Demokratikus változások Malajziában

Egy tolvaj bukása

szerző
B. Simon Krisztián
publikálva
2018/30. (07. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Van olyan hely e kerek világon, ahol a nép egy idő után megelégeli, hogy tolvajok dőzsöljenek a pénzén. Malajziában hat évtized után váltottak kormányt.

A május eleji választásokon Malajzia lakossága úgy döntött, elzavarja az 1957 óta hatalmon lévő Barison Nasional (BN – Nemzeti Front) kormányát, és helyette a kilencvenes éveit taposó egykori miniszterelnök, Mahathir Mohamed új ellenzéki koalícióját bízza meg a kormányzással. A korrupt, autoriter Nadzsib Razak miniszterelnök leváltását sokan a népakarat diadalának tekintik, még akkor is, ha Mahathir a maga bő két évtizednyi kormányzása (1981–2003) alatt a legkevésbé sem a demokrácia iránti elkötelezettségéről volt híres. Állami pénzből mentette a haverok bankjait, bebörtönöztette a kritikusait, egy interjúban pedig azt is kifejtette, hogy az emberi jogok és a demokrácia zsidó találmányok, amelyeket azért fundáltak ki, hogy megússzák a pogromokat, és a háttérből irányíthassák a többségi társadalmakat. Hogyan válhatott mégis pont ő a maláj demokrácia hősévé?

A fekete lyuk

Nadzsib Razak egy állami fejlesztési ügynökség, az 1Malaysia Development Berhad (1MDB) machinációi miatt veszítette el a lakosság bizalmát. Az ügynökség feladata hivatalosan az volt, hogy nemzetközi stratégiai partnerhálózatot építsen ki, felgyorsítandó az ország gazdasági fejlődését – más államok mellett Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel is kötöttek energetikai és ingatlanüzleteket. Mindez viszont csak fedőtevékenység volt: a gyakorlatban az 1MDB „17 milliárd dolláros fekete lyuk” volt, amely egyszerűen eltüntette az állam által felvett hiteleket, valódi befektetéseket viszont nem hajtott vége – írta a Foreign Policy.

A Nadzsib-kormány ebbéli buzgalma az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumának is szemet szúrt, mely nem is tétovázott vizsgálatot indítani, van ugyanis egy olyan programja, amely a kleptokráciákban eltulajdonított vagyontárgyakat próbálja visszajuttatni a jogos tulajdonosaihoz. A minisztérium kezdeményezésére az illetékes helyi hatóságok nagyjából 2 milliárd dollár értékben foglaltak le Amerikában, Svájcban és az Egyesült Királyságban olyan vagyontárgyakat, amelyek alkalmasint az 1MDB segedelmével elszipkázott pénzekhez kötődnek: magánrepülőt, ingatlanokat, Monet- és Van Gogh-festményeket, de még A Wall Street farkasa és a Dumb és Dumber kettyó című filmek forgalmazási jogait is.

A nemzetközi panamázás felderítését célzó vizsgálat első számú gyanúsítottja egy Jho Low nevű malajziai befektető. Ő éppen keresi az országot, ahol meghúzhatná magát, így a Kuala Lumpur-i új kormánynak is belengette, hogy büntetlenségért cserébe segít felgöngyölíteni saját korrupciós ügyét. Ám kecsegtető ajánlatát elutasították, annál is inkább, hisz amerikai vizsgálat szerint az ellopott pénzből körülbelül 1 milliárd dollár az ő malajziai bankszámláján kötött ki. Vélelmezhetően hasonló nagyságrendű összeget zsebelt be Nadzsib miniszterelnök is, aki 2009-ben még nyugatbarát modernizálóként kezdte a karrierjét, és azt ígérte, hogy függetleníti az ország gazdaságát Kínától. Nos, pont az ellenkezőjét csinálta: az ország növekvő adósságállományára hivatkozva Kínában kuncsorgott további befektetésekért.

 

Viszlát, jogállam!

Az amerikai eljárás Malajziában is ráirányította a közfigyelmet a miniszterelnöki üzelmekre. Hogy megússza a kibontakozó skandalumot, Nadzsib sebesen hozzá is látott a jogállam lebontásához (vagy legalábbis mindannak a felszámolásához, amiért a Freedom House anno „részlegesen szabadnak” minősítette az országot). A helyi hatóságok három évvel ezelőtt már nekiveselkedtek a Nadzsib elleni eljárásnak, ám a miniszterelnök idejekorán értesülvén praktikáikról, eltávolította Abdul Gani Patail főügyészt. Kisvártatva a korrupcióellenes hivatalban is hullani kezdtek a fejek. Kevin Morais helyettes főügyész nem úszta meg szimpla elbocsátással, holttestét betonba öntve találták meg Kuala Lumpur külvárosában – a tettes ismeretlen máig is. Az újonnan kinevezett ügyészek siettek is jelezni, hogy Nadzsib nem követett el semmi törvénybe ütközőt, egy árva dollár sem hiányzik az 1MDB kasszájából, az együttműködést forszírozó külföldi bűnüldöző szerveket elküldték. A parlament elfogadott egy törvényt, amely bünteti az álhírek terjesztését (álhírnek számított, hogy a kormányfő lop), egy másikat meg arról, hogy a kormány bármikor kihirdetheti a szükségállapotot. Az már tényleg csak túlbiztosításnak tűnt, hogy Nadzsib emberei (sokadszor is) átrajzolták a választókörzeteket.

Ahogy az ilyen helyeken szokás, a sajtó jelentős része a kormány kezében volt, így a legnagyobb tévécsatornák és rádióadók mélyen hallgattak a korrupcióról, az 1MDB ügyeit pedig annyira bonyolultnak tartották mind a kormánypárt tagjai, mind az elemzők, hogy kevesen hittek benne, hogy az átlagos választó megérti majd, mivel is vádolják a kormányfőt. Az ellenzék esélyeit Malajzia feudális viszonyai sem javították: a földművesek ingyen kapták a trágyát, a vidéki önkormányzatok pedig két kézzel szórták a támogatásokat, ösztöndíjakat és mindenféle ajándékokat, pénzt, élelmiszert. Bizonyos munkahelyekre csak maláj etnikumú jelentkezőket vettek fel, s így végül is biztosítottnak látszott, hogy a lakosság kétharmadára rúgó maláj etnikum privilégiumai megtartása reményében a kormánypártra szavaz.

A lakosság fennmaradó negyedét kínaiak és indiaiak teszik ki (utóbbiak úgy 7 százaléknyian vannak). S bár a kormányt adó Nemzeti Front valójában három pártból áll – egy maláj, egy kínai és egy indiai szervezetből –, benne az UMNO (Malájok Egyesült Nemzeti Szervezete) a domináns, a két kisebbségi szerveződés az elmúlt évtizedekben nem sok vizet zavart. Mindezek ellenére – hiába volt szerdán, azaz munkanapon a választás, és hiába merült fel később a csalás gyanúja is – meglepően magas, 80 százalék feletti volt a részvétel, és Nadzsib búcsút mondhatott a hatalmának. A Mahathir vezette jobbközép és balközép pártokból összeállt Pakatan Harapan (A Remény Szövetsége) 122 parlamenti helyet kapott, míg az NB csak 79-et.

A rémes eredmény hallatán Nadzsib és felesége megpróbálták magánrepülőgépen elhagyni az országot, de elkapták őket – a volt miniszterelnök jelenleg óvadék ellenében szabadlábon van, de hamarosan bíróság előtt kell felelnie az elmúlt évek korrupciós ügyeiért. A Newsweek arról számolt be, hogy a helyi hatóságok 273 millió dollár értékben foglaltak le a házaspártól ékszereket, karórákat és táskákat (utóbbiból 567 darabot), illetve készpénzt, 29 millió dollár értékben. Ezen kívül egy bankszámlán, amelynek egy bizonyos „első maláj hivatalnok” a tulajdonosa, 681 millió dollár várt felhasználásra. Nadzsib tagadja, hogy bármi rosszat tett volna, a Reutersnek egyenesen azt nyilatkozta, hogy ő ugyan nem tudott semmit az 1MDB ügyeiről, és az sem tűnt fel neki, hogy dollárszázmilliók parkolnának a bankszámláján.

 

Egy ismerős arc

Az illiberális előzmények ismeretében sokakat meglepett, hogy a hatalomátvétel simán lezajlott, Nadzsib elismerte a vereséget, nem kapaszkodott minden erejével a hatalomba. De hogyan sikerült megdönteni a megingathatatlannak látszó rendszert?

Ahhoz, hogy valamit elérhessen, az ellenzéknek túl kellett lépnie a szekértábor-politikán, hiszen az alaposan átrajzolt választókörzetek világában és a „győztes mindent visz” alapon nyerhető körzetekben aligha lett volna más esélye, mint egy egyesült ellenzéki lista. „Már 2013-ban is a kormány ellen szavazott a választók többsége, mégsem tudták megingatni a hatalmukat” – emlékeztette a Narancsot Premesh Chandran, a Malaysiakini hírportál alapító igazgatója. Most a siker titka az volt, hogy a bumiputerákat (a maláj állampolgárok és az őslakosok gyűjtőneve – B. S. K.) sikerült megosztani, míg viszont a kisebbségek beálltak Mahathir mögé – a BN például hiába rakta fel Hszi Csin-ping kínai elnök arcképét a plakátjaira, a kínai szavazók nem kértek belőle. Mindehhez pedig elég volt egy olyan kampány, amely a korrupt miniszterelnök eltakarítását ígérte, és egy ismerős arcot, a 90-es évek gazdasági fellendülésével azonosított Mahathirt kínálta fel alternatívaként. „A vidéki malájok nagyon konzervatívok, és azért is szavaztak nyugodt szívvel Mahathirra, mert tudták, hogy ő is nagyon konzervatív” – mondta a Narancsnak James Chin, a University of Tasmania Ázsia intézetének vezetője.

A kormány uralta ugyan a nyomtatott sajtót, a televíziót és a rádiót, de az internet határozta meg, milyen témák legyenek napirenden, hiszen a lakosok a saját bőrükön érezték, hogy nőnek a létfenntartási költségek, és mélyül a szegények és gazdagok közötti szakadék. „A közösségi média mindig is szabad volt Malajziában, a kormány hiába próbálkozott, nem tudta korlátozni. Az internetes penetráció rendkívül magas, megközelíti a 90 százalékot. Nagyon sokan WhatsAppon szerzik be a politikai információkat – például a miniszterelnök korrupciós ügyeiről, meg persze arról is, hogy a kedves felesége miféle méregdrága táskákat vásárolt a lopott pénzből” – magyarázta Chin, majd azt is hozzátette, hogy Amerika 1MDB-vel kapcsolatos nyomozása lehetőséget adott az ellenzéknek arra, hogy rámutasson, a korrupció nem mese, sőt annyira komoly, hogy a világ vezető államai is foglalkoznak vele.

Változó politikai kultúra

A kormányváltást eufória fogadta. „Hatalmas győzelem ez az embereknek. 61 évig nem volt hatalomváltás, és ez most elhozta a lehetőséget, hogy a kezükbe vegyék a sorsukat, és leváltsák a nekik nem tetsző vezetőket” – fogalmazott Premesh Chandran. Bár Mahathir maga nem tűnt a demokrácia hívének, mégis sokan tekintenek optimistán a jövőre. „Már az életkora és a világfelfogása miatt se valószínű, hogy demokrata lenne – fogalmaz Chin –, de nagyon jól érti a politikai folyamatokat, és érzi, hogy megváltozott hazájában a politikai kultúra. Sok a fiatal, aki változásra vágyik. Mahathir akkor is meglovagolja ezt a demokratikus hullámot, ha maga nem is hisz benne. Ő mindig is azt gondolta, hogy Malajzia túl nehéz ország, ezért keménykezű vezetőre van szüksége.”

Meredith Weiss, a New York állambeli University at Albany professzora úgy látja, hogy „a szabadságjogok és a demokrácia jövője nem csak Mahathirtól függ, hiszen a régi ellenzékieket is a soraiban tudó kormányzat ilyen választói elvárások mellett aligha tudja megkerülni a demokratikus intézményi változásokat”. Szerinte az új kormány idáig is elég meggyőzően beszélt arról, hogy enyhíteni fogja a média feletti kontrollt, lépéseket tesz a szólás és az egyesülés szabadságának érvényesüléséért, s nyitott közbeszerzéseket ígér. „Sok problémát, amit ma látunk, tulajdonképpen Mahathir okozott, de most új embereket akarnak behozni, hogy biztosítsák az intézmények függetlenségét, hiszen másképp nem lehet felszámolni a korrupciót” – mutatott rá Chin, aki pozitívnak nevezte azt is, hogy Mahathir megválasztása után kikerülhetett a börtönből Anwar Ibrahim, Mahathir egykori helyettese, akit 1999-ben még ő maga csukatott le, mert bírálni merte a kormányt. (Egy munkatársával folytatott állítólagos homoszexuális kapcsolata miatt ítélték el kétszer is – másodszor már Nadzsib miniszterelnöksége alatt.) Most úgy néz ki, hogy Mahathir éppen neki adja át hamarosan a miniszterelnökséget. És ha minden jól megy, még valamennyi pénz is állhat a házhoz: „Az egész ellopott összeget nem lehet visszaszerezni – így Chin –, de az 1MDB-ügy alatt eltulajdonított pénz nagy része feltehetőleg visszakerül az országba. Az egész megszerzésére már csak azért sincs lehetőség, mert a pénzmosodák nagyon drágán dolgoznak.”

szerző
B. Simon Krisztián
publikálva
2018/30. (07. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...