Elhárult az akadály a svédek és a finnek NATO-csatlakozása elől

  • narancs.hu
  • 2022. június 29.

Külpol

Törökország beadta a derekát.

Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába - jelentette be az észak-atlanti szövetség elnöke kedden este, miután a felek aláírták az erről szóló megállapodást a madridi NATO-csúcs keretében.

Jens Stoltenberg tájékoztatása szerint a két ország várhatóan már szerdán megkaphatja a hivatalos felkérést a csatlakozásra, amelyet ugyan még mind a 30 NATO-tagállamnak jóvá kell hagynia,

de így is néhány héten belül a szövetség teljes jogú tagjaivá válhatnak.

A sajtó előtt aláírt memorandum tekintettel van Törökország aggodalmaira, beleértve a fegyverexportot és a terrorellenes harcot - hangsúlyozta a NATO-főtitkár, aki szerint a NATO "nyitott ajtók politikája" történelmi sikert ért el, az újonnan csatlakozók tovább erősítik a szövetséget.

Mint mondta, Finnország és Svédország jól képzett katonákkal, modern technológiával és szilárd demokratikus intézményekkel járul hozzá az Észak-atlanti Szerződés Szervezetéhez, ráadásul megváltoztatja a geostratégiai helyzetet a Baltikumban. Jens Stoltenberg kitért arra, hogy Vlagyimir Putyin a NATO bővítésének ellenzésével épp annak ellenkezőjét érte el. "Bármelyik ország megválaszthatja jövőjét" - jelentette ki.

Finnország és Svédország májusban adta be felvételi kérelmét az észak-atlanti szövetségbe az Ukrajna ellen indított orosz támadásokra hivatkozva. A tagországok közül egyedül Törökország vétózta meg a csatlakozást, azzal érvelve, hogy Svédország és Finnország pénzzel és fegyverrel is támogatja a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK).

Kérdésre válaszolva a NATO-főtitkár elmondta: a finn és a svéd kormány vállalta, hogy együttműködik Törökországgal a terroristagyanús személyek kiadatásában a jogállamiság keretein belül, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően. Az esetleges török vétó miatt egyébként Stockholm módosította a terrorizmus-ellenes törvényét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.