Haiti a földrengés előtt - Soha rosszabbkor

  • - kovácsy -
  • 2010. január 21.

Külpol

Egy héttel a földrengés után még mindig nem lehet tudni, hol áll meg a halottszámlálás: pesszimista becslés szerint a kétszázezret is elérheti az áldozatok száma.

Egyelőre ott tartunk, hogy amerikai tengerészgyalogosok masszív jelenléte mellett élelemhez, ivóvízhez, orvosi segítséghez próbálják juttatni a túlélőket. Február végére viszonylag békés körülmények között terveztek választásokat, és ez nem kis dolog az ország életében.

Túl azon, hogy baromság, ráadásul még sértő is a haitiakra nézve, amikor a nemzetközi bulvármédia valamiféle átokról beszél a természeti katasztrófa kapcsán - mondta Dany Laferriére Médicis-díjas haiti-kanadai író, aki történetesen éppen szülőhazájában tartózkodott a földrengés idején, és hajszálon múlt, hogy túlélte. Szerinte azt sejteti ez a kifejezés, hogy a haitiakat valami nagy, közös bűn terheli, és emiatt sújtják őket a sorscsapások.

Tény viszont, hogy Haiti valóban nem tartozik a szerencsés adottságú országok közé (amint ezt Egy előre bejelentett katasztrófa című keretes írásunk részletesen bemutatja), és a közeli és távolabbi múltját egyaránt szomorú fordulatok terhelik. Pedig az egykori spanyol, majd francia gyarmat korai függetlenségének korszaka mondhatni

dicsőségesen kezdődött

A francia forradalom hatására sikeres rabszolgafelkelés tört ki az országban, amelynek nyomán a rabszolgaságot eltörölték, és a harmincezer fős napóleoni expedíciós hadsereg sem tudta megakadályozni Haiti függetlenségének kikiáltását 1804-ben.

A győzelmet azonban rögtön államcsínyek, belháborúk követték, a franciák is megpróbáltak visszatérni, míg végül a két fél abban állapodott meg, hogy függetlensége elismerésének fejében Haiti 150 millió frankot fizet Franciaországnak. Ezt később 90 millióra csökkentették, aminek az utolsó részleteit csak a második világháború után tudta kinyögni a korábban a cukor-, kávé-, dohány- és indigókivitelből prosperáló, de egyre szegényedő ország. Ahogy múltak az évtizedek, csak a káosz fokozódott Hispaniola sziget nyugati (kisebbik) részén - a keleti oldalon a Dominikai Köztársaság helyezkedik el, ahol egy 20. századi helyi diktátor, Rafael Trujillo többek között azzal kezdte meg országlását, hogy lemészároltatta az ott élő haitiakat.

Miután 1915 és 1934 között az Egyesült Államok tartotta megszállva Haitit, az ötvenes évektől itt is egy (vidéki orvosból lett) diktátor, Francois Duvalier vette át a hatalmat, aki aztán örökös elnökké nyilvánította magát. "Papa Doc"-tól termetes fia, "Bébé (vagy Baby) Doc" vette át a hatalmat, tovább szorgoskodva az ország leharcolásán. Uralma még fojtogatóbb katonai és rendőri terrort hozott, így a papa idejében gyakori lázongások alábbhagytak, és csak a nyolcvanas évek közepén újultak ki. Ekkor - Ronald Reagan elnöksége idején - elégelte meg az Egyesült Államok a robbanással fenyegető helyzetet, és a Duvalier család maradéka végül Franciaországba távozott. Ezután egy katonai vezetés, egy államcsíny és egy újabb katonai kormányzat következett, végül 1990-ben érkezett el a komolyabb remények ideje, amikor is demokratikus választáson jelentős többséggel elnökké választottak egy később kiugró, a felszabadítási teológiának elkötelezett forradalmár-papot, Jean-Bertrand Aristide-et.

Aristide tevékenységét 1991. februári beiktatásától fogva ellenérzések kísérték - értelemszerűen főleg politikai ellenfelei részéről, akiket nem alaptalanul aggasztott, hogy elfogadta, egyes források szerint kifejezetten helyeselte a forradalmi gondolataival szembeszegülők erőszakos elhallgattatását. Hiába volt azonban ő maga népszerű, a parlamentben az általa kinevezett kormány alig fél év múltán máris elbukott egy bizalmatlansági indítványt, pedig többsége volt a pártjának, A Változás És Demokrácia Nemzeti Frontjának. A kormányválság újabb államcsíny végrehajtására serkentette az ilyesmiben hagyományosan gyakorlott hadsereget, így Aristide elmenekült az országból, amelynek ettől kezdve súlyos kereskedelmi szankciókkal kellett szembenéznie. Nem ok nélkül: a hadsereg diktatúrája idején ezreket gyilkoltak meg, a lakosság tömegesen próbált elmenekülni - főleg az Egyesült Államokba. Később, Bill Clinton elnöki beiktatását követően aztán immár az amerikai katonai fellépés fenyegetésével is, miután az előd, George Bush idején még Aristide ellenzéke élvezett nem hivatalos amerikai támogatást.

Az amerikai megszállás célja a polgári kormányzás helyreállítása volt, ennek érdekében pedig az, hogy Aristide kitöltse 1996-ban lejáró elnöki megbízatását. Ezután a hozzá közel álló René Préval nyerte magabiztosan az elnökválasztást, Aristide pedig tovább radikalizálódva új pártot alapított. Ennek élén vonult be aztán 2001-ben újra az elnöki palotába, ezúttal viszont már súlyos és széles körben egybehangzóan megerősített vádak merültek fel a választás tisztaságát illetően. A politikai feszültség, az erőszak, a szétesés csak fokozódott - és még ma sem világos, milyen külső és belső erőknek mekkora szerepük volt abban, hogy Aristide-et egy fegyveres felkelés kezdeti sikereit követően 2004-ben végül egy, a Közép-afrikai Köztársaságban földet érő repülőgépre tették (vagy önként menekült el egy másik változat szerint). Az afrikai ország francia gyarmat volt, ma Párizs egyik legfontosabb támaszpontja a kontinensen, másfelől a haiti felkelők mögött sokan amerikai érdekek érvényesülését sejtik. De tény az is, hogy Aristide-nek sikerült egy évtized alatt a demokrácia reménysugarának hordozójából félelmetes megosztó figurává válnia, akinek a támogatói

ugyanolyan fegyveres bandák

voltak, mint azok, amelyekre az ellenzéke támaszkodott. Második elnöksége idején felszámolta ugyanis a hadsereget, és egyfajta népi milíciát állított fel, ami egyrészt már eleve magában hordozta a majdani törvénytelenségek lehetőségét, másrészt maga ellen fordította az elbocsátott katonákat, akik közül sokan a Dominikai Köztársaságban vészelték át a mellőztetés éveit. Ráadásul utólag súlyos korrupciós vádak is felmerültek ellene. Javára írják viszont a közszolgáltatások valamelyes fejlődését.

Haiti tehát 2004-ben újból amerikai felügyelet alá került, amit aztán ENSZ-csapatok telepítésével egészítettek ki, és igazából 2006 óta lehet egyfajta stabilizációról beszélni. Ekkor ismét a már említett René Préval lett az államfő, akinek a legfőbb dolga az indulatok csillapításán, a bandabűnözés és a kábítószer-csempészet felszámolásán túl a külföldi segélyek viszonylag ésszerű és lopástól-csalástól mentes felhasználása volna. Eközben 2008-ban szembe kellett néznie egy éhséglázadással, majd pedig azzal, hogy a gazdasági helyzet lassú javulását megakasztotta a válság. Haiti külföldi energiahordozókra szorul, és az elmúlt években Venezuela biztosított számára viszonylag olcsó kőolajtermékeket. Újabban viszont hírek szerint Chávez adakozó kedve lankadni látszik, miközben az élelmiszer-behozatal is egyre súlyosabb érvágást jelent az igencsak túlnépesedett országnak.

A földrengés pedig a világ elé tárta a lakosság szélsőséges nyomorát, az egészségügyi ellátás hiányosságait, vagy például azt, hogy az épületek faanyag híján silány betonból készültek. Üzemanyagból már eddig is állandó volt a hiány, áram hol volt, hol nem, az infrastruktúra a katasztrófától függetlenül is haldoklott.

Dany Laferriére fent említett nyilatkozatában szót emel az ellen is, hogy fosztogatásnak minősítsék azt, ami a földrengés sújtotta városokban történik, hiszen az éhező és szomjazó lakosság a túlélésért küzd a külső segítségre várva. Sajnos a legfrissebb beszámolók ennél már tovább mennek: lincselésekről, gyilkosságokról, az erőszak elburjánzásáról számolnak be. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a külvilág ezúttal szemlátomást megértette: Haiti sorsát csak hosszan tartó és komoly segítséggel lehet sínre tenni.

- kovácsy -

Egy előre bejelentett katasztrófa

A haiti földrengés nem volt váratlan esemény. Bekövetkezésével sokan és régóta számoltak - sajnos a lakosság nyilvánvalóan nem tartozott a jól értesültek közé. Haitin nem a mostani volt az első katasztrofális rengés - inkább az a meglepő, hogy a mostani kataklizma helyszínét, a fővárost, Port-au-Prince-t és általában Haiti déli részét az utóbbi 240 évben elkerülték a jelentősebb rengések - mint majd látni fogjuk, ez a szünet csak arra volt jó, hogy annál nagyobb feszültség halmozódjon fel a mélyben.

A Hispaniola szigetének nyugati részét elfoglaló Haiti utoljára a francia gyarmati időkben szenvedett katasztrofális rengésektől. A XVIII. századra mindjárt kettő is jutott belőlük, melyek - a mostani földmozgáshoz hasonlóan - leginkább a fővárost és környékét sújtották. 1751. október 18-án egy kivételével valamennyi kőház összedőlt Port-au-Prince-ben, tizenkilenc évvel később pedig egy utólag 7,5-es erősségűnek becsült (tehát még a minapinál is pusztítóbb) rengés gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé a várost és környékét - nem utolsósorban egy különös, bár erős rengéseknél nem ritka jelenség, a talaj-cseppfolyósodás miatt. Ugyanilyen okok miatt számos tengerparti település egyszerűen a víz alá süllyedt - a menetrendszerűen érkező cunami pedig kilométerekre hatolt be a szárazföldre -, jórészt az ország déli részét átszelő árkos süllyedék (úgynevezett rift) mentén.

A Haitin zajló szeizmikus aktivitást magyarázza, hogy Hispaniola két ütköző, eközben egymáson elcsúszó tektonikus egység, a tőle délre fekvő karibi lemez és az észak-amerikai lemez között fekszik. Haitit szintúgy két nagy kiterjedésű törésvonal szeli ketté: a délen található Enriquillo-Plantain Garden nevű (ez a Dominikai Köztársaságot, sőt Jamaicát is metszi), valamint az északi Septentrional-Orient törésvonalrendszer. A karibi térség pontos lemeztektonikai helyzete még mindig vita tárgyát képezi a szeizmológus, geológus szakemberek között. Sokan feltételezik, hogy a két, a Mexikói-öbölig futó, a Kajmán-árokban találkozó törésvonal egy mini tektonikai egységet, az úgynevezett Gonave mikrolemezt fogja közre - ennek határai mentén pattannának ki a térség nagyobb rengései. Annyi bizonyos, hogy az utóbbi néhány évszázadban inkább az északi törésvonal mentén fordultak elő alkalmanként cunamival is kísért erős, pusztító rengések (például 1842-ben, 1946-ban, 1984-ben), míg délen viszonylagos nyugalom honolt. Az utóbbi években számos geológus szakértő figyelmeztetett arra (regionális geológiai konferenciákon és haiti újságokban egyaránt), hogy az ütköző és egymás mellett elcsúszó kőzetlemezek mentén iszonyú feszültségek keletkeztek a mélyben, s ezek a törésvonal életciklusának lejártával hetes vagy annál is erősebb rengéshez vezethetnek. Az Enriquillo-Plantain Garden törésvonal mentén az utóbbi száz évben nem volt jelentős rengés - az utolsó 1907-ben sújtotta Kingstont, Jamaica fővárosát, ahol ekkor minden épület elpusztult, amit csillapíthatatlan tűzvész és a "szokásos" szeizmikus szökőár követett.

Idén januárban azután éppen Haiti bizonyult a leggyengébb láncszemnek: a végül bekövetkező katasztrofális erejű földmozgás éppen hetes erősségű volt a logaritmikus magnitúdóskálán. Ráadásul a fő rengést követő utórengések között majd tucatnyi igen erős, öt-hat magnitúdós földmozgást is regisztráltak. A földrengés epicentruma a már említett déli törésvonal mentén, a fővárostól mindössze 25 kilométerre nyugatra található, a rengés kipattanásának voltaképpeni helye pedig viszonylag kis mélységben, 13 kilométerrel a felszín alatt található. A sűrűn lakott területekhez való közelség és a rengés fészkének helye együttesen járult hozzá az alig elképzelhető romboló hatáshoz. Ehhez jön még az is, hogy Haitin egyetlen épület, még az elnöki palota sem épült földrengésbiztosan - ráadásul, mint már mondtuk, a főváros környékének geológiai sajátosságai miatt egy ilyen erős rengésnél a talaj egyszerűen cseppfolyóssá válik, s szinte "kifolyik" az épületek alól, vagyis egy bizonyos zónán belül kivétel nélkül minden ház összedől. Ehhez képest nagyon csekély vigasz, hogy az ilyenkor rutinból kiadandó cunamiriadó végül vaklármának bizonyult.

- barotányi -

Figyelmébe ajánljuk

Post mortem

Az egész világot megrázó szörnyűségeknél gyakran előkerül a tettes ízlése – nem akarjuk elhinni, hogy egy átlagos ember is követhet el borzalmas dolgokat, keressük a furcsaságokat, az előjeleket, amelyeknek gyanúsnak kellett volna lenniük.

A szellemek ereje

  • - turcsányi -

Johnny Lobónak nehéz élete volt. Már a háború korai szakaszában megjárta Vietnamot, s hazatérve polgárjogi harcosnak állt; az indiánok jogaiért küzdött. 

A messzi káosz

„Mi ez az utazás nevű dolog? Miért nem hagyjuk abba idővel? Hát sosem nő be a fejünk lágya?” – tette fel ezt a három költői kérdést a szerző 2014-ben, utazós blogjának utolsó bejegyzésében.

Egy macska, egy lótusz

Egyiptommal és a fáraókkal krimitől a sorsjegyen át egészen a bútordarabokig bármit el lehetett adni már 100–150 évvel ezelőtt is. Az egyiptománia kutatása viszonylag fiatal terület, általában egyiptológusok vagy régészek, történészek foglalkoznak a témával, mellékprojektként. A fogalomba bármely egyiptomi motívum felhasználása beletartozik úgy is, hogy a kontextus teljesen független az egyiptomi kultúrától.

Kapupánik

A mai fiatalok már nem tudják mi az élet, se háborújuk, se békéjük, kapálni se tudnak, csak ülnek a számítógép előtt. Gyenge, menekülő generációt szült a korábbiak feszített, izzadságos munkája, elkényeztették őket. Az ilyenekből nem lesznek ’56-os hősök.

Futott két kört

A békemisszió a béke ügyét sajnos, és reméljük egyelőre, nem vitte mérhetően előre utolsó, múlt heti bejelentkezésünk óta, pedig azóta Kijiv, Moszkva és Hszi Csin-ping után Washingtont és az akkor még ép fülű Trump elnökjelölt urat is megjárta Orbán Viktor.

Visszacsatolás

Amikor Antall József a választási sikerének valahai eufóriájában azt találta mondani, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretne lenni, nagyot dobbant a nemzeti szű, vagy lélek. Hogy pontosan mire gondolt a felhevült költő, azt éppenséggel soha nem fogjuk megtudni.

„Mit írtál, szakácskönyvet?”

Bár már négy kötetet jegyez – egy beszélgetőkönyvet és több színpadi adaptációt –, még mindig zavarba ejti, ha írónak nevezik. Az Örkény Színház színészével a legújabb novelláskötete, a Kevert kapcsán így elsősorban az írásról beszélgettünk.

Zsákban futás a pálya mellett

Csák János helyét vette át az európai parlamenti és önkormányzati választás másnapján. Nem a lehengerlő víziók embere, inkább igyekvő háttérmunkás. Kérdés, hogy ez mennyi ideig lesz elég az életben maradáshoz.

„Egy dobásunk van”

Még a legpesszimistább várakozásokat is alulmúlta a 2017-ben nagy lendülettel indult párt szereplése az idei júniusi választásokon. Tompos Márton 3,7 százalékos pártot vesz át, ígérete szerint valami teljesen újat fognak kipróbálni.

Sarkadi utca, Berlin

Egy egész utcát uralt Berlinben az a prostituáltakat dolgoztató Békés megyei banda, amelynek tagjait emberkereskedelem miatt ítélte súlyos fegyházbüntetésre és vagyonelkobzásra a Gyulai Törvényszék.