Dühös volt a gázai támadások miatt, rátámadt a turistákra egy férfi Franciaországban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. december 3.

Külpol

Késsel és kalapáccsal intézett támadást, egy ember életét vesztette. 

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy „Allah akbar”. Rendőrök elektromos sokkolóval ártalmatlanították és a helyszínen őrizetbe vették – közölte Gérald Darmanin belügyminiszter. Először a bűnügyi rendőrség indított vizsgálatot gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt, majd a terrorelhárítási ügyészség vette magához az ügyet.

Az elkövető Armand R., 26 éves, Párizs egyik elegáns elővárosában, Neuilly-sur-Seine-ben született francia állampolgár, pszichológiai problémákkal küzd, radikális iszlamista nézetei miatt szerepel a titkosszolgálatoknak az állambiztonságra veszélyes személyekről vezetett nyilvántartásában. Még 2016-ban négy évre elítélték egy merényletterv miatt, szabadulása óta a titkosszolgálatok megfigyelése alatt állt - mondta a helyszínen a belügyminiszter.

Az áldozat egy német állampolgárságú férfi, aki turistaként tartózkodott a francia fővárosban. A támadáskor a feleségével és barátjával volt, ők nem sebesültek meg a merényletben. A két sérült egy hatvanas éveiben járó francia és egy külföldi turista, utóbbi állampolgársága nem ismert, nincsenek életveszélyben. A rendőrség szerint a letartóztatásakor a merénylő közölte: nem bírta elviselni, hogy muzulmánokat ölnek szerte a világon.

„Azt tudom, hogy azt mondta, hogy Allah akbar. Állítólag a taxisofőrnek mondta, aki közbe akart avatkozni, és állítólag a rendőröknek is mondta” – fogalmazott a belügyminiszter, aki szerint az elkövető a rendőröknek arról is beszélt:

„dühös amiatt, ami Gázában történik, Franciaország bűnrészes abban, amit Izrael tesz, és elege van abból, hogy muszlimok halnak meg”.

A tárcavezető azt is közölte, hogy a merénylő a szüleivel él, és pszichiátriai kezelés alatt áll. „Nem engedünk a terrorizmusnak. Soha” – írta az X-en Élisabeth Borne francia miniszterelnök, aki támogatásáról biztosította a sérülteket és hozzátartozóikat, valamint köszönetét fejezte ki a rendfenntartó erőknek és a mentősöknek a bátorságukért és a professzionalizmusukért.

 

(Mentősök a párizsi Eiffel-torony közelében 2020. október 30-án. Előző nap a nizzai Notre-Dame-bazilikában Brahim Ausszaui 21 éves tunéziai bevándorló késsel támadt a nizzai Notre-Dame-bazilikában tartózkodó három emberre, egy idős nőt lefejezett, a sekrestyést és egy másik nőt halálosan megsebesített. Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a támadást követően. MTI/EPA/Ian Langsdon).

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.