Házasodhatnak és örökbe is fogadhatnak az azonos nemű párok Szlovéniában

Külpol

A szlovének szerint ez igenis beletartozik a családtörvénybe.

A szlovén parlament módosította kedden a családtörvényt: beleiktatta az azonos neműek házasságát és az azonos nemű párok örökbefogadási lehetőségét is. A jogszabályt 48 igen és 29 nem szavazattal fogadták el  szlovén közszolgálati televízióközlése szerint. 

A módosított törvény a házasságot két személy szövetségeként határozza meg, és lehetővé teszi az azonos nemű házastársak számára, hogy ugyanolyan feltételekkel fogadjanak örökbe gyermeket, mint a különneműek.

A kormány által kidolgozott törvényjavaslatot két hónappal azután fogadták el, hogy az alkotmánybíróság kimondta: az azonos neműek házasságának és az általuk történő örökbefogadásnak a tilalma nem egyeztethető össze az alkotmánnyal. Akkor a testület két azonos nemű házaspár alkotmányjogi panasza alapján tárgyalt az ügyben. A pároknak nem engedélyezték a házasságkötést az anyakönyvi hivatalban, és nem kerülhettek fel az örökbefogadásra jelentkező szülők listájára. A bíróság az utóbbival kapcsolatban rámutatott, hogy határozata "nem vezet be örökbefogadási jogot", mindössze annyit jelent, hogy a jogalkotónak szem előtt kell tartania a diszkrimináció tilalmát, és lehetővé kell tennie az azonos nemű házaspárok számára, hogy örökbefogadásért folyamodhassanak.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.