A kínai kormányzat megnyitotta a nemzetbiztonsági irodáját Hongkongban

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. július 8.

Külpol

Az ügynökséget a keményvonalasnak tartott Cseng Jen-hsziong, a Kínai Kommunista Párt kuangtungi ágának korábbi főtitkára vezeti majd.

Megnyitották a kínai központi kormányzat nemzetbiztonsági irodáját Hongkongban szerdán - írja az MTI a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap közlése alapján.

Az ügynökséget, amelynek feladata, hogy felügyelje az új nemzetbiztonsági törvény alkalmazását, és útmutatást nyújtson a helyi kormányzatnak a jogszabállyal kapcsolatban, a keményvonalasnak tartott Cseng Jen-hsziong, a Kínai Kommunista Párt kuangtungi ágának korábbi főtitkára vezeti majd. Cseng a megnyitó ünnepségen leszögezte: ügynökei nem fogják megsérteni a hongkongiak jogait. Az új nemzetbiztonsági törvényről pedig úgy vélekedett, hogy a jogszabályt az emberek jólétének érdekében léptették életbe.

A Peking által június 30-án elfogadott, majd azonnal hatályba is lépő nemzetbiztonsági törvényt Hongkongra szabottan dolgozták ki. A jogszabály a jogsértések négy kategóriájaként a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást sorolja fel, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény ellen számos külföldi kormányzat és nemzetközi szervezet emelt szót, attól tartva, hogy tovább gyengítheti a hongkongi autonómiát.

Az iroda megnyitásával egy napon Kevin Yeung hongkongi oktatási miniszter egy, a hongkongi diákok szólásszabadságáról szóló kérdésére adott írásos válaszában közölte: az iskolák nem tarthatnak olyan rendezvényeket, amelyeken a politikai nézeteiket fejezik ki. Yeung továbbá figyelmeztette a tanintézményeket, hogy nem engedélyezhetik a diákoknak, hogy politikai üzenetet tartalmazó dalokat játsszanak le vagy énekeljenek, illetve politikai állásfoglalásukat tükröző tevékenységet folytassanak. A miniszter a kormányellenes tüntetések himnuszaként emlegetett Dicsőség Hongkongnak című dalt hozta fel példaként. A hongkongi kormányzat ugyanis a múlt pénteken közölte, hogy a tavaly júniusban megkezdődött tüntetéshullámon rendszeresen skandált, "Szabadítsuk fel Hongkongot, korunk forradalma" jelmondat szeparatistának vagy felforgatónak minősülhet az új törvény értelmében. A szlogen a Yeung által említett dal szövegében is szerepel.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.