A közvélemény-kutató intézetek ezúttal túlbecsülték Le Pen erejét, aki 2002-es szavazóinak mintegy negyedét, egymillió voksot vesztett. Ez a visszaesés - a csaknem 85 százalékos részvétel, valamint François Bayrou (UDF) és a közép forradalma mellett - a Nemzeti Frontot (FN) a negyedik politikai erővé fokozza le. Az FN egykori felségterületén, a belga határ melletti megyékben vagy az Elzásztól a Földközi-tengerig húzódó sávban Le Pen látványos kudarca tapasztalható. Tízpontos különbséggel, az öt évvel ezelőtti első helye után idén a dobogóról is leszorult Marseille-ben, északon Nord-Pas-de-Calais régióban, délen Languedoc-Roussillonban. Az FN-bukta, amelyet Le Pen sértődötten kommentált vasárnap este, nemcsak Nicolas Sarkozy aknamunkájának meg az FN-veszéllyel az utolsó pillanatig számoló médiának és az országosan nagy szavazói kedvnek köszönhető. A szélsőjobb egykori fellegvárai gyakran egybeesnek a munkásnegyedekkel, ahol most Ségoléne Royal nagy erővel mozgósított, többnyire a szélsőbal rovására is.
A Le Pentől messze elmaradó ún. kis jelöltek sem tudtak tőkét kovácsolni abból a majd hét és fél millió szavazóból, akik legutóbb (még) nem vettek részt az első fordulón. Az egyetlen közülük, aki javított eddigi eredményén, a Forradalmi Kommunista Liga (LCR) szóvivője, Olivier Besançenot. Azonban az ő plusz háromszázezer szavazata sem volt elég százalékos eredményének szinten tartásához. Mögötte pedig csupán a szélsőjobbos ideáit arisztokratikus allűrökkel tarkító Philippe de Villiers lépte át a kétszázalékos küszöböt. A többieket kivétel nélkül bedarálta a "hasznos voks". A kommunista és trockista szavazók felszívódása egyben azt is jelenti Ségoléne Royal számára, hogy a szélsőbal és a zöldek teljes odaadása esetén is alig közelíti meg a 37 százalékot. Tehát a győzelemhez a centrum szavazóinak legalább kétharmadára lenne szüksége.
De vasárnap este a szocialisták (PS) még az első körért aggódtak. Amikor a Nemzetgyűléstől két utcányira, a Solférino utcai pártközpont óriáskivetítőjén megjelent Royal 26 százalékos eredménye, az üdvrivalgást a megkönnyebbülés sóhaja előzte meg. Április 21. átka végre szétfoszlott,
a szocialista Jeanne D'Arc
megduplázta Lionel Jospin legutóbbi, rosszemlékű eredményét. Az egész országban egyenletes teljesítményt nyújtó Ségo sikere leginkább Mitterrand 1981-es eredményéhez hasonlítható. (Bár akkor csak a Kommunista Pártban 15 százalék volt a tartalék, most pedig az egész szélsőbal nem éri el a tíz százalékot.) Az ország nyugati felében jobb pozícióban van; de csak Bretagne-ban, illetve a Pireneusoktól északra, meg a Párizstól északkeletre fekvő Seine-Saint-Denis-ben végez első helyen. (Ez a kommunista többségű megye volt a két évvel ezelőtti külvárosi lázongások kiindulópontja.) Sem a politikus asszony két órával későbbi, rokonszenves általánosságokat felvonultató beszéde, sem az éjfélkor kezdődő ünneplés során nem hangzott el semmilyen utalás a második fordulós stratégiát illetően.
Ahogy a szomszédos Université utcai Bayrou-bulin is csak annyit tudhattunk meg, hogy François nem eladó, és reményei szerint a júniusban esedékes törvényhatósági választásokra is sikerül átmentenie történelmi diadalát - ezt a néhány hónapja még elképzelhetetlennek tartott 18,55 százalékot. Akkor derül majd ki, valóban megszületett-e az új középerő gall földön. Bár az UDF-vezetők egyelőre hallani sem akarnak egy esetleges paktumról a szocialistákkal, szavazóiknak akár fele is átigazolhatna a PS-hez tíz nap múlva. Múlt vasárnap egyesek még az érvénytelen voks mellett kardoskodtak, de Bayrou hibrid programja bőven nyújt fogódzót jobbra és balra egyaránt, az általa képviselt stílus és értékek pedig leginkább Ségoléne imázsára hajaznak. Ez nyilván nem kerülte el Nicolas Sarkozy figyelmét, akinek eredménye hiába múlta felül a legpozitívabb becsléseket is, semmit sem szeretne a véletlenre bízni. Talán ezért vette elő legbehízelgőbb hangját, hogy atyai szeretetéről biztosítsa hallgatóit, különösen azokat, akik félnek, a szenvedőket, az elesetteket, a reményvesztetteket, akiket megtört az élet. Õ mindannyiukat kész megvédeni. Vágya, hogy Franciaország egy nagy család legyen. Egy testvéri köztársaság.
Bár az utóbbi két hétben újra felerősödött a Sarkozy ellen kampányolók hangja, hatékonyságuk egyelőre kétségbevonható. Hiszen Nicolas 11,5 millió szavazója még az átpártolt Le Pen-híveket és az egyéb jobboldali jelöltekét leszámítva is óriási eredmény, 1974 óta a mozgalom legnagyobb sikere. Pedig a szélsőjobbnak kedves tematika - nemzeti identitás, bevándorlás, közbiztonság - felmelegítése után Sarkozy újdonságokkal is szolgált. Kifejtette, hogy a pedofília és az öngyilkos hajlamok is genetikai gyökerűek, akárcsak a homoszexualitás. Egy kalóz hangfelvételből kiderült, hogy a török bevándorlók egyszerűen nem akarnak beilleszkedni, és hogy az arabok sokkal jobban boldogulnak, mint az "afrikaiak" (értsd: feketék) - ezért választott ő is maghrebi származású szóvivőt. Illetve, hogy a rendőrséggel később összetűzésbe kerülő fiatalokat már óvodáskorban ki lehetne szűrni deviáns viselkedésük alapján (http://www.dailymotion.com/fr).
A finisben az olyan baloldali kötődésű újságok, mint a Libération vagy a Nouvel Observateur vezércikkeikben Ségoléne Royal mellett tették le voksukat. Az enyhén szenzációhajhász Marianne pedig rekordpéldányszámot ért el múlt heti számával, amelyben nemes egyszerűséggel megalomániás őrültnek ábrázolja Nicolas-t. Ennél komolyabb kifogásokat tartalmaz az a száz baloldali értelmiségi által aláírt kiáltvány, amely szintén a Libération hasábjain jelent meg. Az alapvető emberi jogokat, az igazságszolgáltatás függetlenségét, a kutatás-fejlesztés és a művészi tevékenységek jövőjét is veszélyeztetve látják - amennyiben Sarkozy és az UMP marad kormányzói pozícióban. Az idegengyűlölet és a szociális különbségek növekedése mellett.
31 százalékos teljesítménye alapján azonban bízvást kijelenthetjük, hogy mindez meg se kottyant Sarkónak, aki a második körben is favoritként indul. Potenciális tartaléka a szélsőjobb mintegy tizenhárom pontja, plusz egy a vadászoktól - illetve a szövetséges UDF-hez tévedt kliensek. Néhány nap múlva várhatóan eligazítja híveit Bayrou, és jövő hét elején kerülhet sor a két nyertes jelölt közötti televíziós vitára. Hacsak Ségoléne nem szolgál valamilyen nagy és konkrét meglepetéssel, Franciaországnak újabb öt évre jobboldali elnöke lehet, a PS utolsó reménye pedig a júniusi parlamenti választás marad.
