Hivtalosan is elnökjelölt Trump, J. D. Vance-t akarja alelnöknek

  • narancs.hu
  • 2024. július 16.

Külpol

Vance az egyik legerősebb kritikusa volt Trumpnak, ez mostanra egész más irányt vett.

Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot hétfőn, néhány nappal az ellene elkövetett merényletkísérlet után – számolt be az MTI.

A volt elnök Truth Social-oldalán közzétett nyilatkozatában a 39 éves James David (J. D.) Vance ohiói szenátort nevezte meg alelnökjelöltjének. Vance Trump egyik legélesebb bírálójából egyik legelkötelezettebb védelmezőjévé vált, mellesleg íróként is kifejezetten ismert, ő írta a meg is filmesített Vidéki ballada az Amerikai Álomról című könyvet.

Donald Trump azt írta, hogy Vance a legalkalmasabb alelnökjelöltnek, s a választási kampány során egyebek között a csatatérállamoknak számító Pennsylvania, Michigan, Wisconsin, Ohio és Minnesota munkásainak, illetve farmereinek megnyerésére fog összpontosítani.

Joe Biden jelenlegi amerikai elnök kampánycsapata élesen bírálta Vance jelölését, egyebek között úgy vélve, hogy „tekintet nélkül az amerikai népnek okozott károkra” végre fogja hajtani Trump „szélsőséges politikai terveit”.

Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Éltanulók

Az elmúlt években Magyarországon is részben marketinges buli lett a Budapest Pride, ám most, hogy a kormány betiltaná a felvonulást, elkezdtek mellőle eltűnni a multik. Úgy tűnik, idén a legnagyobb látható partner Budapest önkormányzata lesz.

Kutyaharapást szőrivel

Néhány milliárd forint és a működő külföldi módszer átvétele kellene a kóborkutya-állomány felszámolásához. A kormány ehelyett szigorú szabályokat hozott, amelyek irreálisan nagy büntetést szabnak ki a vétkes gazdákra, az önkormányzatok pedig nem tudják az előírásokat betartatni.