A Trump-puccs története és utóélete

Felszakadozó felhőzet

Külpol

Egy éve rohamozták meg a washingtoni törvényhozás épületét Donald Trump hívei, hogy megakadályozzák a békés hatalom­átadást. Újságíróknak, kutatóknak és a kongresszusi vizsgálóbizottságnak köszönhetően ma már sokat tudunk az esetről. De vajon a közvélemény is képes felmérni az amerikai demokráciát érő fenyegetés súlyát?

„Néhányunk számára már hosszabb ideje világos – s napról napra egyre nehezebb tagadni –, hogy január 6-a eseményei egy puccskísérlet részét képezték” – ezek nem egy demokrata politikus vagy liberális elemző szavai, a konzervatív National Review-ban fogalmazott így Kevin Williamson decemberben. Bár a lap korábban is közölt Donald Trumpot kritizáló véleményeket, Williamson pedig prominens személyisége a volt elnökkel szembeszálló jobboldali értelmiségnek, a cikk megjelenése így is arra utal, hogy az újabb bizonyítékok hatására átértékelődhet a Capitolium ostromáról kialakított kép. Ám erre még várni kell – a University of Massachusetts Amherst friss felmérése szerint az amerikaiak csupán 28 százaléka írná le puccsként az egy évvel ezelőtti eseményeket (tavaly áprilisban 33 százalék gondolta így). Ma a legtöbben a politikailag semlegesebb „zavargás” (55 százalék) szót használnák, de az erőszakos cselekményeket elfedő „tüntetés” meghatározás is népszerű (48 százalék, köztük a republikánus megkérdezettek négyötöde); ugyanakkor kevesebben látják „felkelésnek” (43 százalék) a Capitolium ostromát, mint tavasszal. (A megkérdezettek több definíciót is választhattak.)

Az új évben a 2021. január 6-i eseményeket vizsgáló képviselőházi különbizottság nyilvános meghallgatásokkal és egy nyár eleje óta tervezett ideiglenes beszámoló kiadásával igyekszik láthatóvá tenni a felgyülemlett bizonyítékokat. A testület júliusi felállása óta több mint 300 tanút hallgatott meg, több mint ötven idézést adott ki és mintegy 35 ezer oldalnyi dokumentumhoz jutott hozzá; munkájuk kézzelfogható eredményének azonban egyelőre csak az együttműködést megtagadó Steve Bannon (Trump korábbi tanácsadója) és Mark Meadows (Trump utolsó kabinetfőnöke) elleni vádiratok tekinthetők. A bizottságnak arról is meg kell győznie a közvéleményt, hogy nemcsak valamiféle béna pancserpuccs zajlott egy éve. Való igaz, hogy Trump közvetlen környezetének inkompetenciája és a választások tisztasága felett őrködők – köztük Mike Pence volt alelnök – döntő helyzetben tanúsított tisztességes magatartása miatt az elnökválasztás kimenetele végül is megfelelt a választók akaratának; ebből azonban hiba lenne az események komolytalanságára következtetni. Az erőszak nagyon is valódi volt: öt ember meghalt, több mint százötven rendőr megsérült, ami az Egyesült Államok rendvédelmi szerveinek legrosszabb napját jelenti 2001. szeptember 11. óta.

Ráadásul Trump bizonyos tekintetben célt ért: a republikánus szavazók mintegy kétharmada továbbra sem ismeri el Joe Bident az Egyesült Államok legitim elnökének. A legtöbb republikánus tisztviselő számára pedig az eset tanulsága nem az, hogy a demokratikus értékek megerősítésére van szükség, hanem az, hogy minél inkább meg kell felelniük a Trump és a párt bázisa támasztotta elvárásoknak – s ez igen baljós jel.

Novembertől januárig

A 2020. novemberi elnökválasztástól a 2021. január 6-i ostromig tartó események rekonstruálására a már nyilvánosságra került kongresszusi jelentések, illetve a The Washington Post, a ProPublica és a New York Universityhez kötődő Just Security című nemzetbiztonsági szakblog összefoglalói alapján tehetünk kísérletet.

1229620865

 
Az erőgyűjtés fázisában (Atlanta, Georgia, 2020. november 14.)
Fotó: Getty Images

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

A falnak is szeme van

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Radiohead különösebben sok vidámságot csalt volna az arcunkra, épp ezért furcsa a némiképp utódzenekarának tekinthető The Smile névválasztása.

Mélyen tisztelt publikum!

  • - turcsányi -

„Vándorcirkuszos szeretnék lenni, hóban-esőben a cirkusszal menni…” – köszöntötte az új évtizedet 1970-ben Karda Beáta.

Szabó, baka, kém

Hogyan válhatott a II. világháború kulcsfontosságú alakjává egy divattervező? Miért hízelegtek nagy hatalmú német vezetők egy töpörödött francia nőnek?

Elfordított arccal

  • SzSz

Hosszú percekig kitartott, éjfekete vászonnal indulunk, amelyet hirtelen vált fel az idilli kép: családi délután a folyóparton, a madárcsicsergést csak a játék és hancúrozás hangjai szakítják meg. Jonathan Glazer filmjében ugyanis a sötétség és a fényesség a szó szoros értelmében egymás szomszédságában honol.

Fejjel a falnak

A rasszizmus mindig újratermelődik, és már csak emiatt is elemi érdekünk, hogy újra és újra elővegyük a tiszaeszlári történetet, és beszéljünk róla.

A jelmez hatalma

A zalaegerszegi színház minden évadban műsorra tűz egy kötelező olvasmányból készült előadást; az idén a Tartuffe-öt a színház színművésze, Farkas Ignác állította színpadra.

Boldogan éltek, míg

Három, fehér menyasszonyi ruhába öltöztetett próbababa tájol minket a lépcsőfordulóban, körülöttük papírból kivágott virágok és levelek, mintha egy kicsit sután berendezett menyasszonyi szalon kirakatát látnánk.

A nem haszonelvű szeretet

Ennél abszurdabb és szerencsétlenebb szituációt nehezen lehetett volna elképzelni, erre tessék. A Kossuth rádión ugyanis épp Balog Zoltán mondta el a reggeli imát aznap, amikor egész mást kellett volna mondania.

A szomorú bohóc

  • Domsa Zsófia

Hjalmar Bergman a svéd próza és dráma egyik klasszikusa. A történetcsokor első darabjában egy svéd vidéki kisvárosban járunk, a múlt század elején, a szerző legjobban sikerült elbeszéléseinek idején. Bergman a realizmust fantasztikummal, a vígjátékot mély tragédiával vegyítő írásmód mestere. A Nagymama és az Úristen egy matriarcha életét és elmúlását, egy társadalom átrendeződését tárja elénk.

Az utolsók

Már az első magyarázkodásuk is átlátszó és röhejes volt: az tudniillik, hogy Svédország NATO-tagsága miatt „vita van” a kormány és a Fidesz-frakció között. Volt ám ilyen vita Finnország ügyében is! Aztán amikor Törökország, amellyel a baráti magyar kormány együtt mozgott a két ország tagságának a blokkolásában, bejelentette, hogy a finnek részükről jöhetnek, Orbán is meggondolta magát.