Először Caracasban, vagyis Venezuelában száll le a 747-es, de ennek nincs jelentősége, mert csak egy szeméttelepet látni. Aztán még 26 percet kell repülni, és a szemünk elé tárul Aruba, a Holland Antillák legészakibb szigete, az ABC-paradicsom első tagja. (Van még Bonaire és Curacao.)
Földrajz, meteorológia
Bár az összesen 28 kilométer hosszú sziget csak 15 mérföldre van Dél-Amerika északkeleti csücskétől, valójában, mihelyt átrepüli a Jumbo a caracasi part vonalát, külsőségekben máris az Egyesült Államokban találja magát az amúgy gyanútlan ember.
Arubában télen is nyár van, meg nyáron is. Mindig 28 uszkve 32 fok. Ezt Fahrenheitben is meg lehetne mondani, hogy mennyi, de minek. Amikor Pesten (illetve Balmazújvárosban) esik a hó és röpködnek a mínuszok, akkor ott az ember az alsógatyáját is teleizzadja a párás harminc fokban, amíg rá nem jön, hogy ezt aránylag egyszerű módszerrel megtakaríthatja magának. Igaz, légkondicionáló berendezés minden fedett helyen működik, néhol a jogosan elvárhatónál magasabb hatásfokkal is. A szabadban pedig mindig fúj a szél, néha lekapja a baseballsapkát, messzire viszi. Mire megtaláljuk, hopp, már le is égett a homlokunk.
Lakosság, élőlények
Aruba tiszta Amerika, bár nem amerikaiak élnek a szigeten. Õk csak nyaralnak ott, elég sokan. Rájuk szabatott minden, a gazdagabbaknak a ruhájuk is. A szállodánk udvarán kis Dunkin Donuts, de lehet telefonon rendelni Pizza Hutot is. Ám minket most az arubaiak érdekelnek, akik nem laknak a szállodákban, hanem dolgoznak: a pizza másik oldalán állnak.
A kis szigeten 85 500 ember rendelkezik állandó és bejelentett lakással, s van vagy 3-4 lezüllött egyén is. A munkanélküliség 0,5 százalékos, ami még Hitler Németországának is becsületére vált volna. Ráadásul Arubán a hadsereget egy kiszuperált parti őrhajó jelképezi, amely a teherkikötő oldalának támasztva folytat elrettentő erődemonstrációt.
A pincéreken, buszvezetőkön, mosodai és szállodai alkalmazottakon kívül lakik még a szigeten jó néhány iguána is, meg a legyek, amelyek a táplálásukra szolgálnak, valamint van három ló, egyenként kocsi elé fogva, meg még néhány csak úgy. Látni néha hatalmas papagájokat vagy miket, nagy, csiricsáré madarakat, meg kisebbeket is, de azok nem olyan feltűnőek. Van galamb is, akkora, hogy nálunk legfeljebb nagyobbfajta verébnek néznék. Körös-körül a tengerben halak hancúroznak, s ezek megregulázására alkalmazzák Pelikánt, aki esetleg kormorán is lehet; mindenesetre, amikor hal van a szájában, az lehúzza rendesen a csőre alját, úgyhogy akkor tényleg pelikánnak nézné a gyanútlan utazó. Ja és vannak még vendégmunkások is a szigeten: a sötétebbek utcát sepernek, a világosabbak szállodát igazgatnak, a gyanúsabbak pedig drogot árulnak, valamint az ezzel kapcsolatos késeléses műveleteket végzik.
Aruba nyelvei
A szigetlakók anyanyelve a Papiamento, amit kisbetűvel kellett volna írni, mint általában a nyelveket. De ez olyasmi keverék, mint az eszperantó, igaz, az is kisbetű. Hát, akkor nem tudom, de ők nagybetűvel írják. A keverékben - született mixerek nyelve! - van egy nagy adag portugál, sok-sok angol, majd pedig jövevényszavak még vagy negyven más nyelvből. Csak a példa kedvéért: ha valaki kap egy braun lédit, akkor azt mondja, masha danki, vagyis köszönöm. Ha a tizenhatodikat kapja, akkor azt mondja: brasa mi, vagyis csókolj meg, kis mixer, keblemre, haver. A huszonnegyedik után azt kell mondani: ayo, s leesni a bárpult alá, ami annyit tesz, hogy szia, öregem, momentán nem kérek többet, írd az egészet a számlámra.
Hanem az arubaiak nem egynyelvű emberek, ebben is különböznek a hazai bennszülött lakosságtól. A sziget hivatalos nyelve a holland, ami nem szép, de kérvényekre írva adekvátnak tekinthető. Ezt a kisiskolások az ábécéskönyvvel együtt szívják magukba. Aztán ott van még az angol, amely nyelvet mindenki beszéli, és a spanyol is, amit szintén. Aki pedig középiskolába is járt, annak legalább alapfokon a fejébe verik a franciát vagy a németet is (választható), igaz, ezt később majdnem mindenki el is felejti.
A gazdasági helyzet
Stabil. Majdnem másfél milliárd dolláros GDP-vel, amelyből egy-egy arubai állampolgárra 16 896 dezső jut. Az éves infláció pillanatnyilag 3,2 százalék körül van. Minden áttétel nélkül a turizmusból származik a nemzeti össztermék 38 százaléka, ez az iparág a gazdaság húzóereje.
Történelmileg ez úgy alakult ki, hogy 1986-ban bezárt a szigeten az addigi fő munkáltató, az olajfinomító, mert addigra jóval olcsóbb lett a helyi terméknél a Mexikóból importált nafta. Egyszerre 40 százalékos munkanélküliség lépett fel. Akkor új kormány is lett, s hiteleket vett fel, elsősorban az amiktól és - Hollandia segítségével - az EU-tól. Tíz év alatt majdnem hárommilliárdot költöttek építkezésre és infrastruktúrára. A pénzből főleg szállodákat építettek, szám szerint tízet. S vagy ugyanennyi kaszinót is. Akkor sokan dolgoztak az építkezéseken, majd, amikor a korábbi 2700 szobával szemben már 6800 üzemelt, átképezték magukat személyzetté.
Soppingolni a szállók halljában, illetve az Oranjestad nevű főváros három belső utcáján járkálva lehetséges. A Gucci- és Lacoste-cuccokon kívül láthatóan nagy keletjük van a vámmentes parfümöknek és az olcsó, valamint nagyon ronda aranyékszereknek is.
A turizmusból fakadó bevételről a kormány nyilvánvalóan alulbecsült adatokat tesz közzé (tavalyról pl. 571 millió dollárt említenek), a többit okosan titkolják az adóhivatal elől, és viszont. Másrészről a lakosság is elégedettebb így, mert tulajdonképpen nem élnek rosszul, s nem kell azt nekik tudni, hogy még ennél is jobb lehetne. Majd talán jövőre. Hacsak nem vezetik be, mint ahogy fenyegetőznek vele, ott is az áfát.
A politikai helyzet
Kifejezetten stabilnak mondható. Az 1986 óta nagyjából önálló sziget élén a holland királynő által kinevezett kormányzó áll, ám a tyúkólszerű parlamenti épületben ülésezgető 21 képviselőt az istenadta nép választja négy évre. Arubán hosszabb ideje kereszténydemokrata-liberális koalíció kormányoz, a szocdemek ellenzékben időznek. Arubai Út Körök még nem alakultak, a földmunkások pedig nemcsak szervezetlenek, de nincsenek is. A kommunizmusról azt hiszik szegények, hogy az egy európai betegség, amit a nagy hidegben lehet kapni, s utána sokáig tüsszög az ember.
A hadügyeket, a külügyet és az igazságügyet Amszterdamban intézik, a többi miniszter helyben székel. A legfontosabb poszton a kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter áll, de jelentős szerepet visz az államéletben a parlamenti büfés is. A miniszterelnök titkára viszont kijött hozzánk az utcára, hogy napszúrás elleni tanácsokkal lásson el minket. (Azt mondta, hogy üljünk át az árnyékba, ha jót akarunk.)
Tudni kell még, hogy az Aruba szigetén világra jött bennszülött nemcsak helyi állampolgárságot nyer ezzel a többé-kevésbé maradandó aktussal, de az Európai Uniónak és a NATO-nak is tagja lesz egyúttal, amire nyugodtan mondhatja a Kovács László, hogy ezeknek csak megszületni volt nehéz. De ott sem fenékig naptej az élet, habár combközépig biztos az.
A kaja meg a pia
Elég rendes. Amellett, hogy minden szállodának van három-négy étterme, bisztrója, még száz, úgynevezett nemzetközi étterem igyekszik kicsalni a nyaralók pénzét, nem beszélve a fásztfúdok végeláthatatlan soráról, amelyek gasztronómiai szeméttel látják el az ilyesmire éhező töméntelen amerikait.
Amennyit tíznapi, relatíve aktív étteremteszt után mondhatok: helyi specialitásban verhetetlenek a fiúk, egyáltalán nem öntenek le mindent csípős karibi generálszósszal, amitől csak égne az ember pofája, hanem éppen ellenkezőleg, a rafinált ízek és a különleges, ámde nemes alapanyagok harmóniája, hogy ne mondjam, orgiája a menü.
Van rák, kagyló, languszta, polip, tinta- és igazi hal, meleg égövi zöldségek és gyümölcsök, minden ehető állat húsa, tészták, ötféle kenyér, fűszervajak, csuda-szószok, rizs, mindenféle lepény, közte lepényhal is. Aki szeret enni, annak Arubán a helye, ráadásul nem igaz, hogy a meleg elvenné az étvágyat.
Hanem Arubán nemcsak esznek a népek: legalább ugyanannyira fejlett a helyi italfogyasztási kultúra is. Whiskyt, tequilát, ilyen baromságokat csak addig isznak a turisták, amíg van még a tax freeben vásárolt piásüvegben valami. A második nap hajnalától azonban az euroalkohol helyét természetes módon veszi át a helyi koktélkultúra megannyi dúsan nedvedző virága. A Margariták, rumpuncsok, Bloody Maryk és mentolos kotyvaszok nyitják a sort, jégkockával vagy még ennél is gyakrabban jégkásával, majd jönnek a ravaszabb, Bailey´s és kókusztej alapú, alattomosan felszívódó szesztermékek, de a lényegre csak a harmadik nap délutánján érez rá a mégoly tapasztalt utazó alkoholista is.
A lényeg pedig a Brown Lady, a las Cabanas, főleg délután fél öttől hatig, vagyis a happy hour idején, amikor kettőt adnak egy áráért, s hozzá nevetnek, táncolnak, pont ellenkezőképp viselkednek, mint egy magyar csapos. Ja és még valami: tessék on the rocks kérni, mert a jégkása alattomos dög, az ember felszívja a szívószálával, ráhelyezi a torkára, ahol is jégdugót képez a gonosz, s három napig csak biccentéssel rendelhet az érzékeny egészségű utazó.
Az említett italt egyébként nem nagyon reklámozzák. Úgy lehet megismerkedni vele, hogy az ember gyereke iszik éppen egy arcfonnyasztó Margaritát vagy egy gejl Daïquirit, amelyek alkoholtartalmát csak erre a célra kifejlesztett szuperérzékeny közlekedési rendőrségi műszerek segítségével lehetne - esetleg - kimutatni, amikor csodálkozva látja, hogy a mixerfiú percekig mozdulatlanul tart a keverőedény fölé (fejjel lefelé) egy-egy fehér- és barnarumos üveget, majd Bailey´st önt hozzá, mintegy három percen keresztül. Tenyere izzadni kezd (nem a mixeré), idegesen integet, s a levegőt kapkodva kérdi: Mi az, mi az? Ba-ba-ba-braun lédiii?
Jeeeee.
Brown Lady, az italok királynője nem jár egyedül. Kell belőle kérni indulásképp kétszer három decit négyszer, s ehhez jön még a happy hour, vagyis... Aztán ezt ismételgetni szorgalmasan, egy felfedező kérlelhetetlenségével, néha hosszan ízlelgetni egy-egy kortyot, máskor, ha nagy a baj, gyorsan leönteni kettőt (na meg még a happy hour).
A kúrát éjszaka kitűnően kiegészítheti a szállodai jégszekrényben tartott Polár sör hatos csomagja, intenzív melegérzet esetén a folyosó végén található jégkockagépből nyert kubusokkal megszórva. Napközben is tanácsos sört inni, esetleg egy-egy gyengébbre kevert BL persze belefér, de az étkezésekhez inkább finom fehérbor ajánlott, halneműhöz természetesen blanc de blanc, húshoz, ha valaki ragaszkodik melegvérű állatok tetemének fogyasztásához, könnyű bordói. Aztán egy kávé (eszpresszó csak a jobb helyeken van). Aztán egy konyak. Aztán még egy. A többi fakultatív. De nem könnyű megállni. A tengerpartot szerencsére puha homokból csinálták, igaz, csúszik, felállni nem könnyű. De kis gyakorlattal azt is meg lehet csinálni. Csak nem érdemes.
Tardos János
