Fegyveresek kaparintottak meg egy ukrán evakuációs repülőgépet Kabulban

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 24.

Külpol

Ismeretlen utascsoporttal a fedélzetén elrepültek Iránba, mondta az ukrán külügyminiszter-helyettes.

Fegyveresek kaparintották meg a napokban Afganisztánban az egyik ukrán evakuációs repülőgépet - mondta el Jevhenyij Jenyin ukrán külügyminiszter-helyettes kedden egy rádióműsorban. "A repülőgépünket más emberek foglalták el vasárnap. Fegyveresek voltak, lőfegyverek is voltak náluk. A gépünket ellopták, kedden ismeretlen utascsoporttal a fedélzetén elrepültek Iránba" - mondta. További részleteket az incidensről nem ismertetett.

Szavai szerint a gép azért volt Afganisztánban, hogy további ukrán állampolgárokat menekítsen ki a tálibok uralma alá került országból. Elmondta még azt is, hogy eddig három, ukránok evakuálására tett kísérlet hiúsult meg, mert az érintettek egyszerűen nem tudtak eljutni a repülőtérre.

Az UNIAN hírügynökség azt írta, hogy mintegy ötven ukrán állampolgár maradt még Kabulban.

Ukrajna két különgépe érkezett meg eddig Kabulból Kijevbe, a fedélzetén Afganisztánból kimenekített emberekkel. Múlt vasárnap szállt le az ukrán fővárosban a második 83 emberrel, akik közül 31 volt ukrán, a többiek más állampolgárságúak.

Kimenekítették a Wall Street Journal című amerikai lap és a Szabadság Rádió újságíróit, valamint 12 ukrán katonát, akik egy Kabul melletti támaszponton rekedtek. Ezt megelőzően az első gép augusztus 16-án érkezett meg az afgán fővárosból Kijevbe, a fedélzetén 79 fővel. A kimenekítettek között voltak ukránok, fehéroroszok, tádzsikok, horvátok és hollandok, többségük viszont afgán állampolgár volt. Az afgánok közül kilencen menedéket kértek Ukrajnában, egy részük pedig továbbrepült a világ más városaiba, főként Isztambulba, Párizsba és Szófiába.

Ukrajna az első géppel menekítette ki Kabulból Sahraa Karimi afgán filmrendezőt és forgatókönyvírót. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.