Három város lezárásáról döntöttek Kínában

  • narancs.hu
  • 2020. január 23.

Külpol

Az eddig 17 halálos áldozattal járó új koronavírus terjedését ellenőrzik Wuhanban, Huanggangban és Ezhouban. A közlekedés mellett a vendéglátó-egységekben és kulturális intézményekben is korlátozásokat rendeltek el.

A hatóságok felfüggesztették a 11 milliós lakosságú Wuhanban a repülőgépek és a vonatok indulását, valamint leállították a teljes tömegközlekedést. Wuhan tömegközlekedésének leállítása helyi idő szerint 10 órától lépett hatályba. Hasonló lépéseket tettek éjfél óta a hétmilliós lélekszámú Huanggangban.

Okkal történt a városok zár alá helyezése: a kínaiak egyik fő ünnepe a január 25-i holdújév, ilyenkor milliók kerekednek fel, hogy meglátogassák rokonaikat. Megvásárolták a jegyeiket, de most már nem utazhatnak.

A helyi hatóságok úgy gondolják, a koronavírus új törzse a wuhani piacról származik. A piacot bezárták. A város egyik lakosa a BBc.nek azt mondta: a településen „világ vége”-hangulat uralkodik. Egy másik helybéli a Weibo-médiafelületen kifejtette: a sírás határán voltak, amikor megtudták, milyen intézkedésekre számíthatnak.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek az utasok a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson 2020. január 22-én.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek az utasok a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson 2020. január 22-én.

MTI/EPA

A jelentések szerint az egészségügyi hatóságok kötelezővé tették a maszk viselését a városban. Azt tanácsolják az embereknek, hogy kerüljék a tömeget és a nyilvános összejöveteleket. A gumikesztyűk és a sebészeti maszkok iránt egyre növekszik a kereslet. A Taobao, a kínai online kiskereskedelmi óriás figyelmeztette az eladókat, a járvány miatt ne a profitszerzésre hajtsanak.

A kávézók, mozik, színházak és kiállítások mindkét városban bezártak. Ezhou - a több mint egymillió lakosú város - vezetése bejelentette, hogy lezárta vasútállomásait, míg a főváros, Peking lemondta újévi rendezvényeit.

A legtöbb halálesetet eddig Hubei tartományban történt, amelynek fővárosa Wuhan. A 17 áldozat többsége idős volt, és más krónikus betegségekben is szenvedett, ideértve a Parkinson-kórt és a cukorbetegséget. A wuhani kórház orvosa a BBC-nek azt mondta, tapasztalatai szerint a vírus aggasztóan gyorsan terjed. Betegek ezrei árasztják el az egészségügyi intézményeket, órákon át várakoznak, pánikban vannak.

Mit tudunk a vírusról?

A vírus, amely jelenleg 2019-nCoV néven ismert, a koronavírus új törzsének része, korábban nem azonosították emberi szervezetben. Egyes kutatók szerint a betegség kígyóktól ered. A Journal of Medical Virologyn szaklap szerdán közzétett tanulmányának genetikai elemzése alapján a kígyók a vírus "legvalószínűbb vadon élő hordozói", de más forrásokra is szükség lenne a teljes bizonyosság eléréséhez. Több szakember megkérdőjelezte az elméletet. Szerintük kulcsfontosságú, annak kiderítése, hogyan terjed át a betegség állatról emberre.

A vírus megfertőzi a tüdőt, és a tünetek lázzal és köhögéssel kezdődnek. Kialakulhat légszomj és légzési nehézségek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgősségi bizottsága továbbra is vitatja, hogy az új vírus miatt globális vészhelyzetet kell-e hirdetni.

A globális veszélyhelyzet a WHO által hozható legmagasabb szintű riasztás, ezzel a lehetőséggel korábban a sertésinfluenza, a Zika-vírus és az Ebola megfékezésénél éltek.

Mi a kép világszerte?

A nemzetközi hatóságok jelezték, átvizsgálják a Kínából érkező utasokat. Thaiföld megerősítette, eddig négy esettel találkoztak.  Az Egyesült Államok, Japán, Tajvan és Dél-Korea egy-egy esetet jelentett. Donald Trump amerikai elnök szerint “urai a helyzetnek", továbbá bízik a kínai hatóságok által biztosított információkban.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.