Elfogadta Igor Matovic lemondását a szlovák államfő

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. március 30.

Külpol

Eduard Heger volt pénzügyminisztert bízta meg az új kabinet megalakításával.

Elfogadta Igor Matovic szlovák kormányfő lemondását Zuzana Caputová államfő kedden, majd Eduard Heger volt pénzügyminisztert bízta meg az új kabinet megalakításával.

A miniszterelnöki székből közel egy év kormányzás után távozó Igor Matovic vasárnap jelentette be, hogy a kormányválság rendezése érdekében lemond a kormányfői posztról, illetve kormánytisztséget cserél Eduard Heger pénzügyminiszterrel. A pozsonyi kormány ezt követően kedden határozott saját feloszlatásáról, és ennek a ténynek a bejelentésével a négypárti szlovák kormánykoalíció bizalmát élvező Eduard Hegert javasolta a kormányfői posztra.

Előzetes hírek szerint Heger már kedden ismerteti kormánya várható személyi összetételét az államfővel, ám a megújult kabinet tagjainak listáját egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Helyi megfigyelők szerint a kabinet összetételében a négypárti koalíciót alkotó pártok erőviszonyait tekintve az átalakítás után sem várhatóak változások. Amit már most tudni lehet az az, hogy a pénzügyi tárcát Igor Matovic volt kormányfő vezetheti majd.

Elemzői vélemények szerint a kabinet átszervezése és a miniszterelnök személyének cseréje a több hétig tartó koalíciós válság végpontjaként értelmezhető ugyan, de nem jelenti azt, hogy ezzel minden konfliktus lezárult volna a kormánykoalíciót alkotó pártok és képviselőik között.

A TASR szlovák hírügynökség által idézett egyik politikai elemző, Aneta Világi szerint a koalíciós válság miatt csaknem minden szereplőnek negatív hozadékokkal kell számolnia.

A szlovák kormányfő lemondása

 
Igor Matovic szlovák miniszterelnök (b) átadja lemondólevelét Zuzana Caputova szlovák államfőnek Pozsonyban 2021. március 30-án
Fotó: MTI/EPA/Jakub Gavlak
 

 A szlovák kormánykoalícióban néhány hete az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott részben különböző elképzelései, illetve Igor Matovic és az SaS-t vezető Richard Sulík személyes konfliktusai miatt vált feszültté a helyzet.

Ez tovább mérgesedett és koalíciós válsággá fajult azután, hogy Igor Matovic a liberálisok ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V, koronavírus elleni vakcinából. A koalíciós válság idején, néhány hét alatt a kormány hat minisztere mondott le vagy jelentette be távozását, és végül ugyanígy tett Igor Matovic kormányfő is.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.