Indiai évforduló: Érinthető változások

szerző
- kyt -
publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Két hét múlva ünnepli India fél évszázados függetlenségét. Azt viszont már erősen vitatják ott is, külföldön is, valóban van-e mit ünnepelni. Elismerésre méltó demokratikus intézmények, ígéretes jelei a régóta késő gazdasági fellendülésnek, ugyanakkor egymást gyorsan váltogató, ingatag kormányok, politikai botrányok sora, változatlan szegénység, nyomorúság, mély társadalmi szakadékok.

Két hét múlva ünnepli India fél évszázados függetlenségét. Azt viszont már erősen vitatják ott is, külföldön is, valóban van-e mit ünnepelni. Elismerésre méltó demokratikus intézmények, ígéretes jelei a régóta késő gazdasági fellendülésnek, ugyanakkor egymást gyorsan váltogató, ingatag kormányok, politikai botrányok sora, változatlan szegénység, nyomorúság, mély társadalmi szakadékok.

Az utóbbiak szűkülése szimbolikus jeleként is értelmezhetnénk akár, hogy a jubileum előtt egy hónappal első ízben választottak az ország államfőjévé a kasztrendszer legaljáról egy érinthetetlent, akinek a - születésükkel determinált - sorstársait Gandhi harijanoknak, isten gyermekeinek nevezte felemelésük érdekében, mostanában viszont visszakapták a dalit elnevezést.

Középosztály, lentről

Kocheril Raman Narayanan a majdnem egymilliárdos - és hamarosan a népességi világranglista élére ugró - India új, mintegy kétszázmillió embert felölelő középosztályához tartozik. Ez a tömeg úgy jött létre, hogy az 1950-ben elfogadott alkotmányban rögzített elvek alapján meghatározták az alacsonyabb kasztbeliek számára fenntartott állások arányát a kormányhivatalokban. És mivel a komolyan csak öt évvel ezelőtt elindított reformokig az ország lényegében a szocializmust, az államgazdaságot építette, sok volt az állás. A társadalmi nemlét határáról a jólét felé igyekvő új polgárság azonban belemerevedett az igyekezetbe. Egy mozdíthatatlan és korrupcióval sűrűn átszőtt bürokrácia fenntartója lett, körülbástyázva magát a saját érdekeit végsőkig védő munkaügyi törvények kusza szövedékével.

Narayanan ötévi alelnökösködés utáni megválasztását tekinthetnénk akár ötven év demokrácia sikerének is, ha nem sötétítené a képet, hogy az előrelépés a dalitoknak és más rászorulóknak (például a lakosság 23 százalékát kitevő különféle bennszülött csoportoknak) a tizedét sem érintette. Õ maga sem értette sokáig, hogyan juthatott ilyen magas polcra. Kritikusai szerint az alacsony származásával ügyesen operáló politikai marketing tehet róla; valójában egy engedelmes hivatalnokkal állunk szemben, aki semmit sem tett önmagán kívül bárki más felemeléséért. A kasztrendszer él, és ezen nem változtatnak az utóbbi évek gazdasági sikerei sem.

Ezek a sikerek látszólag Andra Pradesh, Karnataka, Kerala és Tamil Nadu déli szövetségi államokhoz kötődnek. A világsajtóban hónapok óta divat például Karnataka fővárosáról, Bangaloréról beszélni, az informatika és az űrkutatás indiai központjáról. A fogyasztóspecifikus számítógépes programok indiai exportja tíz év óta évi 50 százalékkal emelkedik, és az export majdnem egyharmadát Bangalore, illetve a mellette felépült Electronic City cégei, köztük a Nestlé, a Swissair és más nagyvállalatok ide telepített szakrészlegei állítják elő, állítólag nagyságrenddel több alkotó hazai hozzájárulással, mint bármelyik fellendülő, térségbeli országban.

De még így sem ezen a vidéken terem a GDP (egy főre eső aránya itt még alacsonyabb is az országos átlagnál). Legalábbis egyelőre. A helyi feltörekvő üzletemberek persze mindenkinél jobban vágynak a reformokra. Nekik már az is hatalmas lépés előre, hogy nem kell hónapokig kilincselniük Delhiben kapacitásbővítési, export- és egyéb pitiáner engedélyekért.

Csak szigetek

India számára azonban csak az volna igazán előrelépés, ha a piaci reformok még gyorsabban haladnának, ha legalább annyit költene oktatásra, mint a Szahara alatti afrikai országok, ha elmozdulna az ötven százalék körüli arányról az írástudatlanság. Így a fellendülésnek csak szigetei vannak társadalmi és földrajzi értelemben is. Mindehhez pedig egy többé-kevésbé stabil kormányzat kellene, nem olyan, amilyen a mostani, Inder Kumar Gujral-féle, amely 15, egymást zsaroló és sakkban tartó párt széthúzó erőinek terében egyensúlyoz. A stabilitás szerkezetének viszont másnak kell lennie, mint lényegében 40 év nehézkes, egypárti hegemóniájának. A szerkezet még nincs meg, de a kontemplatív indiai lélek még mindig vigasztalhatja magát azzal a jubileumon, hogy az elmúlt öt évtized sokkal rosszabbul is elsülhetett volna.

- kyt -

szerző
- kyt -
publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...