Erdogan megvétózhatja a finnek és a svédek NATO-csatlakozását

  • narancs.hu
  • 2022. május 17.

Külpol

Nem engedhetik olyan országok csatlakozását, amelyek szankciókat alkalmaznak Törökországgal szemben.

Törökország nem enged Finnország és Svédország NATO-csatlakozása kapcsán - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn, miután a két ország hivatalosan is jelezte, hogy kéri felvételét az észak-atlanti szövetségbe.

"Hogyan bízhatnánk bennük? Svédország a terrorszervezetek melegágya. (...) Nem engedünk olyan országok NATO-csatlakozásának kérdésében, amelyek szankciókat alkalmaznak Törökországgal szemben" - mondta a török sajtó jelentése szerint az elnök, aki ismét a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadói iránti engedékenységgel vádolta meg a két skandináv országot.

Törökország egyebek mellett azt veti Svédország és Finnország szemére, hogy nem hagyja jóvá azoknak a kiadatását, akiket azzal vádolnak, hogy terrorszervezethez tartoznak - jelentette hétfőn az Anadolu török állami hírügynökség az igazságügyi minisztériumra hivatkozva. Az Ankara által benyújtott 33 kiadatási kérelem közül az elmúlt öt évben egyetlenegyre sem érkezett pozitív válasz Stockholm, illetve Helsinki részéről - közölte a tárca.

Arra a hétfői bejelentésre reagálva, hogy rövidesen finn és svéd diplomáciai küldöttség utazik Törökországba annak tisztázására, hogyan lehetne a kérdést megoldani, Erdogan kijelentette: "Meg akarnak győzni bennünket? Ne fárasszák magukat!"

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.