Olaszország

Lovagi tor

  • - kovácsy -
  • 2013. november 10.

Külpol

Az újabb kormányválság és belpolitikai zűrzavar veszélyét elhárító és talán messzemenő következményekkel is járó olasz parlamenti bizalmi szavazást már másnap kiszorította a vezető hírek közül a lampedusai tragédia.

Érthető, hiszen lapzártánkkor a halottak száma már meghaladta a 230-at, akik hajóval próbáltak elmenekülni Afrikából, főleg Eritreából és Szomáliából a szó legszorosabb értelmében vett létbizonytalanság elől. Egy kilométerre sem voltak már a délolasz szigettől, amikor a hajójuk kigyulladt és felborult. Végül 155-en értek így vagy úgy partot. Európa - de nemcsak Európa, hanem például Ausztrália is - tehetetlenül néz szembe a folyamatosan érkező menekültek problémájával, miközben egyre-másra hasonló tragédiákról hallani. Egyes becslések szerint csak Lampedusa körül akár húszezren is a tengerbe veszhettek az utóbbi két évtizedben.

Mindettől eltekintve érdemes utólag visszatekinteni a szeptember utolsó napjaitól, pontosabban már augusztus 1-jétől vagy talán már április végétől, az új bal-jobb kormánykoalíció hivatalba lépésétől fogva formálódó, olykor groteszkbe hajló olaszországi eseményekre. Egyrészt jól illusztrálják a belpolitikai stabilitás hiányát, másrészt viszont azt, hogy a politikai gerontokrácia helyére pályázó új politikusnemzedéknek mintha kezdene elege lenni az ingatag viszonyokból.

A februári olasz választásokat követően parlamenti patthelyzet alakult ki (vö. Ahány ház, MaNcs, 2013. február 28.), néhány kisebb súlyú párt mellett a nagyjából azonos erejű jobboldali Szabadság Népe (PdL) és balközép Demokrata Párt (PD) nevű pártcsoporttal és a "civil"-populista Öt Csillag Mozgalommal. Az utóbbi eleve elutasította bármiféle koalíció lehetőségét. Reménytelennek látszott a helyzet: új választások, új huzavona. De Giorgio Napolitanónak, a 88 éves államfőnek, az egyre-másra megrendülőfélben lévő olasz belpolitikai stabilitás egyszemélyes sarokkövének két hónapig tartó hercehurca után április végére sikerült összehoznia a mostani bal-jobb koalíciót. A miniszterelnököt a PD adta Enrico Letta személyében, a másik oldal fő háttérembere maga Silvio Berlusconi, a háború utáni Olaszország leghosszabban kormányzó, többszörös egykori miniszterelnöke, aki ifjú bizalmasát és kiszemelt politikai örökösét, Angelino Alfanót delegálta a kabinetbe. A koalíció legfőbb célja és értelme a kilábalás a gazdasági válságból, amelyhez számos kellemetlen reformdöntésre van szükség, amihez elengedhetetlen a szilárd parlamenti háttér.

A Lovag - ahogy szívesen hívatja magát egy kitüntetése jogán - számára viszont alighanem saját politikusi túlélése volt a legfontosabb. Ennek pedig fontos eleme, hogy visszakerülhetett a politikai élet élvonalába, hiszen a számos ellene indított per közül nem egy hovatovább a végkifejletéhez közeledik. Korábban az ügyvédeinek sikerült az elévülésig halogatni a perek befejezését, más esetekben ő maga működött aktívan közre kormányfőként a jogi környezet számára kedvező formálásában.

Ezúttal viszont utolérték a bűnei. Augusztus elején végleges ítélet született egy adócsalási ügyében, amelynek végrehajtását már csak szenátusi mentelmi jogának a fennmaradása késleltethette. Márpedig ezt a büntetett előélet kizárja. Az ítéletet persze tombolva és vérig sértve fogadta, baloldali komplottot kiáltott, amit negyven lapja és jó néhány tévécsatornája visszhangzott országszerte, egyben tartva változatlanul több mint hétmilliós szavazótáborát. Aztán rendíthetetlenséget mutatva bejelentette, hogy ismét csatasorba áll egykori sikerpártja, a Forza Italia (Hajrá, Olaszország!). Néhány hét után úgy tűnt (legalábbis számára), hogy megtalálta a megoldást.

Szeptember 28-án - 77. születésnapja előestéjén - válságot robbantott ki azzal, hogy kiparancsolta a kormányból a PdL öt miniszterét - úgymond az elfogadott egyszázalékos áfaemelés miatt. Eközben totális médiakampányt indított a Letta-kormány ellen. Elterjedtebb vélemény szerint viszont azt akarta kizsarolni a PD-ből, hogy halasszák el a kizárásáról a szenátusi bizottsági döntést, miközben ő bírósághoz fordulhat. Csakhogy nem - az egyébként kereszténydemokrata indíttatású - Letta és a balközép bizonytalanodott el, hanem saját miniszter-párttársai, akik sorban visszatáncoltak, élükön - mindenki legnagyobb meglepetésére - Alfanóval, a felkent utóddal. A pálfordulás egyik figyelemre méltó magyarázata, hogy a jórészt fiatal (negyvenes) politikusokból álló Letta-kormányban kialakult egy olyan összetartás, amely a kormányválság gazdasági következményeinek mérlegelésére, tehát az ország sorsáért érzett felelősségre is kiterjed. Az október 2-ai bizalmi szavazás előtt már az is világos volt, hogy a PdL szenátorai közül voksolnak majd annyian a kormány mellett, hogy az elég legyen a kabinet fennmaradásához, habár Berlusconi még az utolsó pillanatban is az ellenkezőjére adott utasítást. Az alsóházban pedig eleve a PD-é a többség.

Nem volt más kiút: az utolsó pillanatban a kormány iránti bizalom megszavazására instruálta szenátortársait a pártegység helyrepofozása érdekében. Hogy mekkora esélye van erre, az persze kiszámíthatatlan: hozott ő már vissza a sírból ennél nagyobb vereséggel fenyegető politikai meccset, a lelkes hajrát visszhangzó hívei segítségével. Ezúttal azonban aligha lesz könnyű dolga, főleg azután, hogy két nappal a bizalmi szavazás után az illetékes bizottság a szenátori mandátuma elvételét indítványozta. A szenátus a hónap közepén szavaz a kérdésről. Másrészt pedig nem világos, hogy pártjának disszidensei meddig hajlandók/mernek elmenni önállóságuk kifejezésében. Egyes hírek már nem egyszerűen háttértárgyalásokról, hanem a pártszövetségen belüli új csoportosulás formálódásáról szólnak.

Nem mellékes következménye az egész ügynek, hogy Lettának és kormányának megnőtt az ázsiója, ami persze nem hárítja el egy újabb kormányválság veszélyét, amelynek során talán már egy Berlusconitól független jobboldal lép fel a követeléseivel.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.