Irán konfliktusa az unióval

Embargó, és ami utána következik

  • - kyt -
  • 2012. január 30.

Külpol

Az Európai Unió olajembargójára Irán azzal a fenyegetéssel válaszolt, hogy ő maga állítja le az ide irányuló exportot – aztán valamivel enyhébben fogalmazott. Az IMF az olajárak további emelkedéséről beszél, a szigorodó nyugati fellépés következményeit illetően több a kérdés, mint a bizonyosság.

Az embargó célja, hogy Iránt tárgyalásokra kényszerítsék a fegyverkezési célú urándúsítás leállításáról. Teherán annak idején aláírta az atomfegyverek terjedését akadályozó ún. atomsorompó-egyezményt, amelynek értelmében a Nemzetközi Atomenergia Hivatal (NAH) ellenőrizheti a szerződés betartását. Márpedig a NAH legutóbbi, novemberi jelentése szerint Iránban „nukleáris robbanószerkezet fejlesztésére utaló” tevékenység zajlik. Az ezzel kapcsolatos gyanú persze nem új keletű, a nyugati országok, sőt az ENSZ Biztonsági Tanácsa is több ízben felrótta, illetve szankcionálta Irán erőfeszítéseit atomfegyver gyártására.
Az uniós döntés értelmében a meglévő szerződések alapján júliusig még folytatódik a szállítmányok fogadása, új megállapodásokat azonban már nem kötnek. Az EU veszi fel az iráni olajexport 20 százalékát, és bár egyes feltevések szerint ezt a mennyiséget – nyomott áron – Irán értékesíteni tudja majd az ázsiai piacon, mások azonban az ottani fogadókészség csökkenéséről beszélnek. A feltételezések szerint a mostani uniós embargó a korábbi, Washington által bevezetett pénzügyi és kereskedelmi szankciókkal együtt érzékelhető hatással lesz az iráni gazdaságra, csak az a kérdés, hogy megváltozik-e ettől Teherán álláspontja, és hajlandó lesz-e érdemi megbeszélésekre. A nyugati országok éppen azért döntöttek a keményebb fellépés mellett, mert az iráni fél hangoztatta ugyan tárgyalási készségét, de ez az atomfegyverkezés kérdésére végül sosem terjedt ki.

Ökölrázás és gazdasági nehézségek
Irán már a szankciók puszta lehetőségére azzal a fenyegetéssel reagált, hogy lezárja a Perzsa-öbölből kivezető Hormuzi-szorost, amelyen a világ összes olajexportjának több mint az egyharmada (!) halad át naponta. Válaszul egy amerikai repülőgép-anyahajó társaságában egy brit és egy francia flottaegység is áthaladt a szűk kijáraton – jelezve a várható ellenlépést. Aztán jött a szállítások azonnali leállításáról szóló fenyegetés, az utolsó januári vasárnapon pedig ennek finomított változata („csak bizonyos országok esetében, majd, valamikor”), amely inkább ökölrázásnak tűnik.

Gyakorlatoznak a Hormuzi-szorosban


Gyakorlatoznak a Hormuzi-szorosban

Fotó: MTI

Az uniós embargót főként azért bírálják, mert miközben szándékolt hatása bizonytalan, Európa számára az amúgy is válságos gazdasági helyzetben további nehézségeket okozhat. Ha sikerül – és nyilván sikerül – pótolni a kieső iráni olajat, időbe telik a logisztika és a finomítókapacitások átszervezése, miután az utóbbiak újabban beszűkültek Európában. Ha pedig Irán azonnal beszünteti a szállításokat, az IMF szerint átmenetileg 20-30 százalékkal is megemelkedhetnek az olajárak. Ráadásul az iráni olaj legnagyobb fogyasztója éppen a nehéz helyzetben lévő Spanyol-, Olasz- és Görögország – az utóbbi behozatalának 30 százalékát teszi ki az iráni import.

Iráni atombomba: egy év múlva meglesz?
Az iszlám köztársaság agresszív középhatalmi ambíciói Izraelt is aggasztják, amely egyébként nem írta alá az atomsorompó-egyezményt, miközben erős a gyanú, hogy rendelkezik is atomfegyverrel – ugyanakkor a zsidó államot képtelenség volna befolyási övezet erőszakos kialakításával vádolni. Eközben az öböl menti arab országok szintén tartanak Teherán hatalmi ambícióitól, és megkönnyebbülnének, ha az Egyesült Államok elhárítaná a fejük fölül az iráni fenyegetést. Miután a nyugati hírszerző szolgálatok éveken át nem tudtak arról, hogy Iránban uránt dúsítanak, a megelőző csapás lehetősége pedig csak Izraelben merült fel átmenetileg, a legborúlátóbb becslések szerint Iránnak akár egy éven belül is lehet atomfegyvere. Egy bomba persze még nem bomba (hiszen a megléte még nem jelent másra közvetlen atomcsapásveszélyt), viszont nyomást gyakorolni csak addig lehet, amíg nem fejlődtek idáig a dolgok.
Sok lehetőség nincs tehát: vagy ölbe tett kézzel figyeli a Nyugat, hogy Irán – Kína és Oroszország passzív asszisztenciája mellett – atomhatalommá válik, vagy vállalja egy beláthatatlan mértékű háborús eszkaláció veszélyét, és megelőző csapásra szánja el magát, esetleg újabb szankciókkal próbálja sarokba szorítani Teheránt. Az utóbbi opció sikere attól is függ, hogy rá lehet-e bírni az iráni olaj legalább néhány ázsiai felvevő országát arra, hogy csatlakozzon az embargóhoz. Ha ez bekövetkezne, akkor viszont a sarokba szorított Iránnak a visszavonuláson kívül csak egy lehetősége marad: mégiscsak a Hormuzi-szoroson áthaladó szállítmányok biztonságának veszélyeztetésével üzenni a külvilágnak.

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.