A volt Jugoszláviában az állam és a bűnözés egybefonódása az 1960-as évekig nyúlik vissza. A Jugoszláv Szövetségi Állambiztonsági Szolgálat (SDB - Sluzba Drzavne Bezbednosti) bűnözőket toborzott az alvilágból, hogy a Tito-rendszer ellenségének tekintett jugoszláv emigránsok ellen merényleteket hajtsanak végre Nyugat-Európában. A bűnözők hamis papírokat, útlevelet, a titkosszolgálat által bérelt lakásokat, de mindenekelőtt a büntetlenség ígéretét kapták az SDB-től. A cég állta a szavát, 1965 és 1990 között több mint 100 emigránst gyilkoltak meg, de a jugoszláv igazságszolgáltatás egyetlen esetben sem kezdeményezett büntetőeljárást. Ilyen "terminátorként" kezdte pályafutását Zeljko Raznatovic Arkan is, aki az 1990-es évek csataterein kétes érdemeket szerzett "Tigrisek" szerb paramilitáris alakulat vezetőjeként, majd a belgrádi alvilág uraként vált ismertté. Az SDB kisstílű kosovói albán narkóneppereket is beszervezett, hogy titkos pénzalapokat halmozzanak fel egyes műveletekhez. A Törökországban kilogrammonként tízezer német márkáért beszerzett heroint Németországban százezer márkás áron értékesítették. A profit az Állambiztonsági Szolgálaté lett, az albán futárokat havonta fizették munkájukért, és saját zsebre is dolgozhattak.
Jugoszlávia szétesése után az új belgrádi szolgálat (RDB - Resor Drzavne Bezbednosti) folytatta e kétes hagyományokat. Bűnözőket toborzott félkatonai alakulatokba, amelyeket aztán Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Kosovo frontvonalaira küldtek. Ezek a paramilitáris egységek nem képeztek különösebben nagy katonai ütőerőt, de kéjjel vállaltak minden piszkos munkát; az ő nevükhöz fűződik az etnikai tisztogatások számos véres epizódja. A boszniai és horvátországi háborúkat követően ezekből a veteránokból egy elvileg terrorelhárító feladatokra alkalmas különleges alakulatot szerveztek Szerbiában, a "vörössapkásokat" (crveni bereci). (Állítólag - 2003-as feloszlatásáig - ebben az alakulatban szolgált Zeljko Milovanovic, a Pukanic-gyilkosság egyik gyanúsítottja, sorozatunk első részének egyik főszereplője is.)
Egy kleptokrata nem fél (pedig nem ártana)
A Milosevic-rezsim csempészhálózatokat is támogatott, amelyek segítettek kijátszani az akkori Jugoszláv Föderatív Köztársaság (Kis-Jugoszlávia) ellen 1992 májusában bevezetett ENSZ-szankciókat. Ezek fő irányítója a vajdasági Kertész Mihály volt, aki Milosevic egyik legodaadóbb híve maradt az utolsó percig. A "rendes magyar", ahogy a szerb nacionalisták nevezték, a vámhatóság első embereként teljes ellenőrzést gyakorolt a határon az illegális áruforgalom felett. Jelenleg több büntetőeljárás is folyik ellene, az egyik cigarettacsempészet, a másik pedig amiatt, hogy még a 90-es években 120 millió német márkát bőröndben Szerbiából Ciprusra vitt pénzmosás céljából.
A kilencvenes években számos rendőr szoros kapcsolatba került a paramilitáris egységekben szolgáló bűnözőkkel, és beszállt a feketézésbe. Bulgáriából üzemanyagot csempésztek a szófiai maffiával együttműködve, Ukrajnából és Moldáviából lányokat prostitúció céljából, Magyarországról és Bosznia-Hercegovinából lopott autókat. Nem sokkal a Milosevic-rezsim bukása után, 2001 márciusában 624 kiló heroint, hasist és kokaint találtak az állambiztonsági szolgálat és a belügyminisztérium egyes vezetőinek páncélszekrényében.
De az alvilággal a szerb politikai és gazdasági elit is közeli kapcsolatba került. Az elnök fia, Marko Milosevic állt az egyik legnagyobb cigarettacsempész-hálózat élén, s az ifjú herceg részt vett az üzemanyag-csempészetben is, mégpedig a pozarevaci Jupetrol konzorciumon keresztül, amelynek banki leányvállalata több millió német márkás vissza nem térítendő "hiteleket" adott az akkor kormányzó Szerbiai Szocialista Párt (SPS) klientúrájának. Egy amerikai kutatóintézet munkatársai szerint "Milosevic idején a szerbiai kormányzati szervek kleptokratikus intézményrendszerré változtak, amelynek célja a pénzügyi rendszer manipulációja, az állami tulajdon szisztematikus kifosztása, a jövedelmező csempészhálózatok monopolizálása és háborús nyerészkedés volt. A fő haszonélvezők az SPS, az Egyesült Jugoszláv Baloldal (JUL - Milosevic feleségének, Mira Markovicnak a pártja), az Állambiztonsági Szolgálat, illetve néhány ellenzéki politikus és bűnöző volt."
Ez az összefonódás azonban nem volt veszélytelen. Vlada Kovacevic Trefet, a népszerű autóversenyzőt és üzletembert, Marko Milosevic barátját és üzlettársát 1997 februárjában ölték meg egy üzletközpont előtt. A feketézésben érintett rendőrtábornokot, Radovan Stojicic Badza belügyminiszter-helyettest, akit háborús hősként és Milosevic bizalmasaként tartottak számon, pár hétre rá kedvenc éttermében lőtte agyon egy máig ismeretlen merénylő, saját fia és egy másik magas rangú belügyi vezető jelenlétében, a Belügyminisztérium tőszomszédságában. 2000 februárjában merénylet áldozata lett Pavle Bulatovic volt honvédelmi miniszter is. Mira Markovic pártjának (JUL) két közismert politikusa is életét vesztette a leszámolási sorozatban: Zivorad Zika Petrovic, a jugoszláv légitársaság igazgatója, és a párt főtitkára, Zoran Todorovic Kundak, a Beopetrol olajtársaság igazgatója. Mindketten Milosevic feleségének legközelebbi baráti köréhez tartoztak, Kundakot ráadásul az elnök és felesége után Szerbia harmadik legerősebb politikai figurájának tartották a halála előtti időben. A merényletek pontos háttere a mai napig feltáratlan, 1999 nyarán ugyanis meggyilkolták Dragan Simic Simke rendőr alezredest is, aki a Badza- és a Kundak-gyilkosság ügyében vezette a nyomozást.
A közbiztonság tovább romlott 1998-ban, amikor Jovica Stanisicot Rade Markovic váltotta az RDB élén. Hivatalba lépésével politikai célú merényletek olyan vérfagyasztó sorozata kezdődött, ami egy időre még a rendőrterrorhoz szokott szerbiai ellenzéki vezetőket (Zoran Djindjic, Vuk Draskovic) is montenegrói emigrációba kényszerítette. Az egyik ilyen nagy port felvert gyilkosság Slavko Curuvija újságírónak, a Dnevni Telegraf tulajdonosának elhallgattatása volt a jugoszláviai bombázások idején, 1999 áprilisában. Meggyilkolták Ivan Stambolicot, a szocialista Szerb Föderatív Köztársaság utolsó elnökét, Milosevic egykori mentorát is. A nyolcvanas évek közepén reformistának számító politikus 2000 augusztusában kocogás közben eltűnt, földi maradványait csak két és fél évvel később találta meg a rendőrség. Mint a későbbi büntetőeljárás során kiderült, az RDB-vel együttműködő vörössapkások rabolták el és végezték ki - felsőbb utasításra. Milosevic állítólag attól rettegett, hogy Stambolic visszatér a politikába. Vuk Draskovic ellenzéki pártvezetőt két alkalommal is megpróbálták eltenni láb alól. Az egyik merényletkísérletben életét vesztette három testőre és a sógora, a másikat óriási szerencsével és egy könnyebb fejsérüléssel úszta meg.
Rent-a-killer
Milosevic bukása után a hatalomra került ellenzéki koalíció, a DOS politikusai rögtön világos jelzéseket kaptak az alvilágtól: ha változtatni akarnak, készüljenek fel a háborúra. Először Cedomir Jovanovic parlamenti képviselőnek, Zoran Djindjic miniszterelnök egyik közeli munkatársának a gépkocsiját robbantották fel még 2001 elején. Pár hónappal később egy volt állambiztonsági ezredest, Momir Gavrilovic Gavrát végezte ki az alvilág, amikor az az új jugoszláv elnöktől, Vojislav Kostunicától távozott egy informális beszélgetésről. 2002-ben a Belügyminisztérium egyik magas rangú vezetője, Bosko Buha rendőr vezérőrnagy lett gyilkosság áldozata, ő belgrádi rendőrfőkapitányként harcolt a szervezett bűnözés ellen. Öt éven belül ő volt a negyedik magas rangú belügyi dolgozó, akit az alvilág likvidált, és a kollégái nem tudták kézre keríteni az elkövetőket.
Az erőszakhullám ebben az időszakban tetőzött, évi húsz-harminc merényletet követtek el Belgrádban. Közel kétszáz olyan gyilkosságot tartanak számon 1991 és 2003 között, amelyeknek a szervezett bűnözéshez vagy a politikához, illetve mindkettőhöz közük volt. Csak a zimonyi klánt - a leghírhedtebb maffiacsoportot - 17 gyilkossággal vádolja a szerbiai ügyészség a folyamatban lévő büntetőeljárásokban. Az ezredforduló utáni években már akkora túlkínálat volt harci tapasztalatokkal rendelkező, mindenre elszánt gyilkosokból, hogy 5000 euróért is lehetett bérgyilkosságot rendelni, míg a Milosevic-érában 15-25 ezer euró alatt profik nemigen álltak kötélnek.
Az új elit nem sokáig tudta elkerülni a konfrontációt az alvilággal. Amint a miniszterelnök megtette az első lépéseket az áldatlan állapotok felszámolására, a zimonyi klán úgy döntött, megmutatja, ki az úr Szerbiában. A merénylethez groteszk módon a vörössapkások bűnözőkkel együttműködő tagjait és parancsnokát használta fel. Az erőszak orgiájának csúcspontja volt, amikor Zvezdan Jovanovic, a terrorelhárító rendőri alakulat első embere 2003. március 12-én meghúzta a miniszterelnök életét kioltó fegyver ravaszát.
Zoran Djindjic meggyilkolása alapjaiban rázta meg a szerb államot. A kormányzó politikusok rádöbbentek, hogy nemcsak Szerbia politikai stabilitása, de saját fizikai létük forog kockán. A Zivkovic-kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki, és az ún. Szablya-hadművelet keretében könyörtelenül felszámolta a zimonyi és szurcsini klánt. Dusan Mihajlovic szerb belügyminiszter bejelentette, hogy aki ellenáll a rendőrségnek, azt likvidálják. Azt hitték, viccel - de ez a félreértés több maffiózó életébe került azokban a napokban. A legveszélyesebbnek tartott Dusan Spasojevicet (becenevén Siptar, azaz "Albán") és Milan Lukovicot, alias Kum ("Sógor"), tűzpárbajban lőttek le a Belgrádhoz közeli Barajevón a szerb rendőrség különleges osztagának kormányhű tagjai.
A művelet során tízezer embert hallgattak ki, 2600 főt vettek őrizetbe, köztük Djindjic később elítélt merénylőjét is. Nem voltak tabuk. A rendőrség letartóztatta Arkan özvegyét, Cecát, a nemzeti bálvány énekesnőt, a katonai elhárítás parancsnokát, de még Kostunica jugoszláv elnök biztonsági tanácsadóját, Rade Bulatovicot is. A Szablya fordulópont lett Szerbia történetében: a kormány megbirkózott legveszélyesebb ellenfelével, s szakított avval a frankensteini politikával is, amikor az állam nemhogy tolerálta, de a saját szolgálatába állította a szervezett bűnözést.
A szerbiai szervezett bűnözés ma már nem fenyegeti az állam stabilitását, de a talpon maradt, illetve újonnan alakult bűnözői csoportok elég erősek az igazságszolgáltatás menetének zavarásához. A Djindjic-merénylet miatt indult büntetőeljárás során két bíró lemondott a fenyegetések miatt, két tanút pedig meggyilkoltak. A szerb igazságszolgáltatás erejét bizonyítja, hogy 2007-ben végül jogerősen 40 éves szabadságvesztést szabtak ki a vádlottakra.
A tizenöt család
A zimonyi klán bukása után a vákuumot kisebb alvilági csoportok töltötték be, de egyik sem jutott olyan domináns szerephez, mint korábban a vajdaságiak. Jelenleg mintegy 15 nagyobb szervezett bűnözői csoportot tartanak számon Belgrádban és a Vajdaságban, a legerősebbnek az újbelgrádit, a vozdovacit (mindkettő Belgrád egy kerülete - a szerk.) és az újvidékit saccolják. Az elmúlt évek folyamatos bandaháborúinak sok kitűnő maffiózó esett áldozatául, egykor erős bandák, például a zvezdarai klán, amelyeket a leszámolások során szinte teljesen kiirtottak. A Bezanija-klán vezetőjét és testőrét két évvel ezelőtt ugyanúgy tették el láb alól, mint a horvát Nacional tulajdonosát októberben. Egy lopott Audi 80 alá helyeztek bombát, amit Goran Mijatovic autója mellé parkoltak, és távirányítással robbantották fel, amikor az áldozat be akart szállni a saját kocsijába. Ilyen merénylet végrehajtását csak komoly katonai vagy különleges rendőri tapasztalattal rendelkezők vállalják, és legalább 10 ezer eurót kérnek érte. Ezekhez a profikhoz csatornát csak igazi nehézfiúk találnak a mai Szerbiában vagy Horvátországban.
A horvát kormány Ivo Pukanic meggyilkolása után úgy ítélte meg, nem indokolt a Szablya művelethez hasonló rendkívüli intézkedéssorozat. Inkább olyan jogszabály-módosítások felgyorsítását ígérte, amelyek már régóta esedékesek voltak, például eltiltani a börtönbüntetésüket töltő elítélt bűnözőket a mobiltelefonoktól, elkobozni a bűncselekménnyel szerzett vagyonokat, és megerősíteni a tanúvédelmi programot. Közben az elmúlt hetekben újabb újságírók kapnak fenyegető üzeneteket, és az egyiknek bombát is helyeztek a kocsija alá - igaz, működésképtelent. Zágrábban sajnos még nem jött el a fordulat ideje, és a honvédő háborúból visszamaradt csontvázak tovább zörögnek a szekrényben.
Színes egyéniségek
Safet Kalicot, a negyvenes montenegrói muzulmán vendéglőtulajdonost a balkáni kábítószer-kereskedelem egyik vezető figurájának tartják. Bázisa Rozaj városában, Szandzsák régió déli részében van (az északi fél Szerbiához tartozik). A Szandzsák többségi lakói muzulmán vallású szlávok, akik kiváló kapcsolatot ápolnak a kosovói albánokkal és a boszniai bosnyákokkal is, de a szerbekkel és montenegróiakkal is megértik egymást.
Kalic 2003 előtt a zimonyi és szurcsini klánok heroinszállítója volt. A klánok bukásakor, amikor ellene is körözést adtak ki Belgrádban, Kosovóba menekült, ahol Pec városában rejtegették albán alvilági partnerei. Pár évvel ezelőtti esküvőjét - a szerb sajtó színes leírása szerint - a latin-amerikai drogbárókat is lepipáló pompával bonyolította. Menyasszonyát tetőtől talpig aranyba öltöztette, Horvátország legnépszerűbb énekesnőjét helikopteren hozatta énekelni csillagászati gázsiért, és a városban ingyen osztották a heroint és kokaint. Az esküvőn megjelentek a zimonyi és szurcsini klán akkor még élő vezetői, és számos montenegrói közéleti személyiség.
Szerbiában jó néhány iparos túlélte a véres 90-es éveket: néhányan közülük még karriert is csináltak. Predrag Rankovic Peconi a szankciók időszakában halmozta fel vagyonát olaj- és cigarettacsempészettel. Tagja volt a szurcsini klánnak, a Szablya-művelet során le is tartóztatta a rendőrség. 2003 után azonban sikerült legális üzleti tevékenységre váltania, az Invej nevű vállalat tulajdonosa, amelyen keresztül az olaj- és dohányiparban szerzett érdekeltségeket. Tulajdonosa egy tévécsatornának is. Petar Matic, az egyik leggazdagabb szerb mágnás szintén cigarettacsempészettel halmozta fel tőkéjét az 1990-es években, miként Jovica Stevanovic Nini is, a dél-szerbiai Nis szülötte. Nini később számos privatizációs tendert nyert, több vállalatnak lett a tulajdonosa hárommillió euró ellenében, és pár éve még egy macedóniai bankba is bevásárolta magát.
Mások csak annak örülhettek, hogy életben maradtak. Andrija Draskovicról úgy tartják, ő állt Arkan meggyilkolása mögött. 2007 elején Frankfurtban letartóztatták, majd kiadták Olaszországnak. Jelenleg előzetes letartóztatásban van, cigarettacsempészetért emeltek ellene vádat. Igazi nagy hal volt a drogbáró Sreten Jocic, alias Joca Amsterdam, a kokainkereskedelem egyik vezető figurája. Jocának kitűnő kapcsolatai voltak az EU-országokban, ám Hollandia nemrégiben kiadta őt a szerb hatóságoknak. A Pukanic-gyilkosság nyomán letartóztatott gyanúsítottak között három olyan is van, aki az ő hálózatához tartozik; a Nacional az ő horvátországi ügyleteit is taglalta cikkeiben.
Sötét hegyek
A sorozatunk előző részében a cigarettacsempészettel összefüggésben tárgyalt Montenegró a pénzmosás egyik központjaként is elhíresült, elsősorban orosz bűnözők kedvelik. A montenegrói parlament elnökének egyik tanácsadója, Blagoje Grahovac nyugalmazott tábornok a szerb NIN folyóiratnak 2008 szeptemberében adott interjújában arról beszélt, hogy a pénzmosásban az orosz titkosszolgálatok is részt vesznek, és a beáramló töménytelen orosz pénz már nem jelentéktelen politikai befolyást eredményez. Az ENSZ Fejlesztési Programjának képviselője Montenegróban 2008 elején azzal a becsléssel állt a szakmai nyilvánosság elé, hogy évente 66-110 millió euró közötti összeget mosnak tisztára bűnözők az ország pénzintézetein, illetve ingatlanirodáin keresztül, ez Montenegró éves bruttó hazai össztermékének 3-5 százaléka. Az Európai Unió nyomására a podgoricai törvényhozás elfogadott egy pénzmosás elleni törvényt, amely teljesen összhangban áll az uniós normákkal, de a jelenség ennek ellenére nem szűnt meg.
Ha a cigarettacsempészetnek le is áldozott, a fekete hegyek országa az albán és kosovói eredetű marihuána első állomása Nyugat-Európa felé, de keresztülhalad itt az afgán heroin egy része is, s ide érkezik latin-amerikai kokain egy része is. Bar kikötője a Balkán egyik kiemelt átrakodó helye: a hatóságok olasz kollégáikkal együttműködve 2004 és 2005 során 200 kg kokaint foglaltak le, 2007 elején pedig a szemfüles macedónok kapcsoltak le egy gigantikus, 500 kilogrammos kokainszállítmányt festékesdobozokba rejtve, amit itt hajóztak be és raktak át teherautóra.
