Elefántok tapostak el egy vadorzót a Krüger Nemzeti Parkban

  • MTI
  • 2021. április 18.

Külpol

Vadőrök elől menekült, amikor belefutott egy elefántcsordába. 

Feltehetően vadorzó volt az a férfi, akit elefántok tapostak halálra a dél-afrikai Krüger Nemzeti Parkban – közölte vasárnap a SANparks, a Krüger menedzsmentje. A férfi és két feltételezett bűntársa vadőrök elől menekült, amikor belefutottak egy több családból álló elefántcsordába. Az egyik orvvadászt sikerült letartóztatni, a harmadik társuk elmenekült.

„A vadőrök szombaton rutinszerűen járőröztek a Phabeni területen, amikor nyomokat találtak, és a gyanúsítottak nyomába eredtek. A három ember észrevettek a vadőröket, megpróbáltak elmenekülni, de a vadőrök légi erősítést kértek” – állt a közleményben. A menekülők eldobtak egy baltát és az ellátmányt tartalmazó táskát.

A légi úton érkező segítségnek köszönhetően az egyik orvvadászt elfogták, ő mondta el a vadőröknek, hogy elefántok közé rohantak, és nem biztos benne, hogy a társainak sikerült-e elmenekülniük. A vadőrök felfedezték a taposástól súlyosan megsérült vadorzót, aki az érkezésükkor már nem élt. A harmadikról annyit tudtak meg, hogy a szemén sebesült meg, de folytatta a menekülést. Előkerült a vadorzók puskája is. A vadőrök ezután hívták a rendőrséget és a mentőket. A harmadik gyanúsítottat még keresik.

Az elefántcsontnak hívott elefántagyar kereskedelmének nemzetközi tilalma ellenére minden évben állatok tízezreit gyilkolják le. Mára Afrikában a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) adatai alapján mintegy 415 ezer elefánt maradt csak. A Krüger Nemzeti Park Dél-Afrika egyik legnevesebb turistalátványossága, a kontinens legnagyobb rezervátumai közé tartozik. Hatalmas területén az elefántokon kívül oroszlánok, orrszarvúak, leopárdok és bölények is élnek.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.