Iráni elnökválasztás: a keményvonalas Ebrahim Raiszin lett a befutó

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. június 19.

Külpol

A részvétel az eddigi adatok szerint rekodralacsony volt.

Gratulált a keményvonalasnak tartott Ebrahim Raiszinak az iráni elnökválasztáson elért győzelméhez ellenfele, a mérsékeltnek számító Abdolnaszer Hemmati – jelentette az iráni állami média szombaton.

"Remélem, hogy kormánya – Ali Hamenei ajatollah vezetése alatt – virágzást és elégedettséget hoz országunk számára" – áll Hemmati levelében.

Jóllehet a belügyminisztérium azt közölte, hogy a szavazatszámlálás még tart, korábban pedig arról tájékoztatott, hogy a végleges összesítés vasárnapra várható, nem sokkal később Haszan Róháni leköszönő elnök is megerősítette: megvan a választás győztese.

 "Gratulálok az embereknek a döntésükhöz – jelentette be Róháni a televízióban – A hivatalos gratuláció még várat magára, de már tudjuk, ki kapott elegendő szavazatot a választáson, kit választott meg ma az ország" – tette hozzá, bár a győztes nevét nem mondta ki.

Iránban pénteken tartottak elnökválasztást, a felmérések szerint a részvétel akár rekordalacsony is lehetett.

Az előrejelzések Raiszit tartották a választás szinte biztos befutójának. A korábban Teherán főügyészi tisztségét betöltő Raiszi magáénak tudhatta a síita állam legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah támogatását is.

A választáson eredetileg több mint hatszáz jelölt akart indulni, de a jelölteket megrostáló, az állam iszlám jellegén őrködő, 12 tagú Őrök Tanácsa csak hét indulót engedélyezett.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.