Francia szélsőjobb: Új front, új harcosok

  • Kovácsy Tibor
  • 1999. február 4.

Külpol

Élénk a mozgás a francia politikai színkép szélein. Miután a körülbelül ötszázaléknyi szavazó mozgósítására hitelesített két szélsőbaloldali, trockista szervezet úgy döntött, hogy közösen indul a júniusi Európa-választásokon, a túlsó térfélen a Nemzeti Front hosszas huzakodás után végleg kettészakadt. A Le Pennel szembeforduló új párt sikereket remél, de a szélsőjobb szavazótábora a jelek szerint még nem tudja, hogy Bruno Mégret oldalán van-e a helye.
Élénk a mozgás a francia politikai színkép szélein. Miután a körülbelül ötszázaléknyi szavazó mozgósítására hitelesített két szélsőbaloldali, trockista szervezet úgy döntött, hogy közösen indul a júniusi Európa-választásokon, a túlsó térfélen a Nemzeti Front hosszas huzakodás után végleg kettészakadt. A Le Pennel szembeforduló új párt sikereket remél, de a szélsőjobb szavazótábora a jelek szerint még nem tudja, hogy Bruno Mégret oldalán van-e a helye.

A jó családból való, sokdiplomás Mégret már vagy másfél évtizede várja politikai karrierjének kiteljesedését a Nemzeti Front (NF) különféle, egyre magasabb posztjain. A Front azonban - egyébként már 1972 óta létezik, és teljes nevén a Francia Egység Nemzeti Frontjának hívják - tipikus protest-, vagyis tiltakozó párt, ami azt jelenti, hogy ideológiájában, programjában nem igazán vannak olyan elemek, amelyek az általa kívánt berendezkedést, kormányzást írnák le, annál bőségesebben dörög viszont "Franciaország a franciáké!", "Ki a külföldiekkel!", "A bevándorlás egyenlő a megszállással!" típusú szentenciákat és harci jelszavakat.

Le Pen mint fék

Már az is meglepő volt, a valósággal hűvös viszonyban álló francia közvéleményt kifejezetten sokkolta, amikor az NF szavazótábora a nyolcvanas évek közepén átlépte a tízszázalékos határt. Amikor pedig 1995-ben Le Pen az elnökválasztás első fordulójában tizenöt százalékot kapott, nehéz volt másra gondolni, mint hogy a franciák ezen hányadát egyfajta kollektív téboly mételyezi, miközben természetesen csak választott vezetőik által magukra hagyatva, rosszul érzik magukat. Mégret-nek és szakadár társainak viszont szent meggyőződésük, hogy kedves pártjuknak még ezen a szinten sem kellene megtorpannia a szavazatgyűjtésben, és ha mégis, ezért nem az NF eszméi a hibásak, hanem maga Le Pen, aki képtelen kilépni a tiltakozó attitűdből, továbbá cezaromán nepotizmus mozgatja, ráadásul öreg és szenilis.

Ha tehát maradnak az eszmék, de Le Pen megy, nemhogy tovább lehet lépni a szavazatszerzésben, hanem hiánytalanul begyűjthetők akár a francia szavazók azon harminc százalékának a voksai is, akik életükben legalább egyszer szavaztak már a Nemzeti Frontra. És ez bizony akár a párt hatalomra kerülését is jelenthetné, természetesen valamilyen koalícióban - feltéve, hogy sikerül kilépnie abból a megbélyegzettségből és elszigeteltségből, amelybe mindenekelőtt maga Le Pen hajszolta bele.

A Nemzeti Front szakadárjai annak az öltönyös, nyakkendős értelmiségi "új jobboldalnak" a tagjai, amely már vagy tíz éve, mondjuk a Reagan-éra óta szerveződik és formálódik egyre nagyobb súlyú informális érdekérvényesítő csoporttá a hagyományos elitképző intézmények tájékán, ahol negyedszázaddal ezelőtt a marxizmus farmerban, pulóverben végzett megújítása volt divatban. Az elmúlt tíz évben ezek az időközben negyvenes éveikbe ért emberek az NF számos vezető pozícióját is elfoglalták, kiszorítva Le Pen kevésbé képzett, a politikai konvenciókat elutasító, de nem is ismerő mezei hadait.

Türelmetlen negyvenesek

A generációváltás nem alattomban, hanem a Vezér szándékainak megfelelően zajlott le, aki természetesen minél okosabb tanácsadókkal és beosztottakkal kívánta körülvenni magát, de saját céljai érdekében - szokta is mondani, hogy azért ő a főnök, mert ő a legértelmesebb -, nem pedig azért, hogy átadja nekik az irányítást, ő maga meg lassan kihátráljon a politikai életből a békés öregkorba.

Márpedig aki hatalomról álmodik, annak negyvenes éveiben lassan fogyatkozni kezd a türelme. Le Pen hadsegédei egyre inkább úgy látták, hogy a szalonképtelen főnök háta mögött örökre megmaradnak egy a többség megvetésével találkozó pártocska jelentéktelen hivatalnokainak. És a hadsegéd szó itt a pártapparátus egészét jelenti, karrierre áhítozó férfiak és nők százait, akik ingerülten nézték végig, ahogy Le Pen vezető pozíciókba, az apparátusra oktrojálta második feleségét és a lányait.

A hagyományos NF alapelvei közé tartozott, hogy nem hasonlít a többi pártra, amelyeknek csak a hatalom a fontos, a belső huzakodás, nem pedig a kisember, a nép, a rögvaló. Ezért magával a pártstruktúrával áll szemben, egyforma távolságot tartva jobb- és baloldaltól. Az új nemzedék viszont közeledést szorgalmazott a jobboldal jobbszélével, helyi szinten született is néhány efféle egyezség, ami aztán a hagyományos pártok berkeiben felzúdulást keltett, az érintettek kiközösítését hozta magával. De az összeveszés konkrét oka más volt. Le Pen még az 1997-es választások idején egy választási gyűlésen dulakodásba keveredett egy szocialista képviselőnővel, és mivel sokáig úgy nézett ki, hogy a júniusi Európa-választásokon nem lehet listavezető, közölte a vezetőséggel, hogy esetleg a feleségét indítja maga helyett. Mégret, aki a párt második embere (volt), ezt nem helyeselte. Néhány hónappal később Le Pen felfüggesztette Mégret két bizalmasának a párttagságát. Egyikük december elején rendkívüli kongresszus összehívását követelte, és a felhíváshoz Mégret is csatlakozott. Azóta egyre gyűlölködőbb szócsata dúlt, különösen Le Pen volt elemében, aki nem tudja megállni, hogy ne viccelődjön ellenfele kevéssé robusztus termetén. A rendkívüli kongresszusra formálisan ő is meghívást kapott, de felhorkant, hogy csak nem képzelik, még hogy ő a lilliputiak közé.

A folytonosság üres széke

Mindazonáltal az emelvényen végig üresen állt számára egy szék, sőt - a politikai folytonosságot hangsúlyozandó - közfelkiáltással megválasztották az új szervezet tiszteletbeli elnökévé is. A tényleges elnök viszont Mégret lett. Az új párt neve (Nemzeti Front - Nemzeti Mozgalom) az ideológiában kevés gazdagodást, finomodást sejtett, de el is hangzott hivatalosan, hogy "súlyosan tévedtek, akik azt hitték, hogy a rendkívüli kongresszus felvizezi az NF tiszta borát".

Mégret azt reméli, hogy - leszakítva Le Penről a funkcionáriusok és aktivisták (szűk) többségét - megkaparinthatja a szavazókat is. A felmérések ezt a reményét eddig még nem támasztották alá. A Front választói csalódottan láthatták, hogy nem különb az ő pártjuk sem a többinél, itt is csak veszekszenek a főnökök, törpéznek vagy cezarománoznak, a haza sorsa meg kényre-kedvre. Egy adat szerint a meghasonlott szavazótábor legnagyobb hányada júniusban nem szavazna Mégret-re sem, Le Penre sem, inkább egy harmadik lista mellett döntene. És akkor mindkettejüknek vége, de egy új vezér előbukkanásáig talán vége magának a francia szélsőjobbnak is.

Kovácsy Tibor

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.