Hatvanezren haltak meg december óta Kínában a covid miatt

  • narancs.hu
  • 2023. január 14.

Külpol

A hatóság igyekszik csökkenteni a valós probléma súlyát.

Tavaly decemberben végleg feladta Kína a zéró tolerancia elvét a covid elleni védekezésben és feloldotta az egészségügyi korlátozások egy részét. Ennek következtében brutális gyorsasággal terjed a vírus, a halálos áldozatok száma pedig december 8. és az idén január 12. között, vagyis öt hét alatt megközelítette a 60 ezret.  Ebben a számban azonban nincsenek benne az egészségügyi intézményen kívül elhunytak, mondta újságíróknak Jiao Yahui egészségügyi tisztviselő.

Hogy valójában hányan halnak meg naponta, hetente Kínában a covid miatt, nem lehet tudni. Nemcsak azért nem, mert eleve csak a kórházakban elhunytakat számolják, hanem azért is, mert az ország változtatott a módszertanon. A statisztikában már csak azok szerepelnek, akik közvetlenül a koronavírus okozta légzési elégtelenségben haltak meg, vagyis számos halálesetet már nem a covid miatt bekövetkezettként tartanak nyilván. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten bírálta már az új kínai gyakorlatot, írja a Portfólió.

A valós adatok sokkal tragikusabb képet mutathatnak. Az Airfinity brit orvosi elemző cég szerint Kínában naponta húszezer halálesetet regisztrálnak. A járvány mostani hulláma január 13-án valószínűleg tetőzött Kínában, és a becslések szerint január végén napi 25 ezer haláleset is várható. Miközben folyamatosan egyre hosszabb sorok vannak már a ravatalozók előtt, különösen a fővárosban, a kínai hatóságok igyekeznek lekicsinyelni a halálos áldozatok számát.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.