A múlt hét végi EP-választás és a választási rendszer átalakításáról szóló, Basescu által szorgalmazott népszavazás egymásra csúszott: a romániai szavazók számára a két döntés tartalma és tétje sem volt világos. Jelentős részük úgy érezte - a népszavazás miatt joggal -, hogy ez a hétvége is a partizánakciókra mindig kész államelnöké, s a célja pusztán annyi, hogy erősítse a mögötte álló Demokrata Párt amúgy is jelentős fölényét. Az elnökkel rokonszenvezők azért maradtak távol, mert túlságosan is bíztak az előnyben, az ellenzék pedig azért, hogy így tiltakozzon a hatalomkoncentráció ellen - az eredmény a siralmas, 26 százalékos részvétel. A DP megnyerte a választást (29 százalék; a 35-ből 13 mandátum), ám az erdélyi magyarok is az elnöki taktika nyertesei lettek - annak ellenére, hogy EP-képviseletüket és egyáltalán, az országos politikában való részvételüket Basescu - merő pártérdekből - hónapok óta kitartóan fúrta.
Az RMDSZ (5,5 százalék, 2 képviselői hely) és Tőkés László szavazói (3,4 százalék) az utolsó száz méteren tökéletesen megértették a konfliktus lényegét. A két fél, a Tőkés-párt és a Markó-párt most először mérkőzött meg egymással, a tét pedig további működésük legitimitása és évtizedes konfliktusuk további alakulása volt.
Régiségbolt
Pedig a választás előtti hetekben úgy tűnt, az erdélyi magyarokat is utoléri az apátia: az RMDSZ 4, Tőkés 2 százalékon állt. De az RMDSZ-karaván elképesztő szívóssággal őrölte fel a székelyföldi és a szórványfalvakat. Mindenki beleadott apait-anyait: a plakátfiúk plakátoltak, Frunda, a listavezető parolázott és tájjelleget öltött, Markó elérzékenyült, csárdást táncolt, szónokolt. Tartózkodtak a nyílt öszszetűzésektől a püspök embereivel. Az RMDSZ a "nyugodt erőt" óhajtotta megjeleníteni, jóllehet a konfliktus heteken át a levegőben lógott: Tőkés agresszív, vádaskodó kampányát rendszeres utcai összeszólalkozások, plakátletépések kísérték. Minél inkább fedezékbe vonult az RMDSZ, annál jobban lázba jött az ellenjelölt csapata, és ez az utolsó napokra különös atmoszférát teremtett. Az apátia átváltott drukkhangulatba, és végül Tőkés és Markó ellenszavazói csaptak össze: nem feltétlenül az RMDSZ mellett voksoltak, hanem Tőkés ellen, és fordítva.
Persze néhány tucat letépett RMDSZ-plakát nem volt elég a mozgósításhoz. A játszma akkor fordult élesbe, amikor Orbán Viktor és a Fidesz teljes mellszélességgel kiállt Tőkés mellett. A magyarországi sajtóban is megnőtt az érdeklődés, az erdélyi magyar választás magyar belügy lett. Ha nyer Tőkés, akkor nyer Orbán, ha nem, presztízsveszteséget szenved mindkét fél. Az RMDSZ és Markó nemcsak azt sérelmezte, hogy a Fidesz megszegte a be nem avatkozás elvét, és magyar belpolitikai jelentőséget adott az erdélyi választásoknak. Az igazán fájó pont, hogy a Fidesz közeli magyarországi média Tőkés mellett sorakozott fel - panaszkodnak a szövetség emberei. Tőkés a televíziókban, a magyar jobboldali médiából kiszorult Markóék a helyszínen domborítottak.
A végeredményt akár pozitívnak is értékelhetnénk: soha ilyen részvételi arányt nem produkált az erdélyi magyar közösség. Persze kérdés, mi történik, ha az RMDSZ és Tőkés nem egymás ellen, hanem egymás mellett indulnak? Mennyi lett volna ez a mostani 9 százalék? A legabszurdabb forgatókönyv is teljesülhetett volna, éspedig az, hogy az RMDSZ és Tőkés közösen túlnyerik a választásokat, anélkül, hogy versenyképes jelölteket tudnának állítani. Ne felejtsük el, az RMDSZ legperspektivikusabb jelöltjei az utóbbi hónapokban viszszaléptek. Nem indult befutó helyen a sikerpolitikusnak számító fiatal környezetvédelmi miniszter, Korodi Attila, és eltűnt az egykori reménység, Nagy Zsolt, a volt informatikai miniszter is. A listán az RMDSZ régi emberei maradtak, akik mindent ígértek, csak reformot és változást nem.
Hátramenet
Tőkés sikere a Fidesz számára azt igazolta, hogy van még az erdélyi témában mozgósító erő, Tőkés pedig e mandátummal immár legitim politikai szereplővé vált. Vasárnaptól mérhető szavazóbázissal rendelkező politikus, nem pusztán a püspöki széktől búcsúzni készülő kívülálló. Erdélyi viszonylatban semmiképpen sem igaz, hogy az EP-be felfelé buktatják a belpolitikában kényelmetlenné vagy használhatatlanná vált politikusokat - brüsszeli képviselőként Tőkés is bármikor alkupozíciókat teremthet és témákat dobhat be. A Bolyai-ügy - amelyet ugyancsak Brüsszelből animál a Tőkés-érdekkör - több mint egy éve újra és újra felbukkan. Immár hasonló virulenciával jelentkezhet újra a kettős állampolgárság kérdése, a területi autonómia fogalma pedig az etnikai konfliktus szinonimájává válik. A Fidesz nyilván benyújtja majd a számlát a segítségért, amit a püspök örömmel és hálával egyenlít majd ki, s kampányol viszont a Fidesznek Erdélyben, Magyarországon és Brüsszelben.
A mandátummal járó politikai biztonság elég lehetőséget kínál Tőkésnek ahhoz is, hogy létrehozza a maga pártját (a jelöltségét több, egymással is konfliktusban álló civil szervezet támogatta). A kérdés az, milyen lesz ez a Fidesz árnyékában felnőtt, agresszív gerillakampányokban szocializálódott új magyar kisebbségi párt? S hogyan alakul az RMDSZ politikája, ha ezzel az új irányvonallal kényszerül versenyezni? A kampányban az RMDSZ nem kért és nem kapott segítséget magyarországi pártoktól. Ám sokáig aligha tudja egyedül állni a sarat, hiszen nyilvánvaló, hogy a siker után a Fidesz még nagyobb szeletet kér az erdélyi magyar belpolitika irányításából. Ha a magyar kormánypártok egyre inkább kivonulnak a térségből, a Fidesz viszont növeli súlyát, azt lehet, hogy megsínylik a román-magyar kormányközi viszonyok is. Ha Tőkés szabad pályát kap - márpedig kapott -, a sokáig jól alakuló, majd kissé lankadó román-magyar viszony a továbbiakban nem a konfliktusmentes érdektelenség jegyében fog bonyolódni.
A helyzetet súlyosbítja, hogy az RMDSZ hamarosan kihátrálni kényszerül bukaresti pozícióiból, s eddigi kormányzati jelenléte rövidesen jelentősen lecsökken. Igazi összeütközésre vagy alkura a helyi önkormányzatok szintjén kerül sor a Tőkés-párttal - ezen alsóbb osztályú mérkőzések nívóját pedig előre jelezték a kampány alatti hajtépések. A konfliktusos etnopolitika kormányzati szinten nem működtethető, hisz a román pártoknak ez most nem éri meg. Ám valószínű, hogy a helyi önkormányzatok szintjén új konfliktusok születnek majd, és kiéleződnek a régiek. A választási győzelem után nagyobb az etnikai feszültség kockázata - mert ezt kívánja az erdélyi magyar belpolitikai érdek. Egészen különös fejlemény, hogy a magyar szavazókat akkor sikerült az etnikai érdekre hivatkozva a legjobban mozgósítani, amikor román részről semmiféle ellenérdek, támadás nem mutatkozott. A magyarok "román veszély" nélkül is féltek és szavaztak, hála az RMDSZ és Tőkés hasonló tartalmú programjának és propagandájának.
A romániai magyarok körében marad tehát az etnopolitika. A kérdés továbbra is az, hogy annak Tőkés- vagy Markó-féle változata érvényesül-e. A választási siker után az erdélyi magyar politika két pólusa jobban egymásra van utalva, mint valaha; és kisebb az esélye a frissülésnek és a váltásnak, mint valaha. Miközben a román belpolitika halad a maga útján, az erdélyi magyar politika visszarendeződik, és visszatér a kilencvenes évekhez. A jelenlegi mérleg azt mutatja: a magyar érdekképviselet nem éli túl saját sikereit.
