Épp hogy elkezdődött az ENSZ-közgyűlés aktuális vitaszakasza

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 25.

Külpol

A főtitkár máris nagyon lesújtó képet fest a világról.

„Ostrom alatt” állnak a demokratikus alapelvek az ENSZ főtitkára szerint. António Guterres a világszervezet Közgyűlése 73. ülésszakának kedden kezdődött általános vitáján sötét képet festett a világ állapotáról, és többek közt azt mondta, komoly bizalmi válság alakult ki.

Szorgalmazta az unilateralizmus elleni küzdelmet és a fokozottabb nemzetközi együttműködést, amelyre az ENSZ épült. Rámutatott a nemzetek közötti polarizáció és a populizmus szerinte növekvő mértékére, és úgy fogalmazott, hogy törékennyé vált a nemzetközi intézményekbe vetett bizalom.

António Guterres úgy vélekedett: a nemzetközi együttműködés elve „pont akkor került tűz alá, amikor a leginkább szükségünk van rá”.
A közgyűlés általános vitája, amelyen állam- és kormányfők vesznek részt, október 1-jéig tart. Idén 133 ország vezetője szólal fel.

António Guterres ENSZ-főtitkár korábban terjedelmes véleménycikket írt "A migráció igazi lehetőség" címmel, melyben kifejti, hogy erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket és összeköti a különböző társadalmakat. A migránsok nagy része törvényesen él és dolgozik. Ugyanakkor a migráció politikai feszültségek forrása is lehet, valamint emberi tragédiákhoz is vezethet, amikor a diszkriminációval és túlkapásokkal szembesülő elkeseredett emberek az életüket kockáztatva indulnak útnak.

Ebben Guterres három alapvető dolgot javasol: a migráció gazdasági előnyeinek tudatosítását, a jogállami eljárások helyreállítását és a tranzittáborokban rekedt menekültek globális léptékű szétosztását, letelepítését. Mindezt az ENSZ egy jogi kötőerővel nem bíró nyilatkozattal szeretné elősegíteni.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.