valamint a tény, hogy az izraeli hadseregnek feltehetőleg kevés érdeke fűződik ahhoz, hogy menekülő civilekre adjon le néhány, többé-kevésbé kósza puskalövést, összességében hihetővé teszi az elmondottakat. (Ha azt hitték volna, hogy a konvoj a Hezbollahé, akkor egyszerűen lebombázták volna, ahogy ezt sok alkalommal meg is tették.) A faluban körülsétálva jól látszik: a Hezbollah a helyi keresztény, nem Hezbollah-támogató lakosság házait használta arra, hogy próbálja lassítani az előrenyomuló izraelieket. Az épületeken elkeseredett, háztól házig zajló küzdelem jelei: golyónyomok, helyenként nagyobb lyukak, ahol egy Merkava ágyúja vagy egy rakéta belemart a falba. A falusiak szerint a Hezbollah csalta az izraelieket az épületek közé azzal, hogy több alkalommal is a házak mellett, legalább egy esetben pedig egy lakóház teraszán állította fel rakétakilövőit. "A katyusák itt álltak a házak között. Amikor felszólítottuk őket, hogy vigyék el a rakétákat, akkor megfenyegettek, hogy lelőnek minket" - mondja szétlőtt házának kertjében botorkálva Christine Malouf helyi lakos.

Mindez persze nem olyan meglepő annak fényében, hogy a falu keresztény és viszonylag jómódú lakossága soha nem volt túlságosan jóban a Hezbollahhal, amely Libanon szegény síita lakosságából nőtt ki a 80-as évek közepén, reakcióként az ország déli részének izraeli megszállására. A rossz viszonyt tovább rontotta, hogy Ain Ebel lakosai közül többen kollaboráltak a dél-libanoni hadsereggel - az Izrael által támogatott, főleg keresztény milícia volt a megszállt területeken egészen a 2000-es izraeli kivonulásig. A helyieknek, ahogy egyébként Libanon úgy 30 százaléknyi keresztény lakosságának általában, amúgy sincs különösebb problémájuk a zsidó állammal. Christine egészen odáig megy, hogy kijelenti: "Mi nem félünk Izraeltől. Sőt, azt szeretnénk, ha visszajönne. Itt voltak 22 évig, és akkor nem volt ez a rombolás. Volt munka, átjárhattunk a határon dolgozni. De azóta rossz a közbiztonság, a Hezbollah pedig állandóan zaklat minket, mert az itteni keresztények olyanok, mint az európaiak. Úgy öltözködünk, úgy élünk, mint ők, és ezt a síiták képtelenek elfogadni." A helyiek több esetet is felidéznek, amikor a helyi Hezbollah-járőrök keresztényeket zaklattak az utcán, a kocsmákban. A környékbeli síita falvakkal rossz a viszony. A keresztények szerint az elmúlt évben a síiták nagyon "elvallásosodtak".

Libanon mélyen megosztott és diszfunkcionális: a központi állam gyenge, az igazi hatalom különböző félfeudális vezetők kezében van. Lakossága négy fő vallási csoportra - síita és szunnita muzulmánra, keresztényre és drúzra - oszlik, akik az ország területén szanaszét szóródva élnek, és különböző politikai klánokba tömörülnek. A csoportok 17 éven át tartó polgárháborút vívtak egymással 1991-ig, melybe különböző külföldi hatalmakat - elsősorban Izraelt, Szíriát és Iránt - próbáltak bevonni, a saját honfitársaikkal szemben. A polgárháborúnak a szíriai megszállás vetett véget, a milíciák nagy részét lefegyverezték, de a különböző vallási csoportok közti rivalizálás, bizalmatlanság és sok esetben gyűlölet nem sokat csökkent. Függetlenül attól, hogy a Hezbollah mekkora támogatást kap Szíriától és Irántól, és mennyiben része mindez egy tágabb közel-keleti konfliktusnak, a síita milíciát (és július 12-i támadását Izrael ellen) részben ebben a kontextusban kell értelmezni, ahogy a jövő alakulása is jórészt a Libanonon belüli eseményektől függ.

A Bejrút különböző vallású negyedeiben és Dél-Libanonban a háborút követő két hét alatt folytatott beszélgetések alapján nem sok jelét találtuk annak, hogy az izraeli támadás számottevően egyesítette volna a libanoniakat és nö-velte volna a Hezbollah népszerűségét a (nép mintegy 60 százalékát kitevő) nem síita vallásúak körében. "A legtöbb ember úgy érzi, hogy erről a háborúról a Hezbollah tehet. A lakosság legalább kétharmadának elege van belőlük, mert látják, hogy az akciózásuk hova vezetett" - mondja Rola Muawad, a vezető libanoni liberális napilap, az an-Nahar egyik szerkesztője. A helyi francia nyelvű újság, a L'Orient du Jour egy héttel a tűzszünet után közölt felmérése szerint az ország lakosságának 51 százaléka, vagyis a nem síita lakosság több mint 80 százaléka azt akarja, hogy szereljék le a Hezbollahot.

"2000-ig támogattam őket, mert Libanon felszabadításáért küzdöttek Izrael ellen. De azóta nem, mert úgy látom, hogy csak Irán és Szíria utasításait követik" - mondja a harmincéves Szamer, aki egy hotelben dolgozik Nyugat-Bejrútban, és szunnita társainak többségéhez hasonlóan eleve bizalmatlan a síita Hezbollahhal szemben. "Tisztelem Hasszán Naszrallahot (a Hezbollah vezetőjét - Sz. B.), mert rendes, vallásos ember, és felszabadította Dél-Libanont. De amióta Izrael kivonult, nincs joga egész Libanon és az egész muszlim nemzet nevében harcolni" - mondja Mahoud, egy drúz férfi, aki délről költözött fel Bejrútba. A keresztények a legellenségesebbek. A libanoni hadsereg egy keresztény tábornokát letartóztatták, mert teával és süteménnyel fogadta az izraeli csapatokat. A szintén keresztény védelmi miniszter, Elias Murr feleségét pedig elkapta egy tévékamera, amint tósztot mondott az izraeli hadseregre. Egy keresztény banda még a háború alatt Hezbollah-támogatókat támadott meg Kelet-Bejrútban. A keresztény közösség egyik szellemi vezetője, a történész May Murr büszkén mesélt nekünk arról, hogy milyen közeli barátság fűzte élete során több izraeli politikushoz, köztük Ariel Saron volt miniszterelnökhöz is.

E magatartás annak is betudható, hogy a polgárháború elvesztése óta a keresztények mindinkább marginalizálódnak. Pár napra lementem délre egy helyi emberi jogi szervezet vezetőjével, Kamal el Batallal, és arról kérdeztem, érez-e bármi sajnálatot a helyi síiták iránt. Csak annyit mondott elkeseredetten - miközben több villanyoszlopról is az iráni nagyajatollah képe nézett le ránk -, hogy "ez már nem is a mi országunk. Ezért örökké hálásak leszünk az izraelieknek, ha visszajönnek és kitakarítják innen a Hezbollahot" - majd azt kezdte fejtegetni, hogy az izraeli légierő támadásai a polgári infrastruktúra ellen teljesen indokoltak voltak, mert a síita szervezet azt használta utánpótlásra. A szinte teljesen elpusztított Dél-Libanonban és Dél-Bejrútban élő síiták körében nőtt a Hezbollah támogatottsága - de annak kevés nyomát láttam, hogy ez bármelyik másik vallási csoportban így lenne, még akkor sem, ha a rombolásért sokan nem a háborút kirobbantó Hezbollahot, hanem Izraelt vádolták.

Kié a jövő?

A háború egyik olvasata szerint éppen az volt a Hezbollah egyik célja, hogy harci sikereivel megerősítse helyzetét a többi szektával szemben, amelyek a 2000-es izraeli kivonulás és a Hezbollahhal szövetséges szíriai csapatok 2005-ös kivonása óta egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a síita szervezetre, hogy adja le fegyvereit, és alakuljon át egyszerű politikai párttá. "A Hezbollah sokkal erősebb, mint bármelyik más politikai csoport ebben az országban. De nagyon óvatosak is, mert tudják, ha túlságosan agresszívan lépnek fel, akkor polgárháborút provokálhatnak. Nem mondhatják egyszerűen azt, hogy nem szerelünk le, és kész" - mondja Nayla Razzouk, az AFP egyik tudósítója, aki évtizedek óta ír az országról. Ürügy kell.

Hogy a Hezbollahot mennyire motiválják Libanonon kívüli tényezők, így Szíria és Irán Izrael-ellenes politikája, nehéz megmondani. Mivel az irániaktól kapják a legtöbb pénzt és fegyvert, valamennyire biztosan. De az kétségtelen, hogy a síita lakosságba mélyen beágyazódott szervezetet nem lehet leegyszerűsíteni egy pusztán Izrael-ellenes terrorista társaságra, amit Teheránból irányítanak. A Hezbollah libanoni párt. Uralma Dél-Libanon felett ma szinte korlátlan, amire részben a választási rendszer ügyes manipulálása, a mezőgazdasági és a szociális rendszerek totális ellenőrzése, valamint a zéró állami jelenlét a magyarázat. De az is tény, hogy a hagyományosan szegény síita lakosság legitim szociális és politikai követeléseinek képviseletével, a 22 éves izraeli megszállás elleni küzdelemmel, valamint hatékonyságával és korrupciómentességével a szervezet valódi bizalomra tett szert. "Szeretjük és támogatjuk a Hezbollahot, mert soha senki más nem segí-tett rajtunk" - mondja egy Hinem nevű férfi Dzsmedzsme déli síita faluban, ahol a házak többsége nem több kőkupacnál. Egy középkorú nő, aki azelőtt a másik síita pártot, az Amalt támogatta, most már száz százalékig a Hezbollahhal van, noha az unokatestvére meghalt a bombázásban. A lakosság mintegy 40 százalékát kitevő síiták biztos támogatása a Hezbollahot messze a legerősebb libanoni politikai erővé teszi, még a puskák nélkül is. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Hezbollah lemondana a fegyverekről. "A libanoni hadsereg nem tudja megvédeni az országot Izraeltől, ezért nem áll szándékunkban leszerelni" - jelentette ki a Narancsnak Nawar Szahili, a Hezbollah egyik parlamenti képviselője. A párt ma már sokkal óvatosabb annál, mint hogy alapító okiratában kitűzött célját, az iszlám kalifátus létrehozását nagyon hangoztassa. "Világossá tettük, hogy nem akarjuk egész Libanont uralni. Ebben az országban nem lehet csak egy vallás, ezt mi sem akarjuk, hiszen akkor odaveszne Libanon különlegessége" - mondja a hibátlan angolt beszélő, magabiztos Szahili, aki láthatólag pontosan tudja, mit akar hallani egy európai újságíró.

S hogy a Hezbollah kalkulációja beválik-e? Könnyen lehet, hogy a szervezet elszámolta magát, amikor megtámadta Izraelt. Az izraeli válasz az elmúlt hat év állóháborújának fényében szokatlanul agresszív volt, és saját bevallása szerint is váratlanul érte a Hezbollahot. Nem tudni pontosan, hogy a szervezet mekkora vérveszteséget szenvedett, de szinte biztos, hogy a 34 napos offenzívát nem úszta meg sértetlenül - már csak azért sem, mert becsült rakétaállományának felét ellőtte. Most beleegyezett abba, hogy a libanoni hadsereg négy évtizedes távollét után bevonuljon Dél-Libanonba, és átvegye az ellenőrzést a Hezbollah utánpótlására használt szír-libanoni határátkelők felett, s ez azt mutatja, hogy míg a szervezet ellenőrzése a síiták felett korlátlan, a többi libanoni csoport viszonylatában már korántsem olyan magabiztos. Nagy kérdés, hogy a papírtigris libanoni hadsereg mennyiben tudja meggyengíteni a Hezbollahot saját területén - de a nemzetközi békefenntartók jelenléte a közeljövőben biztosan megnehezíti az Izrael elleni akciókat és feltehetőleg az utánpótlás behozatalát is. Ez nem feltétlenül jelentené azt, hogy Libanonon belül csökkenne a Hezbollah politikai ereje, de azt igen, hogy mint a térséget állandóan destabilizáló katonai szervezet veszíthet jelentőségéből.

Figyelmébe ajánljuk

Gulyás Gergely: A KDNP nem fog egy EP-frakcióban ülni a Tisza Párttal

  • narancs.hu

Erről a miniszter a kormányinfón beszélt, ahol a kommunista rémuralomhoz és a Rákosi-korszakhoz hasonlította az Európai Unió Bírósága ítéletét, melynek értelmében 200 millió euróra büntették hazánkat, mivel nem tartota be a bíróság egy korábbi, menekültügyben hozott ítéletét.