Ferenc pápa állítólag menekültpolitikája miatt nem akar Orbánnal találkozni

  • narancs.hu
  • 2021. június 7.

Külpol

Erről írnak a lengyel lapok.

Lengyel lapok arról cikkeznek, hogy azért nem akar találkozni Ferenc pápa Orbán Viktorral szeptember 12-én, Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, mert a pápa nem elégedett azzal, ahogy Orbán a menekültekkel bánik.

Az eddigi feltételezés az volt, hogy a pápa azért nem kíván találkozni sem a miniszterelnökkel, sem Áder János köztársasági elnökkel, mert nincs ideje, de a wPolityce Vatikán-szakértője szerint azonban

„Ferenc pápa nem kedveli a szűklátókörű, extremista, agresszív nacionalizmust.”

A lap arról is ír, hogy Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes és Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Egyház feje elutazott a Vatikánba, hogy meggyőzzék a pápát, maradjon tovább Magyarországon és legalább egy kormánytaggal találkozzon. Úgy tudni, Ferenc pápa még nem hozott végleges döntést.

Egy másik lengyel lap, a Gazeta pedig arról ír, hogy a választások előtt óriási pofon lenne Orbánnak, hogy a pápa visszautasítja a találkozó lehetőségét. A lap értesülései szerint a pápa épp a választások miatt sem preferálja a találkozót, mondván, hogy nem akarja befolyásolni a politikai erőviszonyokat.

Abban abszolút egyetértettek a lapok, hogy a magyar kormánynak különösen kínos, hogy míg Magyarországon mindössze 3 órát tölt majd a pápa, addig a szomszédos Szlovákiában 3 napot.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.