A kongresszusra érkezőt az extrém biztonsági ellenőrzésen túl főképp a Nemzeti Front tagságának heterogén összetétele lepheti meg. a túlnyomórészt vidéki, (alsó) középosztálybeli nyugdíjasok mellett jellegzetes csoportot alkotnak a jól öltözött húszas-harmincasok. Néhány arisztokratikus megjelenésű fiatalember is akad, míg kigyúrt felsőtesteket, tarra nyírt koponyákat csak elvétve látni. Az enyhe katonás jelleg mellett e relatív sokszínűség az FN eddigi sikereinek egyik legfontosabb alkotója.
Szeretik a szögletest
A pártot 1972-ben, egy apróbb, korábbi tagjai között a mai kormánypárt (UMP, Union pour un Mouvement Populaire - Unió egy Népi Mozgalomért) néhány miniszterét is számon tartó szélsőjobboldali szerveződéssel összefogva alakította meg a ma 82 éves Le Pen. Ekkortájt vezérlő eszméik még meglehetősen elszigeteltek, ám az idők során Le Pen a "nemzeti kompromisszum" jegyében a szélsőjobboldal java mellett számos társadalmi, ideológiai csoportocskát állított maga mögé - az egykori antibolsevik, kollaboráns vagy fasiszta formációk örököseitől a "tradicionális katolicizmus" hívein át a monarchista vagy neoliberális erőkig bezárólag. A 80-as évek elején, Mitterrand és a baloldal győzelmével és a gazdasági válság hatására aztán a szélsőjobb bevándorlásellenes eszméi - ha finomított formában és eltérő hangsúlyokkal is, de - megtalálják az utat a mainstream sajtóba. Ekkor válik közhellyé a tömegmédiában a bevándorlók "mássága", ekkortól tételezik a lakosság e részét "problémaként", és társítják olyan toposzokkal, mint a közbiztonság, a bűnözés, a randalírozó fiatalok vagy az iszlamizmus. A fordulat hangadója a konzervatív Le Figaro. Ráadásul az 1981-es győzelmét nem utolsósorban az évtizedes antirasszista egységfrontnak köszönő baloldal óriási politikai hibát vét, amikor programjának átszabásakor ellenfelei érveit is átveszi. Pierre Mauroy miniszterelnök azzal gyanúsítja meg az évekig sorozatos sztrájkokat kezdeményező maghrebi származású dolgozókat (az autóipari munkások felét teszik ki ekkortájt az észak-afrikaiak), hogy külföldi politikai-vallási agitátorok befolyásolják őket.
Amikor a szocialisták 1986-ban elveszítik a választásokat, a Nemzeti Front a szavazatok 10 százalékával 35 képviselőt juttat a Nemzetgyűlésbe. Ez az eredmény - a választási törvény módosítása miatt - ugyan soha többé nem ismétlődik meg, de Le Pen 1984 óta tagja az uniós parlamentnek, az államfőválasztásokon pedig egyre jobban teljesít. 2002-ben az első fordulóban maga mögé utasítja a szocialista jelöltet, Lionel Jospint. A második fordulóban 18 százalékon, 5,5 millió szavazattal tetőzik - csak hogy öt évvel később a részben frontista frazeológiával és ötletekkel kampányoló Nicolas Sarkozy húsz év legnagyobb kudarcához segítse hozzá: Le Pen tábora egymillió vokssal zsugorodik 2007-ben.
Az idei pártelnökválasztáson a párt történetében először fordult elő, hogy nem ő volt a jelölt. A kongresszus által lelkesen várt megújulás letéteményese a lánya, a két hete pártelnökké előlépő, 41 éves, háromgyerekes, kétszer elvált jogász asszony, Marine Le Pen: a 23 ezer tagból 11 ezer bizalmát hódította el. A "Front felemelkedésének második rakétája" - ahogy sofőrje és a párt rendészeinek egyike fogalmazott a Narancsnak - azt ígéri, hogy lecsiszolja a párt "kiszögelléseit", azaz például azok előtt is szalonképessé teszi, akiket a vezér antiszemita és revizionista provokációi riasztottak el. Az ifjú gépkocsivezető 13 éves kora óta tagja a pártnak, szülei és felesége szocialista érzelműek - több rokona meghalt a II. világháborúban, és őszintén fájlalja, hogy rajongott pártelnöke a gázkamrákat banalizáló kijelentésekre ragadtatta magát. ', midőn szülővárosában szervezte a Frontot, határozottan eltanácsolta a rendésznek jelentkező "tetovált nácicskákat". Ugyanakkor Marine riválisa, a párt mindenkori másodhegedűse, Bruno Gollnisch rajongóinak derékhadát képviselő fiatalok szerint az elnök asszony programja nemcsak "az élet védelméről", az erkölcsökről meg a családról nem szól, de az is elképzelhető, hogy majd engedményeket tesz az abortusz elleni harcban vagy a melegek jogaival kapcsolatban; sőt, hogy a laicité nevében nem "támaszkodik majd eléggé a katolikus közösségekre".
Ám mindnyájan szívesen és jól bejáratott mondatokkal beszélnek a bevándorlásról. Hisz ez az egyik közös nevező az ideológiailag és társadalmi helyzetében oly heterogén bázis számára, a Front szilárd ideológiai talapzata: a "fajok" keveredése által meggyalázott nemzet képe, a rasszista eszmények, az algériai árulás motívumai. A "Franciaország a franciáké" üzenet, mely szerint az ország lezárná határait, megadóztatná a külföldi termékeket, előnyben részesítené a hazai munkaerőt, visszatérne a frankhoz, és persze lerázná Brüsszel meg az angolszász imperializmus igáját - e szép világban a többi, értelemszerűen nem "nemzeti" pártnak létjogosultsága is alig lenne.
Ám ha kicsit megpiszkáljuk e problémakört, a megoldás mikéntje távolról sem világos. Persze az FN sem állítana minden sarokra rendőrt vagy kilométerenként őrbódékat az országhatárra - válaszolják mosolyogva a párthívek, de arra senki nem tud receptet, hogyan keletkezik majd a néhány százezer lejárt tartózkodási engedélyű külföldi meg a bűnözők kiebrudalásából több millió munkahely (amit tudvalévőleg a külföldiek oroznak el a franciáktól). Mintha e feladatok a valóságban nem, csupán a Front mitikus küldetésének elemeiként léteznének. Az FN ideológusai minél gyászosabb színben láttatnák a valóságot, hisz minél katasztrofálisabb a helyzet, annál hősiesebb feladat vár a Jeanne d'Arc örökébe lépő csapatokra; ahogy Marine mondja, az "(újjá)építőkre". Az egybegyűltek áhítattal hallgatják az áruló, pénzéhes, hedonista és dekadens elit által az angolszász imperializmusnak kiárusított ország tragédiájának krónikáját: Gollnisch szónoklatában Franciaország romlásának részletes lajstromát vastaps kíséri. A nosztalgiából táplálkozik az a történelemszemlélet is, amely végképp leszámolna a "nemzet bűneinek megbánása" kárhozatos gyakorlatával. Amint azt két huszonéves gollnischista fiatalember a Narancsnak fejtegette, De Gaulle, amikor 1940-ben elhagyta az országot, csak saját gyávaságáról tett bizonyságot, s valójában Pétain volt az, aki bátorságot és önfeláldozást mutatott. És sokan csak azért harcoltak a németek ellen, mert a korábbi háborús konfliktusok miatt utálták őket - mondják, miközben Marine a színpadon ellenállóknak nevezi az ország elveszejtését rövidesen megakadályozó párthíveket. A Front ifjú harcosai részvéttel és érezhető rokonszenvvel érdeklődnek Orbán Viktorról, ismerik a Jobbikot, és elismerően nyilatkoznak erről a "fiatalos, dinamikus és szögletes" (ez bókként értendő) pártról.
Minden köztársaságielnök-választáskor újra láthatóvá válik az FN mögött álló, a 80-as évek vége óta stabilan négy és fél millió körüli szavazói bázis. Ám a többi országos választás metódusa a nagyoknak és a pártszövetségeknek kedvez, így a helyi, megyei, regionális önkormányzatokban csak néhány FN-képviselő ül. Ilyenkor a párt elvileg karanténból játszik - bár akadnak kivételek, amikor nyíltan szövetkeznek velük a nagyok ('98-ban négy régióban kötöttek paktumot a kormánypárttal).
Tájoló
Marine Le Pen a fiatalos dinamizmust, a friss, populáris lendületet és a szociális témákat jeleníti meg - és az unió régi tagállamaiban egyre kevésbé trendi antiszemitizmus helyett az iszlamofób vonalat nyomja. A belső kampány során riválisának hátországában, Lyonban Marine Le Pen a megfelelő méretű imaházak híján az utcán imádkozó muszlimok képét a náci megszálláshoz hasonlította. Hasonló, alkalmi provokációkkal a jövőben is a szélsőségesebbek kedvére tehet, miközben "a globalizáció és az iszlamizmus" ellenében a francia hagyományokra és szekuláris értékekre hivatkozva számíthat a nők és a szélsőbal szavazók rokonszenvére is. Többé-kevésbé a la Geert Wilders, aki tudvalévőleg betiltaná a szerinte a Mein Kampfhoz hasonlítható Koránt - bár a holland politikus Izrael-barátsága egyelőre sok lenne az FN tagságának.
A közvélemény-kutatások további rokonszenv-potenciált ígérnek a második Le Pennek. A szeptember óta számos tévében, rádióban, címlapon szereplő Marine képe jóval pozitívabb, mint az FN más arcaié. A középről és szélsőbalról elszippantott szimpatizánsokkal felduzzadt tábora szerint modern, bátor asszony, aki ismeri az emberek gondjait, humanista, és kötődik a francia szociális modellhez. Az utóbbi két pontot vallók bizonyára nem olvasták a Front programját. A már említett elképzelések mellett az FN alkotmányba foglalná az államadósság maximális mértékét, folytatná a leépítéseket a közszférában, lényegében nem változtatna a közteherviselés eddigi gyakorlatán, míg az államháztartás egyensúlyának visszabillentését a protekcionista adóktól és az eltávolított bevándorlókon spórolt szociális juttatásoktól várná.
A jövőre esedékes köztársasági elnöki és parlamenti választásokra gyúró francia politika talánya most az lehet, ki húz majd hasznot a Front ideológiai csapásain portyázó kormány politikájából. A romák és egyes kelet-európai tagállamok elleni verbális túlkapások; a nemzeti identitásvita és a burkatörvény; a fiatalkorúakat, a peremen élőket és a bevándorlókat fő célpontjának tekintő, egyre represszívebb büntetőjogi módosítások - az alsó és középrétegeket érintő jóléti szolgáltatások visszaállítása mellett - hosszú távon talán épp az FN malmára hajtják a vizet. A játék tehát ezután is a jobboldali térfélen folyik tovább.
