Magyar Narancs: Emmanuel Macron francia elnök a múlt héten Salzburgban találkozott Bohuslav Sobotka cseh és Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, a magyarokra és a lengyelekre viszont nem volt kíváncsi. Mit jelent ez a visegrádi négyek számára?
Martin Ehl: Macron számára az a legegyszerűbb, ha azokkal találkozik a V4-ek közül, akik hajlandók leülni normálisan beszélgetni vele. Nemrégiben elhangzott a szlovák miniszterelnök szájából, hogy a mag-Európában képzeli el országa jövőjét. Csehország némileg bonyolultabb, hiszen októberben országgyűlési választások lesznek, januárban elnököt választunk, és nem tudni, hogyan néz majd ki az ország következő vezetése. Ám a cseh kormány nagy valószínűséggel nem lesz a közeljövőben annyira nacionalista, populista és EU-szkeptikus, mint a lengyel és a magyar, még akkor sem, ha jelenleg Csehország a leginkább EU-szkeptikus országok egyike, és a visegrádiak közül a cseh társadalom a leginkább EU-ellenes. Az, hogy a csehek belementek egy ilyen találkozóba, pragmatikus döntés volt – a visegrádi együttműködést ugyanis jelenleg a nacionalista témák uralják, nem konkrét szakpolitikai kérdések. Ez persze nem azt jelenti, hogy a csehek és a szlovákok hátat fordítottak volna Magyarországnak. Néhány napja a szlovák elnök, Andrej Kiska például megvédte Magyarországot és Lengyelországot.
MN: Nem tudták volna a V4 tagjai azt mondani, hogy Macron vagy mindannyiunkkal találkozik, vagy senkivel?
ME: A V4-es koalíció soha nem volt annyira erős, mint amennyire hirdeti, és a tagoknak eddig sem voltak annyira jó tapasztalataik az együttműködésről. Amikor például a négyek megpróbáltak egységes energiapolitikával előállni, akkor Lengyelország keresztbe tett, ezért a csehek olyan vezetékhálózat mellett tették le a voksukat, ami még inkább a németekhez kötötte őket. Ez zavarta ugyan a lengyeleket, de ha nincsen évekig előrelépés valamiben, akkor a saját érdekek szerint kell cselekedni. Az egyes tagállamok nem alapozhatják a politikájukat arra, hogy végül miként dönt a másik három, esetenként eléggé megosztott ország vezetése. A szlovákoknak az eurózóna-tagságuk miatt amúgy is több szempontra kell figyelniük, Csehország pedig tulajdonképpen a tizenhetedik német tartomány, annyira erősen függ gazdaságilag a németektől. Nem mindenben kell követnünk Berlint, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy merre mennek Németországban a dolgok.
MN: Miként hat majd a német választás erre a konstellációra?
ME: Ha a szeptember végén megválasztott német kormánynak abszolút többsége lesz, akkor nagyon hamar elkezdi építeni a kétsebességes uniót, ami gyors döntésre kényszeríti a visegrádiakat: hajlandók-e jobban integrálódni vagy sem. Az előbbi azt jelenti, hogy közelebb kerülnek az eurózónához, jobban együtt kell működni biztonságpolitikai kérdésekben, és így tovább. Ez akkor lesz a legnyilvánvalóbb, ha a következő német kormány képes lesz hatékonyan kooperálni Franciaországgal, hiszen Macronról tudjuk, hogy számos területen reformálna, és nagy tervei vannak az EU-val.
MN: Miért olyan erős az EU-szkepszis Csehországban? Sokan Václav Klaus egykori elnök EU-ellenességére vezetik ezt vissza.
ME: Részben joggal – de vannak azért más tényezők is. Klaus elnökként nagyon határozottan képviselte EU-ellenes álláspontját, és nem volt vele szemben egy Mr. vagy Mrs. Unió az országban, aki ezt ellensúlyozni tudta volna. A csehek hagyományosan ellene vannak mind a birodalmaknak, mind a multilaterális szervezeteknek, még azoknak is, amelyek esetenként a pénzt adják. Ez így volt az Osztrák–Magyar Monarchiával is, és egy idő után a szovjetekkel is. Ezenkívül Csehország volt az osztrák–magyar birodalom egyik legfejlettebb része, ezért a lakosság azt gondolta, hogy ők nyilvánvalóan a Nyugathoz tartoznak. 1989 is hazatérés volt a számukra, és ezért kelletlenül fogadják el, hogy a nyugati országokban magasabb az életszínvonal, mint náluk, az onnan érkezett kritikákat pedig nehezebben viselik. Ezzel szemben a lengyelek szemében a rendszerváltás és az EU-hoz való csatlakozás civilizációs harc volt. De ez csak a kérdéskör eszmei része. A lengyeleknél például kézzel fogható mindaz, amit Európa adott: épülnek az autópályák, a vasút, mindenfelé új épületeket látunk – ezzel szemben a cseheknél csak a korrupció látszik. Prágán kívül – mivel Prága aránylag gazdag, és nem kap támogatásokat – több tucat tudományos központ épült, merthogy arra volt éppen támogatás, csak épp nem volt kivel megtölteni ezeket a központokat, így több is üresen áll. Ha ennyire rosszul kezelik a Brüsszelből jövő pénzeket, akkor az átlag cseh azt gondolja, hogy az egész EU-tagságnak nincs semmi értelme.
MN: Nyilván nehéz a korrupció mértékét összehasonlítani, de Magyarországhoz képest mi a helyzet Csehországban?
ME: Szerintem a korrupció hasonló szinten van a két országban. A különbség az, hogy Csehországban két kormánnyal ezelőtt szabad kezet kapott a rendőrség és az ügyészség a nagy halak levadászására – ami elméletileg lehetőséget adott a változásra. De az igazságügyi rendszer fájdalmasan lassan működik, és nem produkált még semmi látványosat. Ez is hozzájárul az EU-szkepszishez, ugyanis a csehek azt látják, hogy nincs olyan állami hivatal, amelynek elég ereje lenne a felelősségre vonáshoz, ahhoz, hogy börtönbe juttassa a vétkeseket. David Rath egykori egészségügyi minisztert például először nyolc és fél év börtönre ítélték, amiért kenőpénzeket fogadott el, másodfokon viszont kimondták, hogy hibás volt az eljárás, és szabadon távozhatott. A 90-es évek elején a privatizáció és a piacosodás farvizén rengeteg köztulajdont elloptak vagy eltüntettek, de az ezzel kapcsolatos ügyek sok évig elhúzódtak, majd az érintettek Václav Klaus idején, nagyjából öt éve amnesztiát kaptak. Miért is bíznának ezek után az emberek az intézményekben? Ez a rossz hangulat pedig oda vezet, hogy a lakosság a populizmusban és a nacionalizmusban látja a kiutat.
MN: Mit vár a cseh választásoktól?
ME: Teljességgel kiszámíthatatlan, mi lesz október után. Nem tudjuk, mely pártok kerülnek be a parlamentbe. Van nagyjából öt kis párt az 5 százalékos küszöb környékén, így az egyik extrém lehetőség az, hogy egy részük nem kerül be, és a pénzügyminiszterségről májusban lemondatott Andrej Babiš üzletember pártja, az ANO 2011 abszolút többséget szerez. Ez a magyar irányba vinné a demokráciánkat. Egy másik opció, hogy Babiš Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSčM) támogatásával alakít kormányt, vagy elvben lehet egy olyan opció is, hogy összeáll egy rendkívül törékeny Babiš-ellenes koalíció. És aztán az elnökválasztás is sok mindent megváltoztathat.
MN: Orbán Viktor és Jarosław Kaczyński után Babiš lehet az EU harmadik rosszfiúja?
ME: Ez könnyen megtörténhet, hiszen sokszor fittyet hányt a szabályokra. Már amiatt is nagy nyomás alá kellett helyezni, hogy minisztersége idejére kiszálljon céges érdekeltségeiből. Mondjuk, azt kétlem, hogy elmenne addig, ameddig az elmúlt években Orbán és Kaczyński elment – inkább egy lightos Lengyelországra számítanék a miniszterelnöksége alatt. De ez éppen elég ahhoz, hogy féljek attól, mi lesz, ha megválasztják. Ebben az esetben a legjobb az lenne, ha két párttal kellene koalíciót kötnie, mert akkor valamilyen szinten ellenőrzés alatt lenne. Ha viszont csak egyetlen koalíciós partnere lesz – vagy a Polgári Demokratikus Párt (ODS), vagy a kommunisták lehetnek ezek –, akkor valószínűleg dob nekik valami csontot, amivel azok elvannak, ő meg menne a maga feje után.
MN: Említette korábban, hogy Szlovákia hitet tett az EU mellett. Csak az eurózóna-tagsága miatt tette ezt?
ME: Szlovákia nemrég ünnepelte függetlenségének 25. évfordulóját – ez alatt a negyedszázad alatt a szlovákok számára az EU biztosította keret volt az első lehetőség, hogy megmutassák, képesek önálló államként is sikeresek lenni. Éppen ezért a mainstream szlovák politikusok úgy gondolják, nem szabad nagyon bántani az uniót. Náluk is vannak fasiszta, EU-ellenes mozgalmak, és az önkormányzati választás még növelheti is a befolyásukat. Ha sikerül a mainstream pártoknak visszaszorítani a besztercebányai megyefőnök Marián Kotlebát és a szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk Néppártot (LSNS), az nyilvánvaló jele lesz annak, hogy az EU-barát nézetek még mindig erősek az országban. Ha viszont Kotleba erősödik, akkor az kelet felé tolhatja Szlovákiát. Ráadásul a rendszerszintű korrupció, valamint az oktatási és egészségügyi rendszer elmaradottsága a nacionalisták kezére játszik.
MN: Megint előkerült a korrupció. Lengyelország volna az egyetlen ország a V4-ek közül, ahol nem különösebben jellemző a közpénzek ellopása?
ME: Lengyelországban is van korrupció, de nem rendszerszintű, és nem annyira durva, mint a többi V4-es államban. Ezzel együtt meg kell jegyezni azt is, hogy Lengyelországban a legmagasabb az állami cégek aránya. Most Magyarország is ebbe az irányba tart a bankrendszer és az energiaszektor egy részének visszaállamosításával, de Lengyelországban az energiaszektor mindig is állami kézben volt – ha pedig egy cég az állam befolyása alatt van, akkor semmi értelme annak, hogy megkenjen politikusokat.
MN: A V4-es közvélemény hogyan áll a korrupcióhoz? Magyarországon, úgy tűnik, most már semmi nem haladja meg az ingerküszöböt.
ME: Ez nem áll az összes V4-es országra. Szlovákiában például tüntetnek az emberek a korrupció ellen, és ott ez tényleg nagyon fontos ügy, kormányok is buktak meg emiatt. A Fico-kormánynak is sok most a korrupciógyanús ügye. Az intézmények gyengék, hiába hoztak létre korábban egy speciális bíróságot a korrupciós ügyek kezelésére, Ficóék meggyengítették – és ez a helyzet nagyon is zavarja az embereket. Csehországban a jelek szerint az emberek elkönyvelték magukban, hogy a korrupció a mindennapok része, de ott is örömmel látják, ha egy új politikai szereplő azt ígéri, hogy alatta más lesz a helyzet. Babišról például elhiszik, hogy változtatni fog a közállapotokon, hiszen annyira gazdag, hogy nincs miért kenőpénzeket elfogadnia. Igaz, vicces módon ellene is eljárás indult uniós pénzek hűtlen kezelése miatt, és a mentelmi jogát is elveszítheti. Közben viszont azt is meg kell említeni: azzal, hogy Csehországban szabad kezet kaptak az ügyészek, sok politikus óvatosabb, hiszen nem lehet tudni, kit vizsgálnak épp. A múltbeli ügyek viszont még mindig kísértenek.
MN: A V4-eket a menekültkvóta elleni fellépés kovácsolta össze. Ez továbbra is fontos téma marad?
ME: A menekültellenesség tette a V4-eket híressé Nyugaton – holott igazából csak a magyaroknak volt valódi tapasztalatuk menekültekkel. A V4-es társadalmakban erős az a gondolat, hogy Európa számára a radikális iszlám a legnagyobb veszély. Ezt a félelmet könnyen fel lehet használni politikai célokra, és a kormányok ezt meg is teszik – bármit mondanak erre Brüsszelben. Ebből a szempontból a szlovák diplomácia ügyesebb, mint a többiek. A szlovákok látták, hogy nem lehet elérni a visegrádiaknak tetsző kompromisszumot ebben az ügyben, és ezért felajánlották, hogy átvesznek néhány menekültet, még ha ezt tettek nem is nagyon követték – ezzel szemben a magyarok népszavaztattak és felhergelték Brüsszelt. A csehek valami hasonlón agyaltak, mint a szlovákok, de a radikális pártok nem hagyták, így a kormány végül arra jutott, hogy a választás előtt a gyengeség jele lenne egyezkedni Brüsszellel. Jövőbeni álláspontjuk attól is függ, hogy a németeknek miként sikerül integrálniuk a menekülteket a munkaerőpiacon. A V4-ek szerint ez nem fog menni, mivel a menekültek képzetlenek – vagyis a jelenlegi retorika a legkifizetődőbb a visegrádi politikusok számára. Nem látom a jelét annak, hogy ez változzék a közeljövőben, a cseh kormány például inkább fizetne, mint hogy befogadjon menekülteket.
MN: A cseh kormány is szimpatizál Putyin Oroszországával, még ha nem is hívja olyan gyakran vendégségbe az orosz elnököt, mint a magyar.
ME: A csehek a 19. század óta szimpatizálnak az oroszokkal, és sokan vannak ma is, akik nem felejtették el, hogy a második világháború után a szovjetek voltak a felszabadítók – bár azután jött 1968, ami ellenük fordította a cseheket. Most egyfajta megosztottság jellemzi a cseh társadalmat. Amikor Václav Havel volt az elnök, akkor minden egyértelmű volt, hiszen ő ellene volt az autoriter rendszereknek, de Václav Klaus kifejezetten oroszbarátnak számított, utóda, Miloš Zeman pedig még inkább. Van tehát történelmi magyarázata az oroszbarátságnak és az oroszellenességnek is. És bár nem látni, merre billen a mérleg nyelve, szerintem a cseh állampolgárok jelenleg sokkal jobban tolerálják az oroszokat, mint tíz éve.
MN: A cseh vagy a szlovák kormány hajlandó lenne akár az Oroszország elleni szankciók vétózására is?
ME: Szerintem a szlovák kormány nem tenne ilyet. A jelenlegi cseh kormány sem, de ha a következő kormányban ott lesznek a kommunisták, akkor egy ilyen helyzet könnyen elképzelhető.
MN: A V4 a jövőben mennyire lesz együttműködésre képes az EU-val?
ME: Szerintem útelágazáshoz értünk. Ha Szlovákiában a fasisztákat nem választják meg, akkor bárki lesz is hatalmon, együtt fog működni az EU-val. A csehekkel más a helyzet. Euroszkeptikus lehet a következő kormányunk, miközben, ellentétben a szlovákokkal, nem tudjuk, hogyan kell Brüsszelben ügyesen játszani. Nincs ott erős lobbink, és nem tudjuk, hogyan lehet az előnyünkre fordítani a dolgokat. Ha a kormányunk elindul a magyar vagy a lengyel irányba, akkor nem tudni, hogyan ússzuk meg, hogy mi legyünk a következő rosszfiú. És nem tudom, mi lesz Magyarországgal. Eddig Orbán mindig visszakozott, ha komolyabb konfliktusba keveredett az EU intézményeivel, vagy ha nagyon felhergelte a németeket. Szerintem nem feltétlenül akarna a jövőben sem újabb frontot nyitni. Lengyelország viszont elkezdett a tűzzel játszani, ami miatt pénzügyileg is megüthetik a bokájukat, amint a britek elhagyják az uniót. Sőt, szerintem ők vannak a legközelebb ahhoz, hogy kirakják őket az Európai Unióból.
| Névjegy Martin Ehl a Hospodářské noviny gazdasági napilap külpolitikai rovatának a vezetője, emellett szerkeszti a Visegrad Insight magazint, és állandó rovata van a Kelet- és Közép-Európával foglalkozó Transitions Online portálon. A prágai Károly Egyetemen szerzett doktori címet politológiából, és több cseh egyetemen is oktatott. |
