Németország és az ukrajnai háború

Félelem marja a lelket

Külpol

Az ukrajnai fegyverszállításoknál tanúsított óvatossága miatt egyre nagyobb nyomás nehezedik Olaf Scholzra. A szociáldemokrata kancellárt már nemcsak parlamenti ellenzéke és több ukrán politikus, de a német média is bírálja.

A német politikai elit kedvelt foglalatossága az önmarcangolásba hajló emlékezés. Mit csinált rosszul Németország? Dicséretes tulajdonság, hiszen erős önkritikát feltételez. Évtizedekig a náci diktatúrára emlékeztek, majd a keletnémet diktatúrát dolgozták fel. Most azt kell boncolgatniuk, hol hibáztak Putyinnal szemben az elmúlt két évtizedben. Miként jutottak oda, hogy függjenek tőle. Hiszen az eredmény abszurditása nem fokozható: Németország, miközben lényegében háborúban áll Oroszországgal, naponta több százmillió euróval finanszírozza az orosz államot.

A német emlékezéskultúra alkalmasint tovább gazdagodhat, amikor majd az szorul feldolgozásra, hogy mi mindent nem tettek meg most annak érdekében, hogy megakadályozzák Ukrajna megsemmisítését. Emlékezhetnek arra, hogyan bizonyult eredménytelennek a hallatlan nyugati szankciócsomag, amelyre oly büszkék voltak – bár éppen német nyomásra nem zárták ki a gázügyleteket lebonyolító Gazprombankot és Sberbankot a nemzetközi elszámolási rendszerből. Vagy arra, hogy miért óvakodott a „korszakváltást”, vagyis Németország felfegyverzését bejelentő német kancellár jó ideig – egészen mostanáig – kiejteni a száján a „nehézfegyverek” szót. Amit Olaf Scholz hívei megfontolt óvatosságként, nyugodt erőként értékelnek, azt bírálói határozatlanságnak és döntésképtelenségnek tartják. Min­denesetre nehezen hárítható a benyomás, hogy Scholz nem szívesen beszél. Egy kancellártól pedig éppen a kiállás, a bátorítás lenne elvárható háborús válság esetén – foglalható össze a német média egységes kritikája, a kormányfő tétovaságára és kommunikációjára zúdított össztűz. Úgy tartják róla, azt szeretné, hogy inkább ne értsék, mint félreértsék – mintha ezt a célt szolgálnák összetett, ám távolról sem összeszedett mondatai.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.