De Blasio, a politikai állat
| ||
Az utat a csúcsra a szócikkírók szokták nyílegyenesre döngölni, ám Bill de Blasio politikai karrierjében mintha tényleg minden a polgármesteri cím elnyerése irányába mutatna. A most ötvenkét éves férfi 1989-ben kezdett tempózni a városi politika vadvizében: ekkor David Dinkins – sikeres – polgármesteri kampányában dolgozott koordinátorként. Később aztán feltűnt Bill Clinton újraválasztási kampányában, dolgozott Andrew Cuomo (ma NY kormányzója) keze alatt az ingatlanfejlesztésben, 2000-ben pedig Hillary Clinton kampánymenedzsere volt az ex-first lady szenátusi kampányában. Ennyire erős barátokkal az oldalán az ember már tényleg csak fölfelé tud tempózni.
De Blasio nem fél a tettektől, idén nyáron például letartóztatták, amikor többedmagával egy kórház, a Long Island College Hospital bezárása ellen tüntetett. Polgármesteri programja ugyanakkor nagyobbrészt semmi meglepővel nem szolgál: a jó Bill jobbára a tipikus (részben nagyon is rokonszenves, részben kicsit sápasztóan polkorrekt) demokrata ügyek mellé áll oda: egyenjogúság, bicikliutak, családbarát munkahelyek, a nemek szerinti fizetéskülönbségek megszüntetése, az LGBT közösségek védelme. A hírekbe nem is ezekkel, hanem néhány markánsan balos tervével sikerült betörnie: de Blasio meg kívánja emelni az úgynevezett gazdagok (az évente több mint 500 ezer dollárt keresők) adóját, hogy a befolyt összegből korai, az óvodát megelőző oktatási programokat finanszírozzon, az ingatlanfejlesztőket pedig megfizethetőbb lakások építésére szeretné rászorítani. Talán még ezeknél is fontosabb, hogy szakítana a New York-i rendőrség stop and frisk gyakorlatával, vagyis azzal, hogy a(z etnikai természetű előítéletektől arrafelé sem mentes) rendőrök megállíthatják a járókelőket az utcán, és meg is motozhatják őket fegyverek után kutatva.
Hogy mindebből mi segített hozzá leginkább ahhoz, hogy De Blasio a polgármester-választáson rommá verje republikánus ellenfelét, Joe Lhotát (aki csupán a szavazatok 25 százalékára bírta rátenni a mancsát), nem tudni, mindenesetre innen a távolból is érdeklődve várjuk e puhább városirányítási kísérlet izgalmas eredményeit.
Bill, a férfi
| ||
New York vadonatúj polgármestere a szépen alliteráló Wilhelm Warren néven látta meg a napvilágot, s minden bizonnyal még ma is ezen a néven mutatkozna be, ha részeges édesapja el nem hagyja ifjúkorában a családot. Az anyai ágon számos de Blasióval büszkélkedő fiú nevet vált, s a kissé poroszosan hangzó Wilhelm sem ússza meg – Billé rövidül.
Hasonló gondjai a polgármestergyerekeknek hál’ istennek nincsenek: a középiskolás Dante nem csak a de Blasio nevet viseli büszkén, de hatalmas afrofrizuráját is, melyet – kizárásos alapon – csakis édesanyjától, a színes bőrű Chirlane-től örökölhetett. Ha valaki nem értené a multikulti jelentését, a de Blasio családról készült tetszőleges fotó egy életre eligazítja az ügyben. Bill egyébként nem csak a kampányban bizonyult ellenállhatatlannak: felesége (polgári foglalkozására nézve: író, költő, aktivista) mindaddig leszbikusnak tudta – és vallotta – magát, mígnem a kilencvenes évek elején meg nem ismerkedett de Blasióval.
A boldog család a választásokig úgy élt, ahogy az a yuppie-nagykönyvben meg van írva. Brooklyn jobb módú végének egyik patinás kőházában húzták meg magukat, s a szendvicsbe való zöldségeket saját kis kertjükben nevelgették. Billt alighanem csak egy dologgal, betevő organikus tejmárkájának megvonásával lehetne komolyan megzsarolni, de a kínok kínját élné át akkor is, ha nem találna szelektív szemétgyűjtőt a közelben. Így lehetnek ezzel menő hollywoodi barátai és támogatói – Alec Baldwin, Susan Sarandon, Sarah Jessica Parker és Steve Buscemi – is.
Bill de Blasio egyébként megrögzött Red Sox-drukker; a bostoni baseballcsapat iránti vonzalmait sosem titkolta, noha New Yorkban ezzel csak veszíteni lehet. Legalábbis a papírforma szerint.