Hivatalos: az emberi jogok és az LMBTQ mellett kiálló David Pressman az új amerikai nagykövet

  • narancs.hu
  • 2022. július 29.

Külpol

Joe Biden amerikai elnök javaslatát megszavazta a szenátus.

Ahogy azt májusban mi is megírtuk, David Cornstein másfél évvel ezelőtti lemondása után ismét lesz amerikai nagykövet Budapesten. Az amerikai szenátus azonban csak most szavazta meg az LMBTQ-ügyek és az emberi jogok szószólójaként is ismert, nemzetbiztonsági ügyekben is rendkívül otthonosan mozgó David Pressmant magyarországi nagykövetnek.

A szenátus 61-30 arányban szavazta meg a diplomata és polgárjogi ügyvéd jelöltségét - írja a Hvg.hu. A lap kiemeli: csak republikánusok szavaztak ellene, de például Mitch McConnell, a republikánus kisebbség vezetője mellette szavazott.

A Demokrata Párthoz kötődő David Pressman 45 éves, ügyvéd, számos hollywoodi kapcsolata van, ügyvezető igazgató volt például George és Amal Clooney alapítványában. A nemrég elhunyt Madeleine Albright volt külügyminiszter mellett emberi jogi tanácsadóként dolgozott, Barack Obama elnöksége alatt, 2014 és 2017 között pedig nagyköveti szinten képviselte országát az ENSZ-ben.

Pressman az LMBTQ-közösség elismertetéséért küzdő munkacsoportot is vezette az amerikai külügyben.

A diplomata érkezéséig Marc Dillard ügyvivő látja el Budapesten az amerikai képviseletet.

A Hvg.hu szerint az, hogy Biden éppen Pressmant nevezte ki, sokkal inkább az orosz–ukrán háborúval függhet össze, mintsem azzal, hogy mi az álláspontja a magyar kormánynak az LMBTQ-mozgalomról. A nagykövet ugyanis nemcsak kisebbségi jogok területén, hanem a nemzetbiztonsági ügyekben is rendkívül otthonosan mozog. Két amerikai elnök ciklusa alatt közvetlenül három kabinettagnak dolgozott, mindannyian a nemzetbiztonság vagy a bűnüldözés területén.

A diplomata szenátusi meghallgatásán kifejtette, hogy minden értékelés arra mutat, Magyarországon valóban hanyatlik a demokrácia, ám ez a hanyatlás egy eufemizmus, ugyanis leplezi a sajtószabadság leépítése, az igazságszolgáltatás befolyásolása mögött meghúzódó szándékosságot. Erről szerinte kell beszélni a kormányzati szereplőkkel, de a civil szervezeteket is a lehető legtöbb eszközzel támogatni kell, hogy részt vehessenek a demokratikus folyamatokban - írja a lap.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.