Francia miniszterelnök: akkor sem lesz teljes karantén, ha jön a második hullám

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. július 8.

Külpol

Jean Castex inkább a célzott intézkedésekben hisz.

Az új francia miniszterelnök, Jean Castex kizárta annak a lehetőségét, hogy ismét általános karantént vezet be a kormány, ha újból erőre kap a koronavírus-járvány Franciaországban. Jelezte,  a járvány második hulláma esetén a gazdaság megóvása érdekében inkább célzott intézkedéseket tervez a kabinet.

"Nem csinálunk még egy olyan karantén, mint amilyet márciusban" - fogalmazott kedden a miniszterelnök a BFM hírtelevízióban. A teljes karanténnak szörnyű következményei vannak, emberileg és gazdaságilag is, ezért célzott intézkedések lesznek a járvány második hulláma esetén, amelyekre szavai szerint felkészül a kormány.

Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi igazgatója eközben a Le Figaro című napilapban megjelent interjúban elkerülhetetlennek nevezte, hogy a járvány ősszel új erőre kapjon Franciaországban.

A járványügyi igazgató elmondta: Franciaországban hetente csaknem 300 ezer szűrést végeznek, a kijárási korlátozások feloldása óta 2 millió embert teszteltek, és ezáltal a járvány alakulásáról pontos kép alakult ki. A SARS-CoV-2-vírus úgynevezett reprodukciós rátája jelenleg 0,94, ami azt jelenti, hogy minden 100 új fertőzött átlagosan 94 embernek adja tovább a vírust.

Franciaország a koronavírus-járvány egyik fő európai gócpontja volt: csaknem 30 ezren vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, de az elmúlt két hétben húsz alá csökkent a halálos áldozatok napi száma. Kórházban kedd este 7594 fertőzöttet kezeltek, akik közül 538-an voltak lélegeztetőgépen. Az áprilisi tetőzéskor több mint 7200-an voltak az intenzív osztályokon, de azóta folyamatosan csökken, a két hónapig tartó nagyon szigorú általános karantén fokozatos feloldása után sem indult emelkedésnek a betegek száma. Az egészségügyi hatóságok a karantén vége óta több mint háromszáz járványgócot tártak fel, és többségüket már teljesen felszámolták.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.