Ez a két kép elég jól megmutatja az Obama és Trump közötti különbséget

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 21.

Külpol

Csak az arcokat figyeljék.

Jim Acosta, a CNN munkatársa (aki mostanság leginkább arról lehet ismert, hogy Trump egyszerűen nem hagyja kérdezni a sajtótájékoztatókon, sőt, már januárban sem adott szót neki, mondván, ő a „fake newsnál” dolgozik) is megosztotta a Twitterén a Donald Trump által két napja posztolt képet, amin az elnök és kabinetjének egy része látható. Ha azt mondjuk, nem repesnek az örömtől, akkor lehet, hogy még finoman is fogalmaztunk. Mindenesetre még jelenleg is az a retweet a legnépszerűbb a poszt alatt, amelyben az egyik felhasználó egymás mellé tette az első Obama-adminisztrációról készült és ezt a mostani képet, majd írt is hozzá pár mondatot: „Obama elnök csapata! Sokszínű, boldog és intelligens! A legjobbak legjobbika! Az emberekért dolgoznak! És Trump siralmas, fasiszta rezsimje!” Hogy milyen egy kormány, azt persze nagyon nem egy tablókép dönti el, de így is elég beszédes ez a két fotó:

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.