Évtizedek óta tartó közmegegyezést rúgna fel az amszterdami vezetés a 2007 végén bejelentett tervével: a prostituáltakat kínáló kirakatok túlnyomó többségét és a coffeeshopok egy kisebb részét bezárná, a fennmaradókat pedig szigorúbban ellenőrizné. (A coffeeshopokban legálisan, ám szigorú szabályok szerint lehet marihuánát vásárolni: a boltok maximum 500 gramm árut tárolhatnak, s vevőnként maximum napi 5 grammot adhatnak el. Elvben.) A belváros ily módon megüresedő, s most kissé lepattant fertályaiba pedig beköltözik a kultúra, a művészet és az elegáns kereskedelem. A piros lámpás negyed tehát, ha meg nem is szűnik, de összezsugorodik. "Hét évvel az általános bordélytilalom megszüntetése után be kell látnunk: a törvény nem vezetett eredményre. A prostitúcióból élő nők helyzete nem javult. Új szabályokra van szükség, hogy megállítsuk a nők kizsákmányolását" - így indokolta december közepén Job Cohen amszterdami polgármester, miért van szükség új prostitúciós politikára.
Árubőség
Habár Amszterdam a hatvanas évek óta híres piros lámpás negyedéről, a prostitúciót 2000-ig valójában csak eltűrték, de nem legalizálták. Nyolc éve azonban a bordélytilalom feloldásával törvényesítették a "szakmát", azzal a céllal, hogy az a hatóságoknak átláthatóbb és ellenőrizhetőbb, a szociális segítőknek hozzáférhetőbb, a szervezett bűnözés számára pedig megközelíthetetlen legyen.
Egyik sem jött be. Az önkormányzatok által kiadott működési engedélyeken és a szokásos rendőrségi kontrollon kívül a hatóságoknak csekély a mozgásterük a prostitúció ellenőrzésére. Nehéz leleplezni az emberkereskedőket, szinte lehetetlen bizonyítani, hogy valakit kényszerítettek a munkavégzésre, és bizonyíthatatlan a pénzmosás is. Így érvelnek legalábbis a hatóságok. Ezért bezárnák a belvárosi prostituáltakat kínáló kirakatok túlnyomó többségét, 18-ról 21 évre emelnék a prostituáltak engedélyezett korhatárát, és felszólítanák az imámokat, hogy kapcsolódjanak be aktívabban a probléma kezelésébe. A kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a prostitúcióra kényszerítés elkövetői között sok muszlim hátterű férfi található.
Amszterdam vezetése mindeddig abból indult ki, hogy a coffeeshopokkal, kirakatprostitúcióval, szexmozikkal, erotikus boltokkal meg kétes éttermekkel tarkított belvárosi utcák viszonyaival együtt kell élni. A 2000-es törvény óta eltelt idő és az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint azonban a kirakatprostitúció szorosan összefonódik a szervezett bűnözéssel; a prostituáltak nem önálló vállalkozók, hanem gyakran stricik által kényszerített, megfélemlített és kizsákmányolt nők (többségükben külföldiek). A kirakatok egyharmadára kiadott működési engedélyek egy részét - sejthetően épp ezen okok miatt - már tavaly bevonta a város, most pedig nagy volumenű beruházásokkal szorítaná ki Amszterdam szívéből a kurvákat. Felvásárolják, kisajátítják, majd zónásítják az érintett területet; bankokat, vállalatokat, nagyberuházókat vonnak be a fejlesztésekbe.
Az amszterdami önkormányzat kommunikációs osztályától többkilónyi háttéranyagot kaptunk, amely főleg a prostitúcióval kapcsolatos téziseiket támasztja alá meggyőzően, a coffeeshopokkal, valamint a belvárosban működő kétes éttermekkel és kávézókkal kapcsolatos megállapítások azonban légből kapottnak tűnnek. (A "vannak arra utaló jelek, hogy bűnözői körökben státuszemelő, ha valakinek bárja van", meg "a kávézók bűnözői találkahelyek" jellegű megállapítások kevéssé támasztják alá a bezárás szükségességét.) A városvezetés általában jónak tartja a rendszert: ellenőrizhető az áru minősége, szétvált a lágy és kemény drogok piaca. Pár dolgot azonban nyugtalanítónak vél: az üzletek körül kiterjedt beszállítói rendszer alakult ki, ahol ellenőrizetlenül pörögnek az eurók; a hazai termesztésű Nederwiet bizonyos fajtái olyan mennyiségű hatóanyagot tartalmaznak, ami már kemény drognak is megtenné, továbbá holland padlások és fészerek sokasága termel illegálisan a piacra (még a vizet és az áramot is lopják - állítja a szöveg). A coffeeshopok körüli alvállalkozói pénzek egy részét a környékbeli kávézókban vagy éttermekben mossák tisztára, azaz ezek a boltok gyakran a szervezett bűnözés legális hátterét biztosítják. Lehetne persze továbbmenni az eddigi úton, és legalizálni a beszállítói oldalt, de ha már váltás, legyen teljes: csökkentsük inkább a coffeeshopok számát, és szálljunk jobban rájuk. A városvezetés szemét az is szúrja, hogy a városközpontban túl sok a hajléktalanok és drogfüggők számára fenntartott intézmény: ezek számát is visszanyesné.
Rejtőzködő kínálat
Amikor az amszterdami városatyák - természetesen tudományos kutatásokra hivatkozva - a prostitúció kiszorítása mellett érvelnek, egy olyan tételt vetnek el, amit a nagyvilág évtizedek óta Hollandia egyik differentia specificájának tart: azt tudniillik, hogy a prostitúció is szakma. A rendszer további toldozásának annyi értelme van, mintha "nyitott csap mellett mosnánk fel", fogalmaz az egyik városházi dokumentum. A csapot kell tehát elzárni, magát az infrastruktúrát méretre vágni. Jól látható, hogy a városvezetést, az igazságügyi minisztériumot, valamint a rendvédelmi és adóügyi szerveket az is zavarja, hogy a neccesen szerzett jövedelmekhez nem férnek hozzá.
"A város vezetése erősen mellélő a prostitúciót érintő terveivel. Butaság azt gondolni, hogy a kirakatok bezárásával megszüntetik a prostitúciót és az emberkereskedelmet" - mondta a Narancsnak Maria de Cock, a Comensha (Emberkereskedelmi Koordinációs Központ) munkatársa. A központ két másik, az emberkereskedelem áldozatait segítő civil szervezettel együtt (La Strada International, Blinn) egy nyílt levélben fogalmaz meg súlyos kritikákat. Maria de Cock szerint amíg kereslet van a fizetett szexre, addig prostitúció is lesz: a kirakatokból kiszorított prostituáltak máshol, illegálisan és roszszabb körülmények között fognak feltűnni. "Ez pedig további visszaélésekhez és kizsákmányoláshoz vezet."
A segítő szervezetek szerint a városvezetés álságos: eddig alig használta a rendelkezésére álló eszközöket, most pedig kőkeménynek akar látszani. Az állampolgárok segítségét kéri, mondván, hogy feljelentések hiányában nem lehet eljárást indítani az emberkereskedők ellen - ám ez nem igaz, az emberkereskedők és a stricik ellen a hatályos törvények szerint is fel lehetne lépni. "Az emberkereskedelem az emberi jogok komoly megsértése, amivel szemben az igazságügyi és rendvédelmi szerveknek fel kell lépniük. Jó lenne, ha nem csak elvben értenének egyet ezzel, hanem az önkormányzatok ténylegesen kihasználnák a rendelkezésükre álló mozgásteret, ahelyett, hogy újabb meg újabb pótcselekvéseket eszelnek ki" - véli De Cock.
Az amszterdami fordulatot mindazonáltal szélesebb látószögből is szemlélhetjük: az eddig a tolerancia és a liberális nyitottság mintaországának számító Hollandia lassanként megcáfolja évtizedeken át ápolt imázsát. A befogadó, soknemzetiségű országot alapjaiban rázta meg Theo van Gogh filmrendező meggyilkolása egy iszlámellenes hangütésű film miatt; azóta egyre több szó esik a sebesen gyarapodó muszlim kisebbség kívülállásáról, a multikulturalizmus bukásáról, a többségi társadalom türelmének határairól. "A hatvanas években kezdődött történet vége zajlik most. A háború utáni generáció egy kisebb rendszerváltás keretében szakított az előző nemzedékek képviselte gyámkodó világgal, amelyben az egyén inkább csak valamely csoport tagjaként létezett. Tette mindezt rendkívül radikálisan: mindent elvetett, ami korlátozza az egyén autonómiáját" - elemzi a helyzetet Bérczes Tibor műfordító. A hangadó új elit úgy vélte: az állami ellenőrzés helyébe lépő decentralizáció és önszabályozás majd jobb világot teremt. A kilencvenes évek elejére azonban egyre elviselhetetlenebb méreteket öltött a tabusított eszmék hozadéka (bűnözés, az integrálatlan bevándorlók tömege stb.). Bérczes szerint az ekkor kezdődött viták indították el a kárfelmérés és kármentesítés folyamatát, amelyben a hollandok keresik a túlságosan kilengett inga megfelelő pozícióját. A mostani amszterdami történet ennek egy állomása.
Kereseti viszonyok
Eddig a kirakatprostituáltaknak ment a legjobban. Ez a jellemzően holland jelenség a múlt század eleje óta létezik: a bordélytilalom 1911-es bevezetése után a nők nem várhatták klienseiket az utcán, azt azonban megengedték a hatóságok, hogy résnyire behúzott függöny mellett jelezzenek az érdeklődőknek. Egy 2006-os vizsgálat szerint a 450 ablakban dolgozó nők (és férfiak) sokkal többet keresnek, mint az otthon vagy hívásra dolgozó társaik. Utóbbiak átlagosan napi 2,2, míg a kirakatlányok 6,5 klienst fogadnak. A kirakatokban dolgozók átlagosan 57 eurót kérnek egy ügyféltől, azaz napi 370 eurót keresnek. Más becslések szerint a stricik napi 600-1000 eurót követelnek tőlük. A holland adóhatóság óvatos számítása szerint a belvárosban csak a kirakatprostitúcióból évente 70 millió euró jön össze. Hogy a pénzzel pontosan mi történik, csak sejteni lehet: sok külföldi prostituált még az adóbevallás előtt hazatér, a holland adóhatóság pedig inkább a holland nőket is békén hagyja. A prostituáltak többsége illegálisan dolgozik: csak a kirakat bérlője adózik, de azt, hogy kit alkalmaz, már nem kell elárulnia.
