Román hírszerzők Bécsben: Az osztrák Matrjoska-baba

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha valaki azt hiszi, hogy a bécsi Die Presse július 24-i számában közreadott elemzés - időzítését tekintve - csak a véletlen műve, az téved. Nem a forgandó balszerencse dobta a köztudatba most ismét a szomszédaival szemben "agresszív Magyarország", továbbá a "sovinizmus és nacionalizmus" jegyében egy húron pendülő magyar parlamenti pártok képzetét, illetve a renitens magyar kisebbségek jelentette kontinentális veszélyt. Miként az sem véletlen, hogy az orosz diplomácia épp most indította el nagyszabásúnak és kisstílűnek egyként nevezhető akcióit Nyugaton, és igyekszik bizonygatni segítőkészségét és nélkülözhetetlenségét azon államok előtt, amelyek végül mégis kimaradtak a NATO-bővítésből.

Ha valaki azt hiszi, hogy a bécsi Die Presse július 24-i számában közreadott elemzés - időzítését tekintve - csak a véletlen műve, az téved. Nem a forgandó balszerencse dobta a köztudatba most ismét a szomszédaival szemben "agresszív Magyarország", továbbá a "sovinizmus és nacionalizmus" jegyében egy húron pendülő magyar parlamenti pártok képzetét, illetve a renitens magyar kisebbségek jelentette kontinentális veszélyt. Miként az sem véletlen, hogy az orosz diplomácia épp most indította el nagyszabásúnak és kisstílűnek egyként nevezhető akcióit Nyugaton, és igyekszik bizonygatni segítőkészségét és nélkülözhetetlenségét azon államok előtt, amelyek végül mégis kimaradtak a NATO-bővítésből.

Az említett cikk ködös utalásokat tartalmazott olyan előrejelzésekre, amelyek gyakori fordulatai voltak a ceausescui érveknek éppúgy, mint azon korábbi - jobbára erőteljesen jobboldali - nyugati publikációknak, amelyek geopolitikai megfontolások alapján szerettek volna minden kisebbségi problémát visszavezetni a "magyarok gátlástalanságára", s úgy leírni a magyar politikai kultúrát, mint a balkáni közállapotok közép-európai hű megtestesítőjét.

Ám míg korábban mindez a nemzetállami ábrándokat és a nagyon is valós sovén elnyomást igazolni igyekvő román, szlovák stb. politika következménye volt, addig mára azoknak a céljait szolgálja, akiket megrémített az európai integráció és érdekeikkel határozottan ellentétes a NATO bővítése.

Persze paranoid butaság lenne azonos forrásokra visszavezetni az eljövendő NATO-tag Magyarország "kihívásával" szembesülő osztrák reakciókat és Moszkva nagyhatalmi vagy például a csatlakozásban vesztes Bukarest, Pozsony sértett illúzióit. Ugyanakkor az érdekek mégis lehetnek hasonlóak, a módszerek pedig kísértetiesen azonosak. Miként az sem először fordul elő, hogy az említett tényezők érdekérvényesítése összehangoltan működik.

Megfelelő információk állnak rendelkezésre annak igazolására, hogy a Die Presse cikke ténylegesen az osztrák katonai hírszerzés korábbi "elemzésein" alapul, és bár a

-SCU-

szignó, mellyel a lap a cikket közreadta, közvetlen román szerzőséget sugall, a tényleges szerző egy kezdő osztrák szabadúszó zsurnaliszta, név szerint egy bizonyos Schumann. Hogy miért nem írta alá saját néven a cikket, arra több magyarázat is kézenfekvőnek mutatkozik. Egyrészt ekként (is) védhette hírszerző forrásait. Ugyanakkor a "román kapcsolat" felvillantásával alkalmat teremthetett arra - ami véleményem szerint a cikk legfőbb szándékaként is felfogható -, hogy megzavarja a magyar-román kapcsolatokat, alkalmasint növelje a helyi feszültséget, messzebb tekintve pedig súlyt adjon annak az elgondolásnak, miszerint a magyar-román konfliktus éppoly valós ma is, mint korábban volt, így veszélyessége a NATO-ra több mint nyilvánvaló.

Feltehető persze a kérdés: egy álszignóval ellátott és egy kezdő által összetákolt írás mennyiben befolyásolhat akkora politikai horderejű eseményeket, mint az európai biztonságpolitikai és gazdasági integráció? Ha csak Schumann kolléga opusáról lenne szó, a dolog valóban nem érdemelne nagyobb figyelmet. Súlyosabb következtetések levonására kötelez viszont a tény, hogy a lap főszerkesztője, Andreas Unterberger messzemenően osztja a cikk következtetéseit. Olyannyira, hogy a 80-as évek elején, a Die Presse egyik hétvégi, úgynevezett Spectrum mellékletében nagy tanulmányt szentelt ugyanezeknek az érveknek; a magyar történelmi agresszivitással kapcsolatos személyes megszállottsága pedig olykor-olykor azóta is fellelhető megnyilatkozásaiban.

-SCU- mögött tehát Schumann rejlik; Schumann mögött Unterberger, Unterberger mögött pedig azok az elemzők, akik az osztrák katonai hírszerzés álláspontját meghatározni látszanak. Kész osztrák Matrjoska-baba.

De ki - vagy mi - áll az említett ellenzők szándéka és félelme mögött? Ha e kérdésre úgy válaszolunk, hogy az osztrákokat aggasztja a kontinentális integrációba versenytársként is belépő Magyarország, nem járunk messze az igazságtól. Ám ez nem minden, hisz - miként azt Andreas Unterberger korábbi, Magyarországgal foglalkozó publikációja tanúsítja - az eszme több évtizedes, és kísértetiesen hasonlatos, ha nem épp azonos mindazzal, amit a ceausescui időszakban Magyarországról megfogalmaztak a bukaresti elemzők. Ezen persze aligha lehet csodálkozni, hisz az efféle együttműködés a két ország "bizonyos körei" között korántsem új keletű, mindazonáltal elég tartósnak mondható. Nem véletlen, hogy évtizedeken át itt, Auszriában működött - méghozzá igen hatékonyan - az a román kémszervezet, amely Marin Ceausescu - az akkori román államfő testvére - vezetésével nemcsak a Romániával szembeni nemzetközi szimpátia és a magyarokkal szembeni antipátia alakításában játszott kulcsszerepet, de köztudottan együttműködött az osztrák titkosszolgálattal a közös - és persze ugyancsak titkos - gazdasági kapcsolatok kiépítésében, melyeknek java részét a Közel-Keletre irányuló fegyverexport tette ki.

Marin Ceausescu

1989. december 28-án Ausztriában öngyilkosságot követett el. Mások úgy tudják: inkább az osztrák-román titkosszolgálati együttműködés legfőbb tanújának elhallgattatásáról volt szó. A dolog e percben bizonyíthatatlan, ám nem kétséges: a ceausescui korszak után a kapcsolatoknak korántsem lett vége, bár a folytatást már nem a bécsi román kereskedelmi képviselet, hanem a Bancorex nevű, vegyes tulajdonú - de bukaresti székhelyű - bank jelentette, mely 1995-ben elegáns irodát nyitott a bécsi román turisztikai képviselet mellett, szemközt a Votivkirchével, mondhatni, az osztrák elhárítás orra előtt.

A Bancorex, melyet az egykori román kormánypárt, a Ion Iliescu vezette PDSR tartott - és tart ma is - befolyása alatt, azóta sanyarú időket kényszerül átélni. Vezetői csalás és milliárdok hűtlen kezelése gyanújával már a román ügyészség zárkáiban ülnek; a hírszerzéssel fenntartott, kiemelt jelentőségű kapcsolatait is feszegeti az új összetételű román parlament illetékes bizottsága. Hasonlóképpen a Gheorghe Funar volt érdekeltségeként számon tartott, azaz a Románok Nemzeti Egységpártjához (PUNR) "közel álló" Dacia Felix bank vezetői, akik - a csalás és hűtlen kezelés vádján túl - ma már csekély eséllyel tagadhatják a vádat, miszerint az 1991-1996 közötti időszakban hírszerzői és befolyásszerzési feladatokat hajtottak végre a román titkosszolgálatok részére, igaz, Bécsnél egy kissé távolabb, főként Washingtonban és Párizsban.

A jelek szerint Bukarestben tehát levonták a múlt tanulságait, s ha némi tanácstalansággal és felemássággal, de igyekeznek újragombolni azt a bizonyos kabátot. Nem úgy bécsi kollégáik, akik továbbra is a Balkán kapujában toporognak attól a vágytól vezérelve, hogy legalább ott európainak nézzék őket.

Ara-Kovács Attila

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1997/31. (07. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...