Ferenc pápa globális béketervet akar

Külpol

Szerinte az ukrajnai válság megoldása a politikai vezetők bölcsességét teszi próbára.

A katolikus egyházfő a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében hangoztatta, továbbra is imádkozik, hogy béke legyen Ukrajnában és a világ egészében. Arra kérte a politikai élet és a nemzetközi szervezetek vezetőit, lépjenek fel azokkal az irányzatokkal szemben, melyek a konfliktust és a szembenállást erősítik.

"A világnak békére van szüksége, de nem olyan békére, amely fegyverkezési egyensúlyon alapszik, a kölcsönös félelemre épül: ez így nem jó, így visszalépünk hetven évet a történelemben" - mondta Ferenc pápa. Kifejtette: "az ukrajnai válságnak kihívásnak kellett volna lennie, és ha van hozzá akarat, még az lehet a bölcs államférfiak számára, akik párbeszéddel jobb jövőt tudnak építeni az új generációknak".

"Isten segítségével ez mindig lehetséges, de

a politikai, gazdasági és katona stratégiákról át kell térni egy globális béketervre.

Az egymással háborúzó hatalmak között megosztott világ helyett az egymást tisztelő népek és civilizációk összetartó világára van szükség" - mondta Ferenc pápa.

Az apostoli palotának a Szent Péter térre néző ablakából, szokás szerint vasárnap délben elhangzott pápai beszédet csaknem tizenötezren követték a Vatikán közlése szerint. A téren álló hívők és turisták esernyőkkel és kalapokkal igyekeztek védekezni a hőséggel szemben, sokan a tér oszlopcsarnokában kerestek menedéket.

Vasárnap délelőtt Ferenc pápa az olasz fővárosban élő kongói közösségnek mutatott be misét a Szent Péter-bazilikában. Korábbi tervek szerint Ferenc most indult volna az afrikai országba, utazását azonban térdfájdalma miatt lemondta.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.