Magyar Narancs: Megszeppent, amikor először belépett az Európai Parlamentbe? Néhány hónapja még civil állása volt, talán meg sem fordult a fejében, hogy politikus lesz, most pedig Európa legnagyobb testületében ül.
Tarr Zoltán: Nem, de túlcsordult és túlterhelt érzésünk van ezekben a napokban. Elképesztő mennyiségű információ és tennivaló zúdult ránk, és persze időbe telik, hogy igazán komfortosan érezzük magunkat. Kezdve a praktikus dolgokkal: melyik a legcélszerűbb bejárat, és hogyan nem tévedünk el a strasbourgi labirintusban, melyik bizottság munkájába kapcsolódjunk be, és hol próbáljunk meg vezető szerepre törekedni? Belecsöppentünk valamibe, ami hosszú idő óta működik, kialakult rutinnal, renddel, bejáratos emberekkel. De a legjobb, hogy a Néppárt családjában egy konszolidált, párbeszédképes politizálás résztvevői lettünk. Nekem az ilyen élmények nem egészen jelentenek újdonságot, több nemzetközi egyházi testület tagja voltam, ismerem ezt a ritmust, legfeljebb a méret szokatlan.
MN: Magyar Péter végül felvette a mandátumát, a Tisza-szimpatizánsok jóváhagyásával beül az Európai Parlamentbe, de a delegációt ön vezeti. Mi lesz Magyar feladata?
TZ: A legfontosabb szerepe, ahogyan mindannyiunknak, a kapcsolatépítésben van. Nemcsak abban, hogy megjelenik a formális üléseken, hanem beszélget, kifejt, kérdez, magyaráz. Azt bizonyára mindenki érzékeli, hogy a magyarok nagyon elszigetelődtek Európában, tényleg úgy tekintenek ránk, mint csodabogarakra vagy páriákra – és most van egy kis csapat, amely azért dolgozik, hogy újra a diskurzus részese legyen. Péternek köszönhető, hogy létrejött a találkozónk Ursula von der Leyen asszonnyal, akivel Magyarországon nem lehetett volna beszélni: a kormány nincs vele olyan viszonyban, hogy eljöjjön. Hasonlóképpen sok európai párt vezetőjével vagy országvezetővel is csak kint tudunk tanácskozni.
MN: Úgy tudom, volt félelem azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter kimegy, hiszen korábban mást ígértek a választóknak. De Donáth Anna vagy Dobrev Klára példája azt is mutatja, hogy kintről nem lehet ellenzéket építeni. Ez azt jelenti, hogy Magyar idővel inkább fókuszál majd a hazai építkezésre?
TZ: Azt hangsúlyoznom kell, hogy Péter többletmunkát vállalt azzal, hogy felvette a mandátumot. Azért lettem én a delegáció vezetője, mert a napi tennivalókat, az aprómunkát nem ő, hanem mi fogjuk végezni, hogy neki legyen energiája a pártépítésre. De a strasbourgi munka rengeteg energiát és inspirációt jelent neki is: egyrészt az a fajta együttműködésre építő politizálás, amit kint látunk, ismeretlen itthon, másrészt a nemzetközi kapcsolatrendszer is fontos. Sokkal könnyebb megértésre találni úgy, hogy Péter is ott van. Hogy csak egy példát mondjak: miután az előző héten ellátogatott a lebombázott kijevi gyermekkórházhoz, ő volt az, aki friss élményként mesélhetett az ukrajnai állapotokról.
MN: Úgy hírlik, a Fidesz komoly aknamunkát folytatott, belesuttogták a néppárti fülekbe a Magyar Péterrel kapcsolatban hangoztatott lejárató szólamokat. Ártott vagy éppen használt a sutyorgásuk?
TZ: Nem titok, hogy a Néppártban még vannak néhányan, akiknek szoros a kapcsolatuk a Fidesszel, vannak, akiknek a szemében még nem veszítettek el minden bizalmat. Lehet, hogy egy-két embernek nem volt örömünnep a csatlakozásunk. Noha volt olyan képviselő, akivel hetekbe telt beszélő viszonyba kerülni, közvetlen kárát nem láttuk a Fidesz suttogásának. A kormánypárt egyébként ott nehezítette a munkánkat, ahol tudta. Amikor az állandó képviselethez fordultunk bizonyos dossziékhoz való hozzáférésért, nem akartak segíteni, továbbküldtek a Bóka János vezette Európai Ügyek Minisztériumához. De felemlíthetem azt is, hogy a fideszes tagok nem voltak hajlandók kezet fogni a mandátumátadáson. Vagy visszaköszönni a folyosón.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
