A londoni orosz nagykövet szerint a hatóságok nem hagyják Navalnijt meghalni

  • MTI
  • 2021. április 18.

Külpol

Egyik orvosa korábban arról nyilatkozott, hogy az ellenzéki politikus bármelyik pillanatban meghalhat.  

Oroszország londoni nagykövete szerint az orosz hatóságok nem hagyják, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus meghaljon a börtönben. Andrej Kelin a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette azt is, hogy nincs háborús helyzet az orosz-ukrán határon.

Navalnij egyik orvosa szerint a 44 éves, csalás vádjával két és fél év börtönre ítélt, éhségsztrájkoló politikus

akár a közeli napokban meghalhat,

mivel rendkívül rossz a vérképe, és a leletek arra vallanak, hogy Navalnijt szív- és veseleállás fenyegeti. A londoni orosz nagykövet azonban a BBC televízió vasárnapi interjúműsorában azt mondta, Navalnij kórházi ellátásban részesül nem messze attól a helytől, ahol büntetését tölti. Tudomása szerint az ellenzéki politikus nem emelt panaszt kezelésének körülményei miatt.

„Higgye el nekem, ügyelünk arra, hogy (Navalnij) megkapja a szükséges orvosi ellátást” – fogalmazott a diplomata. Arra a riporteri kérdésre, hogy az orosz hatóságok hagynák-e Navalnijt meghalni börtönében, Kelin azt válaszolta, hogy Oroszország „természetesen soha nem engedné”, hogy ez megtörténjen. Hozzátette ugyanakkor, hogy Alekszej Navalnij „huligán módjára viselkedik, igyekszik minden létező előírást megszegni, és célja mindezzel az, hogy magára vonja a figyelmet”. A nagykövet szerint Navalnijt rendszeresen látogatják civil szervezetek képviselői.

Navalnijt, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök legszókimondóbb bírálói közé tartozik, januárban vették őrizetbe, miután visszatért Németországból, ahol mérgezéses tünetekkel kezelték. Navalnij szerint az orosz kormány próbálta meg idegméreggel megölni őt, de ezt a Kreml következetesen tagadja. Az ellenzéki politikusnak két és fél évet kell börtönben töltenie, mert korábban csalás miatt felfüggesztett büntetésre ítélték, de a bíróság szerint megszegte a próbára bocsátás feltételeit. Navalnij már az eredeti ítéletet is politikai indíttatásúnak nevezte.

Az Ukrajna környéki legutóbbi orosz haderőösszevonások célját firtató kérdésre a londoni orosz nagykövet a vasárnapi BBC-műsorban azt mondta, hogy hadgyakorlatokról van szó, ahogy azt az orosz védelmi minisztérium is jelezte, és ezek a hadgyakorlatok „nem tartanak örökké”.

Andrej Kelin kijelentette, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Putyin elnök szóvivője is többször hangoztatta, „és én is megerősíthetem”, hogy Oroszországnak semmiféle agressziós szándéka nincs, és egyetlen országra, így Ukrajnára sem jelent fenyegetést. Hozzátette, Moszkva teljes mértékben elkötelezett a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről kötött minszki megállapodás betartása, a konfliktus tárgyalásos rendezése mellett. Kelin szerint ha az ukrán hadsereg „vérfürdőhöz” vezető akciót hajtana végre a kelet-ukrajnai orosz lakosság körében, arra Oroszországnak reagálnia kellene. A nagykövet ugyanakkor határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy az orosz-ukrán határon háborúhoz közeli helyzet alakult-e ki.

 A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap kormányforrásokat idéző beszámolója szerint a brit királyi haditengerészet két hajója - egy légvédelmi rakétákkal felszerelt romboló és egy tengeralattjárók elleni hadviselésre alkalmas fregatt – májusban a Fekete-tengerre hajózik a Kijevvel vállalt brit szolidaritás jeleként. A lapnak nyilatkozó védelmi minisztériumi illetékesek közölték, a brit haditengerészet annak ellenére is a Fekete-tengerre küldi a két hajót, hogy amerikai hadihajók a korábbi tervekkel ellentétben – Joe Biden elnök döntése alapján – mégsem jelennek meg a térségben, elkerülendő a feszült helyzet további eszkalációját.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.