Hegedüs Dániel, a Német Külpolitikai Társaság elemzője írásában túllép azon a leegyszerűsített kérdésen – akkor most Orbán aláírt vagy sem –, amivé a hazai nyilvánosságban a hétvégi brüsszeli esemény értelmezését lebutították. A csúcstalálkozónak két égető kérdése volt: a brit „reformcsomag” és a menekültválság kezelése. „Európa azonban a kudarc megengedhetetlenségének tudatában felnőtt a feladathoz, és bebizonyította, hogy napjaink európai integrációja pontosan úgy és azért működik, él túl és fejlődik tovább, ahogy és amiért az elmúlt 65 év során mindig is tette. Azért, mert Európa a kompromisszumok Európája. (…) Az uralkodó nyugat-európai értelmezés szerint a visegrádi országok tizenkét évvel a csatlakozásuk után mintha épp a kompromisszumkészségre, a szolidaritásra és a közös felelősségvállalásra lennének a legkevésbé hajlandók. Nyugati nézőpontból jórészt ezt hordozta a február 15-i visegrádi csúcs üzenete éppúgy, mint Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kormányainak számos együttes és önálló lépése, nyilatkozata az elmúlt hónapokban. (…) Már megmutatkoztak az első jelei annak, hogy nem több figyelmet és megértést igénylő partnerként, hanem kihívásként és problémaként kezdi szemlélni a német kül- és Európa-politika a négy kelet-közép-európai tagállamot. Németország helyzete valóban nem könnyű, de a visegrádiak erősen túlértékelik saját lehetőségeiket, és kockára teszik saját érvényesülésüket, ha a német pozíciók megrendülésére játszanak. (…)”
A teljes analízist, hogy ti. miként maradtak kisebbségben a V4-ek, és hogy merev politikájuk hova vezethet hosszú távon, a ma megjelent Magyar Narancsban olvashatják.
