A 2004 novemberében diadalmasan újraválasztott Bush elnök s a többségüket a kongresszus mindkét házában magabiztosan megőrző republikánusok számára fölöttébb kedvezőtlenül, nemritkán rémálomszerűen alakultak az elmúlt két év eseményei. Olyannyira, hogy az elnök népszerűsége idén nyáron történelmi mélypontra zuhant (35 pont alá), s a republikánusok most novemberben akár el is veszíthetik a 90-es évtized első felében, még Clinton első elnöksége idején megszerzett majoritásukat. A vereséggel fenyegető republikánus pechszéria elnöki elemei hosszan sorolhatók. Bush és kormányzata mára végképp az iraki helyzet foglyává vált, s legutóbb maga az elnök hasonlította kényszeredetten a lidérces emlékű Vietnamhoz az ottani állapotokat. Okvetlenül fölemlítendő kudarc a Katrina-hurrikán pusztításának napjaiban eluralkodott káosz, majd az újjáépítés akadozásában is megmutatkozó kiábrándító kormányzati töketlenség. A terrorellenes intézkedések tekintélyes része is botránykővé vált (a belföldi lehallgatásoktól Guantanamóig), s a botránysorozat alighanem tovább folytatódik, hiszen az elnök a napokban szentesítette a foglyok alvásmegvonásáról szóló törvényt, a szabadság és az emberi jogok hazájának nagyobb dicsőségére.
Csak a szex
Mindemellett az elmúlt évben a Bush-kormányzat több prominens személyisége is lemondásra kényszerült egy hosszan húzódó, ám annál kínosabb kiszivárogtatási botrány (a Valeria Plame-affér) következtében. Évekkel korábban kicsinyes bosszúból nyilvánosságra hozták ugyanis egy CIA-ügynök nevét, amikor a hölgy férje (amúgy tekintélyes diplomata) aláírásával tiltakozott az iraki beavatkozás ellen. A távozók - akik között ott volt a külügyminiszter-helyettes Richard Armitage is - egynémelyike ráadásul nemcsak posztját veszítette el, hanem egyszersmind komoly bűnvádi eljárás alá is került (pl. Cheney alelnök stábfőnöke, Lewis Libby). Bushnak második elnöksége eddigi szakaszában számos egyéb személyzeti problémával is meg kellett küzdenie. Ám meglepő módon nemcsak az elhasználódott politikusok eltávolítása jelentett problémát az elnök számára, de még az a kellemes kötelesség is, hogy két új főbírát ültethetett a Legfelső Bíróság tagjainak sorába. A kine-vezési procedúra során Bush az örökkön ellene morgolódó demokratákon túl saját pártjával is összeütközésbe került, úgyannyira, hogy a törvényhozási ellenállást látván egyik jelöltjét, Harriet Mierst (aki bár erősen kötődött a Fehér Házhoz, a többségi párthoz csak kevéssé) ejteni kényszerült.
Amíg Bush szorgalmasan apasztotta önnön népszerűségét, pártja képviselői sem tétlenkedtek, s így a 2005 januárja óta regnáló 109. kongresszus botránykrónikája a Pitavallal vetekszik. Mindenekelőtt ekkor pattant ki a Jack Abramoff-ügy: Washington első számú kijáróembere föltáró jellegű vallomásaival megrendítette a Capitoliumot, s a skandalum elsodorta a republikánus párt egyik királycsinálóját, Tom DeLay frakcióvezetőt is. A lobbisták és a politikusok közötti szövevényes és a legkülönfélébb gazdasági és politikai visszaéléseket eredményező kapcsolat kitárgyalása jócskán erodálta ugyan a törvényhozás tekintélyét, ám mégis sokkalta pusztítóbbnak ígérkezik az az egyszemélyes botrány, amely pár hete került nyilvánosságra, s amely azóta is izgalomban tartja a prüdériára és moralizálásra hajlamos amerikai közvéleményt. Mark Foleyról, az újraválasztásáért pedálozó, korábban internetes erkölcscsőszként és a gyermekpornográfia esküdt ellenségeként hírnévre vergődött tekintélyes floridai republikánus képviselőről ugyanis kiderült, hogy viszonyt folytatott egy ifjú kongresszusi gyakornokkal. A publikált chates üzenetváltások, amelyekben a derék konzervatív egyebek mellett informálta a fiatalembert kanosságáról, valósággal sokkolták a jobboldalt. A botrány azóta önjáróvá vált, Foley kitárulkozásában azzal mentegetőzött, hogy gyermekkorában egy katolikus pap molesztálta (rosszmájú kommentátorok szerint ez nem arra magyarázat, hogy miért lett homoszexuális, legfeljebb arra, miért lett republikánus), az ügyben egyházi vizsgálat is indult, s immár minden szereplő nyilatkozott a médiának. Párttársai (így Bush elnök is) azon melegében elhatárolódtak Foleytól, s sietségük érthető: a 2004-ben éppen a melegházasságok kérdésével szavazásra késztetett fundamentalista keresztény konzervatívok most végképp megorrolhatnak a republikánusokra, s ennek alighanem gyászos következményei lennének a pártra nézve.
Billegő államok
Mert bizony a republikánusok helyzete e botrány nélkül sem volt már rózsásnak nevezhető. November 7-én, amikor a választók a 435 kongresszusi képviselői mandátum (kétéves) sorsáról, illetve a szenátus egyharmadának megújításáról (33 szék, hatéves időtartamra) szavaznak majd, számos törzsökös republikánus politikus széke kerülhet veszélybe. A New York Times legfrissebb összesítése szerint a demokraták a Ház 435 helyéből 214-re biztosan vagy legalábbis nagyon jó eséllyel számíthatnak, míg a republikánusok csak 206-ra, 15 körzet pedig billegőnek tekinthető, s hasonlóan szoros a verseny a szenátusban is. Érthető hát, hogy a szorongatott republikánusok agresszív kampányt folytatnak, ismételten hivatkoznak a terroristáknak a választások kimenetelét befolyásolni célzó szándékára, s nem riadnak vissza a vitatható húzásoktól sem. Így például a déli államokban egy - az afroamerikai republikánusok szervezete által fizetett - választási hirdetésben ravaszul a következőképp próbálják elbizonytalanítani kötődésükben a zömmel a demokratákra szavazó fekete közösséget: "Te tudtad, hogy Martin Luther King republikánus volt?" A kérdésként megfogalmazott reklám persze rögtön heves ellenérzéseket váltott ki, ám az ilyesféle rafinált fogások mindkét oldalon továbbra is felbukkannak. (A demokraták a latinotömb meghódításába fektetnek hasonlóan komoly erőfeszítéseket.)
Hála a republikánusok sorozatos botlásainak, a demokraták mostanra lassanként kikászálódtak az iraki háború és rendteremtés pártpolitikai csapdájából, s mivel a jobboldal ezúttal az etikai kérdéseket sem képes kijátszani ellenük (idén legfeljebb az őssejttéma lesz egy-két körzetben sorsdöntő), láthatóan revánsra készülnek. Visszafogott revánsra, hisz az igazi boszszút csakis a 2008-as elnökválasztási siker jelenthetné számukra, s ennek reménye bölcs önmérsékletre s a közép felé tájékozódásra készteti a demokrata vezéreket. A közelgő elnökválasztás esélyeit leginkább az idei kormányzóválasztásokból próbálják majd meg felmérni demokraták és republikánusok egyaránt. Hiszen november 7-én 36 államban kormányzót is választanak, s a felmérések itt is a demokraták várható előretörését körvonalazzák. Több kulcsállam kerül ugyanis a demokraták kezébe: a közkedvelt Pataki kormányzó leléptével visszatér a demokratákhoz New York állam, s ugyancsak elszakad a republikánusoktól az elnökválasztások egyik lakmuszterülete, Ohio, valamint egyebek mellett Massachusetts és Maryland is. Ugyanakkor minden jel szerint megmarad republikánusnak a legtöbb elektori szavazattal rendelkező Kalifornia, ahol Arnold Schwarzenegger első teljes kormányzói terminusáért szállt harcba. Ez az eredmény az elnökválasztási babonák szerint úgymond a republikánusoknak kedvezne, lévén a megfigyelések eddig azt mutatták, hogy ha Kalifornia nem vált színt a félidei választások során, akkor két évvel később az ország sem cseréli le az elnököt, illetve az elnököt adó pártot.
2008-ra hegyeznek
Mivel Bush elnök az alkotmány szerint nem szállhat versenybe egy harmadik ciklusért, s a szívproblémákkal küszködő Cheney alelnök sem kíván indulni az elnökségért, mindkét párton belül nyüzsögnek a reménybeli jelöltek. Az igazi esélyesek azonban még kivárnak, s indulási szándékuk bejelentését okvetlenül a félidei választások utánra, illetve a jövő év első felére halasztják. Így a demokraták jelenlegi favoritja, Hillary Clinton is egyelőre inkább szenátori újjáválasztásáért kampányol, s lehetőleg elkerüli az elnökjelöltségét firtató, valamint az őt liberális mumusként pozicionáló kérdéseket. A feltételezett kandidálók között a volt First Ladyn kívül ott találhatjuk az előző két elnökválasztás demokrata jelöltjét (Al Gore, John Kerry), a 2004-es alelnökjelöltet, a látványos botoxkezeléséről elhíresült John Edwardsot, s még egy rakás más szenátort és kormányzót is. A republikánusoknál pillanatnyilag az indulási szándékáról ugyancsak nem nyilatkozó Condoleezza Rice külügyminiszter tekinthető a legnépszerűbbnek, elsőségét néhány felmérésben megosztva Rudy Giulianival, New York keménykezű s 2001. szeptember 11-én önnön népszerűtlenségéből főnixként megéledő volt polgármesterével, aki ellen azonban saját, konzervatívabb párttársai nem győznek elég hangosan tiltakozni. ("Mondj nemet Rudyra!" név alatt külön internetes oldalon hívják fel a figyelmet Giuliani túlontúl liberálisnak tartott megnyilatkozásaira.)
Ez idáig mindössze azok a politikusok tették egyértelművé indulási szándékukat, akik esélytelenségüket hosszú kampánnyal próbálják meg valamelyest ellensúlyozni. A republikánusok részéről két üzletember nevezett be a még meg sem indult versenybe, míg a demokraták közül három (volt, illetve jelenlegi) szenátor tekinthető elnökjelöltjelöltnek, ám emberi számítás szerint még a legismertebb demokrata, az 1988-as elnökjelölti előválasztásokon Neil Kinnock plagizátoraként felsülő Joe Biden szenátor sem számíthat a sikerre. November 7-e után azonban bizonnyal felgyorsulnak az események, s akár győz a Demokrata Párt, akár megőrzik többségüket a republikánusok, izgalmas két év várható az amerikai belpolitikában. Bush tisztes búcsúját a félidei választásokat követően alighanem már nemcsak saját hibái, de az elnököt mindinkább a múlt embereként kezelő politikusok is jócskán megnehezítik majd.
