Eltűnt a soros elnökség logója Orbán „békemissziós” képeiről

  • narancs.hu
  • 2024. július 12.

Külpol

Orbánt sok kritika érte, amiért úgy tárgyalt világhatalmak vezetőivel, mintha az Európai Unió elnöke lenne. 

Már nem szerepel az Európai Unió Tanácsa magyar soros elnökségének logója az Orbán Viktor miniszterelnök „békemissziójáról” készült, Facebookon megosztott fényképeken – vette észre a 24.hu

A soros elnökségre utaló logó július 1-e, vagyis a féléves elnökségi ciklus kezdete óta a miniszterelnök oldalán megjelent fotók legtöbbjén ott volt, ám a Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott találkozóról pénteken megosztott fényképeken már nem szerepel.

Mint emlékeztet a lap, a kormányfő programja sűrű júliusban. Már a magyar soros elnökség másnapján Kijevbe utazott, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozott, július 5-én pedig Moszkvába utazott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt. Július 8-án a magyar kormányfő már Pekingben volt a kínai elnök, Hszi Csinping oldalán, akivel szintén a „békemisszió” keretében rázott kezet, majd Washingtonba utazott a NATO megalakulásának 75. évfordulója alkalmából megtartott észak-atlanti csúcsra.

Orbán Viktor kedden Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is találkozott, az erről készült fényképen szintén szerepelt még az EU-s soros elnökségre utaló logó, a Donald Trumppal készült fotókon azonban már nem. 

Orbánt sok kritika érte, amiért úgy tárgyalt világhatalmak vezetőivel, mintha az Európai Unió elnökeként tárgyalna. Erre azonban niem volt feljogosítva, semmilyen felhatalmazást nem kapott. Arról nem is beszélve, hogy a Putyinnal való találkozó után az orosz hadsereg lebombázott egy gyerekkórházat Kijevben. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.